Reggeli Sajtófigyelő, 2002. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-04-19
9 mint egység számára, és benne számunkra is mil yen nagy történelmi esélyt jelent az európai integráció gondolata. Csehország különösen exponált földrajzi fekvése az európai történelem sok mozgalmas pillanatában állította súlyos dilemmák elé államunk képviselőit. Azzal okoznake kárt a nemzetnek, hogy alávetik magukat valaki diktátumának, vagy azzal, hogy nem. Hogy az úgynevezett pragmatikus, vagy a morális megoldást választják. Iszonyú dilemmát élt át Eduard Benes csehszlovák köztársasági elnök a müncheni diktátum idején. Tudatában volt, hogy egy őrül t agressziójáról van szó, amelyet akkori szövetségeseink szentesítettek, akik ezzel nemcsak a szerződéseket árulták el, amelyeket aláírtak, hanem az értékeket is, amelyeket képviseltek. Tudta, hogy a nemzeti becsület és a morális integritás megmentése érde kében a helyes megoldás a diktátum elvetése lenne. Viszont azt is tudta, hogy ez mit jelenthetne: több ezer halottat, egy tönkretett országot, egy aránytalanul erősebb ellenségtől elszenvedett, valószínűsíthető katonai vereséget. A harmincas években Eduar d Benes kontinensünk legjobb hagyományait testesítette meg. Az akkori Nemzetek Szövetségének egyik megalapítója volt, békekapcsolatokat épített az országok között és felhívta Európa figyelmét a teret hódító fasizmus veszélyeire. Egy érzékeny középeurópai ember előrelátásával megsejtette, milyen borzalmak közelegnek, és riasztotta, sajnos sikertelenül, a közömbös Nyugatot. Ő volt az, aki - a cseh nacionalisták és a szudétanémet Henleinhívek ellenállása ellenére - a harmincas évek második felében megnyitott a országunkat több ezer szabadgondolkodó német és osztrák előtt is, akik Csehszlovákiában talán a legbarátságosabb európai menedékhelyre leltek. Hitler gyűlölködő propagandát indított Benes ellen, amelynek néhány sztereotípiája sajnos a mai napig tovább él az aktuális vitákban, gyakran egy tudat alatti, gondolkodás nélkül elfogadott áramlat formájában. Benes tudta, hogy a müncheni diktátumot elvető döntését a demokratikus világ meg nem értése és ellenállása is kísérné, hogy cseh nacionalistát, a béke megro ntóját, provokatőrt és hazardőrt csinálna belőle, aki abban reménykedik, hogy más nemzeteket is olyan háborúba sodor, mely egyáltalán nem szükségszerű. A harc nélküli kapituláció mellett döntött, mivel úgy vélte, hogy ez a döntés felelősségteljesebb, mint kockáztatni egy mérhetetlen áldozattal megfizetett kapitulációt. A háború így is bekövetkezett, és életükkel, vagyonukkal nem csak a csehek, de azok is fizettek, akik Münchenben ostobán azt hitték, hogy megmentik a békét. A müncheni egyezmény egy történe lmi trauma, amely a mai napig hatással van a cseh gondolkodásmódra. A müncheni egyezmény által frusztrált Benes eldöntötte, hogy soha többé nem enged ehhez hasonlót. Ez a férfi, akinek rokonait Hitler koncentrációs táborokba záratta, londoni száműzetése al att a cseh nácizmus elleni harc és demokratikus hagyományaink jelképévé vált; azzá, amit De Gaulle jelentett a franciák, Vilma királynő a hollandok vagy Churchill a britek számára. Jól emlékszem, hogy az emberek a háború után mennyire tisztelték Benest és milyen reményeket tápláltak iránta. Szabadságunk, a demokrácia, a függetlenség, jó perspektíváink igazi garanciáját jelentette a számukra. Végül is mi történt, hogy 1948ban ez az idős és megtört férfi harc nélkül engedett a kommunista összeesküvőknek? Mi történt, hogy ez a férfi, aki az európai liberális és demokratikus hagyományok híve volt, fokozatosan elfogadta azt a gondolatot, hogy a békét csak a németek millióinak kilakoltatásával lehet biztosítani? Igen olcsó és felületes válasz erre a kérdésre, ho gy a témát rövidre zárva - nevét együtt emlegetik Milosevic vagy Sztálin nevével. Eduard Benes olyan politikusok elképzelését osztotta, mint Churchill és Roosevelt, mint a lengyel Sikorski és Mikolajczyk. Benes viselkedése a tragikus müncheni napokban és a háború utáni időben valószínűleg állandó vitatémává válik. A magam részéről mindmáig inkább kritikus véleményre hajlok ezen sorsszerű pillanatokban tanúsított döntéseivel kapcsolatban. Ezekben a döntésekben ugyanis volt valami közös: a morális megoldássa l szemben az úgynevezett pragmatikus megoldást részesítette előnyben. De ma engem - Benes folyamatos bírálata helyett - ennek a rossz döntésnek az eredete, kifejlődése és tolerálásának társadalmi mechanizmusai foglalkoztatnak. És természetesen egy mindenné l érdekesebb és minduntalan mellőzött jelenség: mindannyiunk különös képessége, hogy saját kudarcainkat a kiválasztott áldozati bárányokra vetítsük rá, és az ő folyamatos bírálatukkal tisztuljunk meg saját lelkiismeretünk előtt. Sokkal inkább az érdekel: m i történt, hogy ezt egyáltalán megtehette és hogy ennyire kis ellenállásba ütközött. Nem akarom egy egyén politikai határozathozatalát relativizálni és az ezzel kapcsolatos felelősséget szétoszlatni. A politikus sorsának velejárója, hogy időnként mások he lyett kell döntést hoznia és ezekért a döntésekért felelősséget vállalni nem csak előttük, de a történelem bírósága előtt is. Csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy ennek a bíróságnak, ha igazságos akar lenni, arra is tekintettel kell lennie, hogy vajon a z egész felelősség egyetlen férfi személyére való átvitelével nem szabadulnake meg mások a saját felelősségüktől. A mostani európai politikusoknak, de az újságíróknak és más köztevékenységet végző személyeknek is rá kellene döbbenniük, hogy felelősséggel tartoznak, ha engednek a kísértésnek és kiengedik a nacionalizmus meg a régi történelmi viták szellemét a palackból és nem szállnak velük határozottan szembe. Sajnos a régi ellenségkép felélesztése az utóbbi időben középeurópai divat. Ne engedjük, hogy e z a jelenség a kedvezőtlen fejlemények rejtőzködő kezdetévé váljék kontinensünkön. Szilárdan hiszem, hogy véget ért azon borzasztó dilemmák kora, melyek előtt az európai politikus, Eduard Benes állt. Viszont meg vagyok győződve, hogy ha valamikor mégiscsa k ilyen dilemmákkal szembesülnénk, akkor Benes emberi és politikai története sokoldalú tanulság forrásává válhatna. Ez a történet ugyanis a modern
