Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-11
9 támogatottságáról rendelkezésre álló ausztriai adatokkal. A felmérés egyébként kimutatta: a megkérdezettek 75 százaléka szerint az osztrák politika szavazatok szerzésére és 61 százalék szerint az unió bővítésének megakadályozására használja fel a dekré tumok ügyét, míg csupán 32 százalék vélte úgy, hogy a politika az elűzöttek érdekeiért küzd. Közben egy cseh ellenzéki politikus a Benesdekrétumokat ért bírálat kapcsán németosztrákmagyar összefogást emlegetett hazájával szemben egy berlini csehnémet rendezvényen. Mint arról a Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolt: a cseh Demokratikus Polgári Párt (ODS) külpolitikai szakértője, Miloslav Bednár - pártja álláspontját kifejtve - emlékeztetett az amerikai elnök január végi kijelentésére, amely "a gonosz ság tengelyét" vélte fölfedezni Bagdad, Teherán és Phenjan között. Bednár szerint ilyen gonosz tengely Európában is létezik, és azt München, Bécs és Budapest alkotja. - három városból nyomást gyakorolnak Prágára annak érdekében, hogy mondjon le olyan törvé nyekről, amelyek az európai béke alapját képezik - állította Bednár. A felszólalás többi résztvevője hevesen bírálta az ODSpolitikust, aki azzal védekezett, hogy csak arra a veszélyre kívánt figyelmeztetni, amely a háború utáni békét, az európai integráci ót és a csehnémet kapcsolatokat fenyegeti. Visszafogottabb hangot használt a szlovák kormányfő, aki szerint a magyar választások után el fog csendesedni a vita. Mikulás Dzurinda ugyanakkor határozottan kijelentette: "szóba sem jóhet" a dekrétumok hatályt alanítása. Eduard Kukan külügyminiszter pedig a legnépszerűbb szlovák kereskedelmi rádiónak Orbán Viktorról elmondta, hogy "nem európai politikus az, aki azért nyitja meg a múltat, hogy azzal a jövő építése elé gördítsen akadályt". A Reflex című cseh társ adalompolitikai folyóirat legfrissebb száma ezzel szemben úgy véli, hogy a visegrádi együttműködést nem Orbán, hanem a Benesdekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem verte szét. "A cseh és a szlovák kormány a visegrádi csúcs lemondá sával beismerte, hogy a Benesdekrétumok fontosabbak nekik, mint a visegrádi együttműködés" - írja a szerző, aki úgy véli: Orbánt nemigen fogja bántani a visegrádi együttműködés klinikai halála. A gyorsan fejlődő Magyarország amúgy is egyre inkább Bécs és Berlin, semmint Prága és Varsó irányába kacsingat. A visegrádi csoport szétesése a másik három államnak fog hiányozni - fejezi be írását a Reflex. vissza MHösszeállítás Készítette: Boér Krisztina * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - NM = Napi Magyarország - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasá rnapi Hírek - Vg = Világgazdaság