Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-09
4 és Montenegró – kiszolgáltassák a háborús bűncselekményekkel vádoltakat a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Már csak a montenegrói Szocial ista Néppártnak kell rábólintania és a képviselőház elé kerülhet, ahol már nem lesz akadálya, hogy elfogadják. Tartanak azonban attól, hogy a Crna Gorai párt nem adja beleegyezését. A Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt, a DOS többi tagjától eltérőe n, nem támogatja a törvényt, ám képviselői nem fognak ellene szavazni, hanem csak tartózkodni. Gyakorlatilag tehát a föderáció a törvénnyel a köztársaságokra hárítja a hágai együttműködést, beleértve a vádlottak kiszolgáltatását is. Ez az utóbbi szó, a „ki szolgáltatás” nem is lesz benne a szövetségi törvényben. Ha nem fogadják el, Szerbia a törvényszék statútuma alapján adná ki – mert mindenképpen kiadja – a körözötteket Hágának. A Slobodna Bosna szarajevói lapnak olyan bizalmas értesülései vannak, hogy Ju goslav Petrusic Dominique francia kém hiúsította meg Karadzsics letartóztatását, azt, hogy a hágai vádlott elmeneküljön. *** AMNESZTIA AZ ALBÁNOKNAK MACEDÓNIÁBAN. A macedón parlament elfogadta az albán nemzetiségű volt felkelőknek nyújtott amnesztiára vonatkozó törvényt. A szkopjei törvényhozás 84 szavazattal hagyta jóvá az amnesztiatörvényt, 12 ellenében. A törvény kulcseleme annak a béketervnek, amely tavaly vége t vetett a macedón erők és az albán nemzetiségű felkelők harcainak. A törvény értelmében az amnesztia kiterjed „mindazokra, akik szerepet játszottak a válságban”. Vissza Karadzsics Montenegróba szökött? A volt boszniai szerb v ezér elleni múlt heti akciót egy ügynök árulhatta el NSZ • 2002. március 9. • Szerző: Hírösszefoglalónk Karadzsics és Mladics ekkor még hatalma teljében (kép: Reuters - Petar Kujundzsics) Jugoslav PetrusichDomin iquenak hívják állítólag azt a francia ügynököt, aki miatt a múlt héten meghiúsult a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt volt boszniai elnök, Radovan Karadzsics elfogása – írja a Slobodna Bosna szarajevói hetilap a szerbiai rendőrség forrásaira h ivatkozva. A Boszniában állomásozó SFORerők múlt csütörtökön és pénteken kísérelték meg elfogni a háborús bűnök miatt körözött volt szerb vezért. A lap úgy tudja: a két sikertelen akcióban kilenc SFORkatona és Karadzsics egy testőre meghalt. Karadzsics á llítólag Montenegróba szökött szerb állambiztonsági segítséggel, és egy kolostorban bujkál. Hírek szerint Petrusich értesítette Karadzsicsot a veszélyről. Az SFOR francia katonáit korábban már többször vádolták azzal, hogy nem hajlandóak elfogni az ellenőr zésük alatt álló boszniai területeken felbukkanó szerbeket, akiket háborús bűnökkel gyanúsítanak. Elsőként a Hamburger Abendblatt tett említést arról, hogy az SFOR múlt heti akcióját egy francia tiszt árulta el. A német lap idézte Shaun Byrnest , a koszovói amerikai misszió vezetőjét, aki szerint egy francia tiszt figyelmeztette Karadzsicsot a készülő SFORakcióra. A Pentagon később cáfolta, hogy az amerikai tiszt részéről ilyen kijelentés elhangzott volna. Párizs szerdán visszautasította, és alaptalannak mi nősítette a német lapértesülést. Bár az írás miatt a NATO brüsszeli központjában vizsgálatot rendeltek el, maga a szervezet főtitkára, Lord Robertson semmivel alá nem támasztható találgatásnak a nyilvánította a hírt – jelentette az MTI . A szarajevói Slobod na Bosna szerint a szerb születésű Petrusich Párizsban él (1987 óta francia állampolgár) és a Karadzsicsot támogató francia lobbi csúcsához tartozik. Több országban harcolt. Állítólag tizenöt éve dolgozik a francia és a szerb állambiztonsági szolgálatnak, és néhány éve az SFORnak is. Petrusich 1999ben került a figyelem központjába, amikor egy titkos szervezet másik négy tagjával együtt elfogták Belgrádban. Azzal vádolták, hogy merényletre készült Szlobodan Milosevics akkori jugoszláv elnök ellen. Vissza