Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-27
12 Wagner T. István (Románia) Tartalmas és a program sűrűségéhez képest hosszú, másfél órás megbeszélést folytatott tegnap délelőtt Marton yi János külügyminiszter román kollégájával, Mircea Geoanával Bukarestben. A magyar diplomácia vezetője tárgyalt Adrian Nastase román kormányfővel is. Martonyi János az Adrian Nastaséval folytatott megbeszélés után elmondta: egyetértettek abban, hogy a kedvező széljárást ki kell használni, s mindkét országban a legmagasabb szinten adott az elhatározás a kapcsolatok további elmélyítésének folytatásához. Lapunk értesülése szerint Nastase és Martonyi megbeszélése után egyértelművé vált, hogy a két k ülügyminisztérium illetékesei megkezdik előkészíteni a román és a magyar államfő hivatalos találkozóját. A NATOtagjelölt államok csúcstalálkozója alkalmából a román fővárosba érkezett magyar tárcavezető a találkozó után ismételten leszögezte, hogy Budapes t teljes mértékben támogatja Románia NATOcsatlakozását, és a szövetség déli szárnyához tartozó államként is abban érdekelt, hogy az őszi prágai csúcstalálkozón földrajzilag kiegyensúlyozott bővítésről döntsenek. Mircea Geoana a román kabinet köszönetét is tolmácsolta Magyarország szilárd, határozott és feltétel nélküli támogatásáért, s ezt Románia számára nélkülözhetetlen elemnek minősítette a prágai nominalizáció szempontjából. Martonyi János a NATObővítés tekintetében azt a meglátását közölte Mircea Geo anával, miszerint a „dolgok jó irányban haladnak” – adta hírül a Mediafax román hírügynökség. A kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állását a két tárcavezető átfogóan elemezte, egyetértve abban, hogy ezek kiválóak a két kormányfő egyetértési nyilatkozatának t avaly decemberi aláírását és a kormányközi vegyes bizottság idén februári ülését követően. A gazdasági szakbizottság májusban Budapesten fog ülésezni, amikor is a gazdasági kapcsolatok egészének fejlesztési lehetőségeit veszik számba. Geoana közölte, hogy hamarosan létrejön a kormányközi megállapodás az idénymunkát vállalók kölcsönös foglalkoztatásáról – úgy, ahogyan azt a kormányfői egyetértési nyilatkozat előirányozta. Az Orbán Viktor miniszterelnök által tavaly nyáron román kollégájának tett javaslatokró l a szakértők egyeztetéseket kezdenek – így többek között a kis- és középvállalkozók befektetéseit segítő közös garanciaalapról és a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről is. A tegnapi találkozón szó volt az új határátkelőhelyek megnyitásának és a megl évők bővítésének, fejlesztésének kérdésköréről is. Horváth Gábor külügyi szóvivő lapunknak elmondta: az ilyen jellegű, a határon átnyúló együttműködés és infrastrukturális fejlesztés érdekében a két ország közösen fordulhat az Európai Unióhoz a finanszíro zás tekintetében. A magyar fél már élt ilyen javaslattal, de természetesen mind Romániának, mind Magyarországnak érdekében áll az ilyen jellegű kooperáció, hiszen az uniós csatlakozásban érdekelt két országnak ily módon is bővülnek a kétoldalú lehetőségei. A bukaresti diplomácia vezetője a találkozót követően kijelentette: mindkét fél nagyon pozitívnak értékelte azt, ami az utóbbi időben Romániában a kisebbségek helyzetének javítása érdekében történt, ugyanakkor üdvözölte azokat a pozitív lépéseket, amelyek et a magyar fél tett a magyarországi román közösség irányában. Hétfő este Bukarestben Martonyi János és az általa vezetett delegáció Markó Béla szövetségi elnökkel és az RMDSZ több vezetőjével folytatott megbeszélést a magyar – román kapcsolatok jelenlegi á llapotáról, illetve Románia NATOfelvételi esélyeiről. A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy az RMDSZnek alapvető szerepe volt abban, hogy a nehéz és hosszú tárgyalássorozat ilyen kedvezően zárult. „Az RMDSZ közreműködése, közvetítése és segítsége nélkü l valószínűleg nem jött volna létre ez a megállapodás, legalábbis nem úgy és nem akkor, ahogy megszületett” – mondta a külügyminiszter, aki szerint ez a megállapodás nemcsak az összmagyarságnak, hanem a két kormánynak is érdeke volt, hiszen így „őszinte és baráti légkörben tárgyalhatott román kollégájával, valamint a román miniszterelnökkel az elkövetkező időszak konkrét teendőiről”. Markó Béla kifejtette, hogy a kormányfői megállapodás után megszűntek a státustörvény körüli feszültségek, és három hónap tá vlatában Magyarország és Románia viszonyáról elmondható, hogy nem csak ebben a tekintetben, hanem minden viszonyban jól alakul. Nastase – Dzurinda találkozó. A magyar kedvezménytörvény megközelítésében Szlovákia nem követi a román eljárást, hiszen „másmás országban élünk, másmás átalakulási folyamatokat élünk meg” – nyilatkozta tegnap Bukarestben Mikulás Dzurinda, szlovák kormányfő, miután román partnerével, Adrian Nastaséval tárgyalt. A szlovák SITA hírügynökség bukaresti jelentése szerint Dzurinda ismét határozottan leszögezte: a magyar jogszabály területen kívüli hatálya és etnikai diszkriminációja Szlovákiában nem érvényesülhet. (MTI)