Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-16
6 az önálló vámrendszer men nyiben segíti majd a gazdaságilag életképtelennek ítélt Montenegrót a talpra állásában, egyelőre nincs napirenden. Az sincs, hogy „Szerbia és Montenegró”, miközben belsőleg dezintegrálódik, hogyan kerül közelebb az álomhoz, az európai integrációhoz. Legyün k boldogok azzal, hogy van egy politikai vívmány: a montenegrói függetlenség s általa a balkáni szeparatizmus deferálása. Jugoszlávia jelképes eltüntetésének ez volt az ára. Amelyet „kivert” az érintettekből Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonság politikai ügyeinek főembere, aki már tiszteinél fogva sem illetékes gazdasági ügyekben. A többi üres beszéd. vissza Schüssel elégedett Prágában Masarykdíjat adományoznának Benesnek 2002. március 16. (9. oldal) Hírösszefoglaló „Érveinket, amelyekre sokáig legyintettek, most meghallják” – e szavakkal nyugtázta Wolfgang Schüssel osztrák kancellár Bécsben azt a tényt, hogy az Európai Unióban vita kezdődött arról, vajon a cseh Benesdekrétumok összeegyeztethetőke az unió jogrendjével. Schüssel, aki a barceloniai EUcsúcs előtt tartott sajtóértekezletet, hozzátette: nem az egykori cseh államfő összes rendeletéről van szó, csupán a változatlanul érvényben lévő hét dekrétumról. Bernd Po sselt, a szudétanémet kitelepítettek szövetségének elnöke határozottan visszautasítja azokat a vádakat, miszerint létezne egyfajta München – Bécs – Budapest „gonosz tengely”, amelynek célja megváltoztatni Európa II. világháború után kialakult elrendezését. „Il yen tengely nem létezik. Ha a vitatott problémák között van valamiféle összefüggés, akkor azt inkább a tényekben keresném. Gyorsan nemzetközi összeesküvést csinálni ebből, azt abszurd dolognak tartom” – jelentette ki Posselt. A Benesdekrétumok és a magya rországi kedvezménytörvény egyáltalán nem hasonlíthatók öszsze, de arra rávilágítanak, hogy az etnikai kérdés, amely KözépEurópa lényegéhez tartozik, nemzetállami szinten nem oldható meg – írta szerdai kommentárjában a Der Standard című liberális bécsi la p. A kommentár szerint Csehország az utóbbi időben a Benesdekrétumok kapcsán sarokba szorította önmagát. A cseh külügyminiszter szerint Prága semmiképpen sem fogja felülvizsgálni a csehszlovákiai németek és magyarok vagyonának a II. világháború utáni elk obzását. „Biztosíthatok mindenkit, hogy a cseh kormány nem tesz semmiféle olyan lépést, amely megnyitná a vagyonjogi kérdéseket, vagy pedig lehetővé tenné az ellenséges vagyon elkobzásáról hozott háború utáni döntések felülvizsgálatát” – jelentette ki Jan Kavan abban az interjúban, amelyet a Právo című cseh baloldali napilap csütörtöki száma közölt. Masarykdíjat, a Cseh Köztársaság egyik legmagasabb állami kitüntetését szeretné adományozni in memoriam Edvard Benes volt csehszlovák államfőnek Jan Zahradil, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke. „Benes személye jelenleg durva külföldi támadások célpontja, amelyek övön aluli ütésekkel az önálló csehszlovák, illetve a cseh államiságot kívánják megkérdőjelezni. A volt politikus kitüntetése méltó válasz lenne a bírálatokra” – jelentette ki Zahradil. vissza Készítette: Boér Krisztina és Csoma Sándorné * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - M H = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - NM = Napi Magyarország - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság