Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-12
4 horvát kormányfővel és a horvátországi magyarok képviselőivel. A horvát államfő közölte: Zágráb hasznosítani kívánja Magyarország euroatlanti integrációs tapasztalatait. Szerinte Horvátország né gyöt év múlva csatlakozhat az EUhoz, teljes jogú tagként. Méltatva a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok helyzetét, Mesic hangsúlyozta: a közös államhatár, amelyet már útlevél nélkül is át lehet lépni, inkább összeköti a két országot, mint sem elválasztaná. Mádl Ferenc utalt arra, hogy van még teendő a magyarországi horvátok – egyébként nem rossz – helyzetének javításán. Vendéglátójának külön megköszönte ugyanakkor a státustörvény kedvező horvátországi fogadtatását. Kifejezte reményét, hogy a magyarországi pa rlamenti választások után nem változnak meg a magyar külpolitikai prioritások. Mádl úgy vélte, hogy a két ország kapcsolatában előtérbe kerül és vélhetően nagyobb hangsúlyt kap a gazdasági és infrastrukturális együttműködés bővítése, amihez kiváló alapot s zolgáltat a szabadkereskedelmi megállapodás. Hangsúlyozta a két országot összekötő – Rijekáig és Plocéig vezető – autópálya kiépítésének és a vasúti összeköttetés bővítésének fontosságát. Mesic és Mádl a tárgyalásokat követően felavatta Antall József mells zobrát a néhai magyar kormányfőről Zágrábban elnevezett utcában. vissza Mádl látogatása a horvát sajtóban 2002. március 12. 9:28 MTI Fényképes tudósításokban számolt be kedden valamennyi k özponti horvát napilap Mádl Ferenc köztársasági elnök zágrábi látogatásának első napjáról. A Vecernji List, a legnagyobb példányszámú - és a közelmúltban többségi osztrák tulajdonba került - horvát napilap Horvátországnak kellenek a magyarország i átalakítási tapasztalatok címmel tájékoztatta olvasóit a magyar államfő hivatalos tárgyalásairól. A Vjesnik című konzervatív napilap a horvátmagyar államfői véleménycsere eredményeként vastag betűkkel hirdette második oldalán, hogy Horvátország és Mag yarország jó szomszédok és stratégiai partnerek is. A Jutarnji List című liberális lap a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a két ország közösen épít új hidat a Dráva határfolyón. A Novi List című fiumei (Rijeka) napilap szerint Magyarország m ielőbb szeretné, ha autópálya vezetne területéről a fiumei kikötőig, és Budapest hálás azért, hogy Horvátország támogatja a magyar kedvezménytörvényt. Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden Zágráb vezetővel találkozott. Munkareggeli keretében fogadta a kö zel 800 ezres lélekszámú főváros vezetését, élükön Vlasta Pavic főpolgármesterrel. Az államfő délelőtt a száborba látogat, ahol Zlatko Tomcic házelnökkel az élen a horvát törvényhozás vezetésével tárgyal. A köztársasági elnök ezt követően zárómegbeszélést tart a horvát elnöki hivatalban Stipe Mesic elnökkel, majd ellátogat a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémiára. A program szerint Mádl Ferenc és kísérete délután utazik haza. vissza Európai együttműködés szükséges Orbán Vi ktor: Azért igyekszik hazánk az EUba, mert ott nincsenek Benesdekrétumok 2002. március 12. (1. oldal)