Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-04
5 Budapest válaszára vár Pozsony Még nem érkezett válasz a magyar Külügyminisztériumból arra a szlovák javaslatra, amelyet Jaroslav Chlebo államtitkár a múlt hé t közepén küldött partnerének, Németh Zsoltnak – közölte érdeklődésünkre Boris Gandel, a pozsonyi külügyi tárca szóvivője. E dokumentumban Chlebo a Pozsony elvárásait tartalmazó közös politikai nyilatkozattervezetet ismertette. A szlovák külügyi államtitká r egyébként a pozsonyi Markíza kereskedelemi tévé vasárnapi politikai vitaműsorában azt mondta: a budapesti kormány belpolitikai okokból felelőtlenül visszaél Szlovákia magyar nemzetiségű polgárainak érzelmeivel. Szerinte a budapesti kabinet a szomszédos o rszágokkal való érdemi konzultációk és a nemzetközi szervek egyetértése nélkül, egyoldalúan hajszolta keresztül saját érdekeit. Egyértelműen a magyar nemzet politikai egyesítésére törekszenek, amibe Szlovákia nem egyezhet bele – állította Chlebo. Peter Wei ss, a pozsonyi törvényhozás külügyi bizottságának elnöke a Népszabadságnak elmondta: a kedvezménytörvényről egy héttel elhalasztott parlamenti vitát kedden valószínűleg megtartják. – Ha addigra kedvező válasz érkezne Budapestről, vagy akár már a kormányköz i egyezségnek reális esélyét látnánk, akkor minden bizonnyal ezek a fejlemények kerülnének napirendre, és nem a szlovák parlament nyilatkozattervezetével foglalkoznánk, amely bírálja Magyarországot, mert a jelenlegi kedvezménytörvény szerintünk beavatkozik Szlovákia jogrendjébe – vélekedett Weiss. Bugár Béla, az MKP elnöke szerint nem kizárt, hogy holnap ismét elszabadulnak az indulatok, és újabb magyarellenes nap lesz a pozsonyi parlamentben. Borúlátó Duray Miklós is: – Chlebo javaslata számtalan olyan új elemet tartalmaz, amelyről eddig nem volt szó a kétoldalú tárgyalásokon. Ez arra utal, hogy Pozsony újabb akadályokat gördít az észszerű kompromisszum elé, és hátráltatja az egyezséget – mutatott rá. A tizenegy délszlovákiai tájékoztató irodában eddig tiz enegyezer magyarigazolványért folyamodó kérvényt vettek át, és mintegy ezerötszázat küldtek el elektronikus úton Magyarország pozsonyi és kassai külképviseletének – közölte lapunkkal Mézes Rudolf. Az irodákat működtető Szövetség a Közös Célokért Polgári Tá rsulás elnöke beszámolt arról is, hogy mától megkezdik a pedagógus, illetve a diákigazolványokhoz szükséges kérvények gyűjtését is. vissza Szilvássy József Az RMDSZ igent mondott a kormány támogatására Jelentős többséggel „ ratifikálta” Marosvásárhelyen a romániai magyarság kisparlamentje a román kormánypárttal kötött együttműködési megállapodást. A hét végi, név szerinti szavazáson a dokumentum jóváhagyása ellen 89 képviselőből csupán tizenegy voksolt. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésének napirendjén a kormányon levő Szociáldemokrata Párttal (SZDP) múlt héten aláírt megállapodás jóváhagyása szerepelt. A dokumentumot már keddi aláírása után nyilvánosságra hozták. Politikai tájékoztatójában Markó Béla szövet ségi elnök rámutatott: kétfajta stratégia létezik az RMDSZben, a konfrontációt és a kooperációt szorgalmazó. A szövetség nagy többsége az együttműködést, a párbeszédet támogatja. Őket igazolta az egész térség számára mintaértékű román – magyar egyetértési n yilatkozat aláírása, amelynek kidolgozásában az RMDSZ cselekvően részt vett. Markó szerint az egyetértési nyilatkozat teremtette meg a „jó, tartalmas” és „rendkívül gazdag” RMDSZ – SZDP megállapodás létrejöttéhez szükséges politikai légkört. A dokumentum szé les körű konzultációkat és a korábbi megállapodás mérlegének elkészítését követően született. Az újabb egyéves szerződés értelmében Bukarestben még az idén törvényt fogadnak el a magyar egyházi és közösségi vagyon visszajuttatására, bővítik a magyar nyelvű felsőoktatást, televíziózást és rádiózást, végrehajtják a termőföldek és erdők visszaadásáról szóló törvényt. Tőkés László püspök, a szövetség tiszteletbeli elnöke nem vett részt az ülésen, de még pénteken, Nagyváradon kijelentette: a dokumentum aláírásáv al az RMDSZ a jelenlegi kormányhoz közelebb került, mint amilyen közel állott ahhoz, amelynek 1996 – 2000 között tagja volt. Tőkés szerint a megállapodás aláírásában a hatalommal történő „elvtelen egyezkedést” lehet felfedezni. A nagyváradi református püspök azzal fenyegette szövetségét, hogy amennyiben az nem hajlandó az egyházakkal párbeszédet folytatni, egyházkerülete „felülvizsgálja az RMDSZhez fűződő viszonyát”, és a többi erdélyi magyar egyházat is erre fogja ösztönözni. A dokumentum elfogadása ellen M arosvásárhelyen főképp a Reform Tömörülés nevű RMDSZplatform képviselői szóltak. Az SZKT végül a szükséges kétharmados helyett az ellenzőket megsemmisítő 78:11 (88:12 százalékos) arányú szavazattöbbséggel hagyta jóvá a megállapodást. Tibori Szabó Zoltán