Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-20
10 képzetlen munkaerőt igénylő, tömegeket érintő mezőgazdasági idénymunkák esetében már más a helyzet: a magyarországi munkaadónak érdeke fillérekért, feketén alkalmazni a nagy számú, határon túli munkaerőt, hisz valóban sok pénzt "spórolhat" ezzel, mintha dupla annyiért itthoni munkásokat alkalmazna. Bizonytalan a kvóta és a státustörvény, illetve a magyarromán egyetértési nyilatkozat viszonya is. Nem tudni, a 81 ezer fős keret mire lesz elég, illetve kire vonatkozik egyáltalán? Mircea Geoana román külügyminiszter kijelentette: Bukarest tovább akar egyeztetni a magyar féllel a decemberben aláírt kormányfői egyetértési nyilatkozat, illetve a Budapest által később meghatározott kvóta összehangolásáról. Azaz, a román fél még korántse m tekinti lezártnak a kérdést, hanem úgy véli: az egyetértési nyilatkozat alapján a román állampolgárok magyarországi munkavállalását nem érinti a kvóta, a román állampolgárok nincsenek benne az idei 81 ezer fős keretben. Nem kizárt, hogy Bukarest állampol gárai számára külön magyarországi munkavállalási kvótát szeretne, amely figyelembe veszi mind a szándéknyilatkozatban leírtakat, mind a reális magyar munkaerőpiaci helyzetet. Ukrajna sem tekinti még lefutottnak a munkavállalás kérdését, a budapesti ukrán nagykövet bejelentésének értelmében Kijev szintén egyeztetne Budapesttel az ukrán állampolgárok magyarországi munkavállalásáról. Magyarul: Ukrajna is kvótát kér. S akkor még nem is szóltunk Szlovákiáról, amely általában ellenzi a státustörvényt, de ha még is elfogadná, a munkavállalói kvótát bizonyára nehezményezné. vissza munkatársunktól Romok között A visegrádi együttműködés kerékkötőjének előbb Václav Klaust, valamivel később pedig Vladimír Meciart tartották a régióban. Ne legyenek kétségeink: e titulus mostantól Orbán Viktorra száll át. Varsó már hivatalosan is megfogalmazta a verdiktet, Prága pedig a sajtón keresztül üzente meg cseppet sem hízelgő véleményét a magyar miniszterelnöknek azzal kapcsolatban, hogy Budapest különösebb teketória nélkül elnapolta a maga kezdeményezte V4csúcstalálkozót, majd idő előtt nyilvánosságra hozott egy állítólagos k özös állásfoglalást az EUbővítésről. Ami eddig történt a szóban forgó ügyben, az kifejezetten kínos a magyar diplomáciára nézve, mivel az az indoklás, hogy adott esetben „egyeztetési gikszer” csúszott be, egy magyar állami alapintézmény – a Külügyminiszté rium – kompetenciáján ejt csúnya foltot. Persze, ez a kisebb baj. Az már sokkal inkább megbocsáthatatlan, hogy mindez a magyar diplomácia helyzetének módosulása miatt történik. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy a külügyi apparátus egy ideje már az Orbánkampán y egyik szervezőjének és kiszolgálójának méltatlan szerepébe kényszerül. És minden arra utal, hogy a legutóbbi hónapok sorozatos külpolitikai baklövései és kudarcai szinte kivétel nélkül ebből a megalázó szituációból származnak. A mostani V4malőr is csupá n egyetlen eset egy hosszúra nyúló sorban. Amelynek kezdeti lépését egyébként alighanem az jelentette, hogy az Orbánkormány annak idején kifejezetten kampánymegfontolásokból a státustörvényt tette meg választási hadjárata egyik kulcselemévé. Mint látható, a dolog nem egészen úgy sült el, ahogy kiötlői elképzelték. A kedvezménytörvény alkalmazása magyar szempontból szinte ámokfutássá vált a parlamenti szavazás óta; a rosszul vagy sehogy sem előkészített jogszabály azóta időzített bombák sokaságát robbantott a fel. Ráadásul úgy néz ki, hogy e diplomáciai rémálom még távolról sem ért véget. Hiszen a dolgok pillanatnyi állása szerint Szlovákiát csak a feltétel nélküli magyar megadás (vagyis a státustörvény alkalmazásának felfüggesztése) elégítené ki. Ukrajna és Szerbia valójában még nem fedte fel kártyáit. Sőt Geoana hétfői budapesti útja is azt jelezte, hogy (persze) Bukarest sem teljesen úgy értelmezi az Orbán – Nastase paktumot, mint – mondjuk – Martonyi János. De más irányokban is romhalmazok jelzik Orbán külpo litikai kampányának útját – gondoljunk csak a bostoni látogatásra, vagy arra a kormányfői ötletre, hogy – bárha óvatosan, de az érzékeny diplomata füleknek teljesen egyértelműen – zsarolásra használja a szomszédokkal szemben a magyar vétójogot a NATOban. Ebbe a sorba illeszkedik az unión kívüli élet lehetőségét felvillantó miniszterelnöki eszmefuttatás – és persze most a V4csúcs tologatása is olyan időpontra, amely fideszes kampányszempontból a legmegfelelőbb lenne. Csodae, ha Leszek Miller vagy Milos Ze man nem tud igazán jó szívvel asszisztálni mindehhez? S lehete megsértődni azon, ha a régióban most sokan a magyar kormányt teszik felelőssé a visegrádi együttműködés újabb kátyúiért – ráadásul egy olyan pillanatban, ami döntő fontosságú a tagjelöltek csa tlakozása szempontjából. Persze a külső szemlélőt nem érdekli különösebben, hogy mostanában Orbán gyakorlatilag mindent – így a V4együttműködést is – újraválasztásának függvényében szemlél. A külvilág ebből csupán annyit érzékel, hogy Magyarország a legut óbbi hetekben gyakran teremtett nehezen kezelhető helyzeteket a térségben, és a korábban sikerágazatként elkönyvelt magyar külpolitika zavaros, kapkodó, koncepciótlan lépéseket tesz. Bennünk azonban, itt Magyarországon, annál inkább tudatosul, hogy a kínos külpolitikai produktumban jócskán benne van Orbán diplomáciai tapasztalatlansága és érzéketlensége. A kormányfő mandátumának vége felé lassan ki lehet mondani: működésének négy éve alatt Orbán gyenge diplomáciai kvalitásokról tett tanúbizonyságot. Talán n em is igazán érdekelte a külpolitika, talán azt hitte, hogy az egész pályás letámadás a
