Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-20
4 s zolgálatokban dolgozó egyes rendőröknek ismerniük kell az adott kisebbség nyelvét. Két PRMképviselő "túlzásnak" és "szemtelenségnek" nevezte ezt az elképzelést. Ezt követően a belügyminisztérium képviselője "jobb és célszerűbb" javaslattal állt elő. Pav el Abraham államtitkár azt javasolta, hogy a szóban forgó helységekben olyan rendőröket is foglalkoztassanak, akik az adott kisebbség nyelvét is ismerik. Ehhez a javaslathoz csatlakozott a roma kisebbség képviselője, aki az Amerikai Egyesült Államokban lét ező "vegyes járőrök" példájára hivatkozva végeredményben a belügyi tárca javaslatához hasonló jogszabályi előirányzat elfogadását javasolta. Ezt követően parázs vita bontakozott ki, amelynek során a Nagy Románia Párt (PRM), a Demokrata Párt (PD)és a Nemz eti Liberális Párt (PNL) képviselői hevesen tiltakoztak az ellen, hogy a román rendőrség kötelékében "etnikai családokat" hozzanak létre, illetőleg, hogy "szakmai követelmények" és "értékpártoló kritériumok" helyett etnikai szempontok érvényesüljenek a ren dőrségi személyzet kialakításában. S mindezt csak azért, hogy megmentsék a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ közötti "baráti viszonyt" - magyarázták a tiltakozók. Tiltakozásuk ellenére a házelnök szavazásra bocsátotta a belügyi tárca és a roma képviselő szövegjavaslatait ötvöző "kisebbségi klauzulát". Mivel az így kialakult indítványt az RMDSZképviselők is elfogadhatónak tartották, a beterjesztett javaslatot a jelenlévők tíz tartózkodás és 73 ellenszavazat mellett 107 PSD, illetve RMDSZképviselő támogatásával elfogadták. A szavazás érvényességét megkérdőjelező ellenzéki felvetések után a PSDfrakció kérésére a házelnök csaknem egyórás tanácskozási szünet után érvényesnek minősítette a szavazás eredményét, ami a házszabály értelmében ki zárta újabb szavazás vagy szavazatszámlálás szükségességét. A törvénykiegészítést ellenző három ellenzéki párt frakcióinak képviselői kijelentették: a jogszabályba beiktatott új szöveg a PSD és az RMDSZ közötti együttműködési megállapodás következménye, annak kivitelezése ellenkezik a parlamenti szabályokkal és "kiárusítja a román nemzeti érdekeket". Ez elleni tiltakozásuk jeléül a három párt képviselőházi csoportjának tagjai elhagyták az ülést. Távozásuk után a plénum a védelmi bizottságban elfogadott fo rmában megszavazta a jogszabály további 57 szakaszát is. A készülő új román rendőrségi törvény teljes szövegének végszavazására a képviselőház külön plénumán kerül sor. vissza Ésszerű párbeszéd Romániával 2002. február 20. (9. oldal) Wagner T. István (Románia) A Külügyminisztérium politikai államtitkára és a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke tegnap kétnapos erdélyi látogatást kezdett, amelynek első felében Kolozsvárott folytattak megbeszéléseket. Németh Zsolt és Sz abó Tibor találkozott Markó Béla RMDSZelnökkel, akinek előbbi ebből az alkalomból átadta a magyarigazolványát is. A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón a külügyi államtitkár kijelentette: az Orbán Viktor és Adrian Nastase miniszterelnökök ál tal decemberben aláírt egyetértési nyilatkozat a határ mindkét oldalán lehűtötte a felhevült kedélyeket, és megteremtette az ésszerű párbeszéd lehetőségét. Németh Zsolt úgy értékelte, hogy a két kormányfő megállapodása azért is nagyon fontos volt, mert Mag yarország az