Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-30
8 helységekben, ahol egy nemzeti kisebbség részaránya meghaladja a húsz százalékot, gondoskodnak róla, hogy az illető kisebbség nyelvét ismerő rendőröket is alkalmazzanak, intézkedéseket hoznak a nemzeti szimbólumok, valamint az etnikai kisebbségek szimbólumainak használatáról, legkésőbb február 28áig. A rom án nyelvet védő törvényt a parlamentben olyan formában fogadják el, amely egyben biztosítja a nemzeti kisebbségek nyelvének védelmét is. Az egyezmény megvalósításának ellenőrzésére ötöt tagból álló bizottságot hoznak létre, amely hetenként ül össze. vissza Bogdán Tibor/Bukarest Közgazdászképzés Királyhelmecen Elektronikus úton a Felvidéken is hozzáférhető lesz másfél ezer szakmai folyóirat 2002. január 30. (2. oldal) Hanczár János Pálinkás József oktatási miniszter és két szlovákiai magyar alapítvány képviselői tegnap Budapesten a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) révkomáromi és királyhelmeci kihelyezett képzésének a támogatási szerződését írták alá. A közel 194 millió forintos támogatásról szóló dokumentumot Bauer Győző, a révkomáromi programot működtető Selye János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke látta el kézjegyével. A BKÁE 1993 óta működő királyhelmeci gazdálkodástudományi főiskolai karán ak juttatott 43 milliós támogatásról szóló szerződést pedig Pásztor István, a Lorántffy Zsuzsanna Polgári Társulás elnöke, a város polgármestere írta alá. A két felvidéki szervezet képviselőnek az oktatási miniszter átadta az Elektronikus információszolgá ltatás nemzeti programjához való hozzáférést biztosító kódokat is. Ezzel a kutatói adatbázist és mintegy 1500 tudományos szakmai folyóiratot használhatnak kutató munkájukhoz felvidéki magyar oktatók és diákok. vissza Státust örvény: biztos források A költségvetési bizottság tárgyalta a jogszabály költségvonzatait 2002. január 30. (3. oldal) Ádám Kata A kedvezménytörvény 2002. évi költségvetési kihatásait kedden tárgyalta az Országgyűlés költségvetési bizottsága. Az ülésen ré szt vett a Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára is. A Külügyminisztérium politikai államtitkára, Németh Zsolt elmondta: a kormány közel három és félmilliárd forintot biztosított 2001 folyamán a magyar, hozzátartozói , diák- és pedagógusigazolványok kiadásához kapcsolódó költségek finanszírozására, valamint a törvény eredményes végrehajtását, a támogatási rendszer kialakítását segítő, szomszédos országokban működő szervezetek támogatására és működési feltételeik javítá sára. A kiadások második csoportja az igazolványokkal járó kedvezmények, illetve a pályázati keretek között, a szülőföldön igényelhető támogatások biztosításához kötődik. A törvényben meghatározott támogatások előreláthatóan hétmilliárd forintba kerülnek. A kormány első lépésben 1,2 milliárd forintot csoportosított át a költségvetés központi tartalékából a szülőföldön igényelhető támogatások közül az oktatási, nevelési támogatás, illetve a taneszköztámogatás finanszírozására – számolt be minderről Németh Zsolt. Hozzáfűzte: amennyiben a három hónapig foglalkoztatottak száma eléri a harmincezret, az ötvenezer forintos minimálbért terhelő járulék- és adófizetési kötelezettséggel számolva (amely 110 ezer forint személyenként) 3,3 milliárd forint bevételre nyíl ik mód. Elmondta: nem ért egyet azzal az MSZPs felvetéssel, amely szerint az Orbán – Nastasemegállapodás diplomáciai kudarc. Hozzátette: az elmúlt egy hónap tanúsága alapján úgy tűnik, mintha a státustörvény megszavazása kapcsán nem is létezett volna a pá rtok közötti konszenzus. Érthetetlennek tartja továbbá, „miért szór az MSZP 80 éves sebbe sót” néhány százaléknyi szavazat megszerzéséért. Az Orbán – Nastasemegállapodás – fejtette ki – munkajogi értelemben a státustörvényt nem érinti, így a kettő között ni ncs ellentét. Az MSZP mondhatja – tette hozzá – , hogy a státustörvényt támogatja, de az Orbán – Nastasemegállapodást nem – csakhogy az elmúlt egy hónap nem ezt tanúsította. Például a volt miniszterelnök követelte a státustörvény felfüggesztését is.