Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-16
13 szocialista posztkommunistáink, akiknek gátlástalansága nem ismer határokat. Mennyit tudna mesélni szegény Mindszenty az amerikai nagykövetség lehúzott redőnyei mögül az elvtársak szavahihetőségéről. Megboldogult Antall Józsefnek is e z lett a veszte: úriembereknek tekintette parlamentális ellenfeleit. Majdnem bele is pusztult az ifjonc magyar demokrácia. Csodálkoznak ezen a mai szépreményű, naiv politikusok? Nem értem őket. Hát nem emlékeznek, hányszor találkozott, borult egymás szűk k ebelére cinkosan a MagasTátra és a Kárpátok titkot rejtő fenyveseiben, eldugott kis vadásztanyák pörköltszaftos asztalkáinál Meciarral és Illiescuval népünk munkásarisztokráciája? Vajon miről beszélgettek ők? Nagymarosról, „Gabcsikovóról” vagy importkedve zményről, státusról, a kis megnyomorított, csonka Magyarországról? Ne legyenek illúzióink… A mostani megegyezéssel Orbán Viktornak csak bele kellett hajtania a fejét, mosolyogva, e gondosan álcázott hurokba. A szlovák és román nacionalisták keblükre ölelt ék magyar tejtestvéreiket. Funar csókot hint Medgyessy homlokára. Beindult a közös választási pontvadászat. Jönnek a csehszlovákok! – harsogta vészjóslóan egykor Szepesi. Jönnek a románok! – harsogja most Kovács. Magyar a magyart így még nem ugrasztotta ös sze. Magyart a magyar ily’ aljasul még soha nem riogatta. Magyar a saját fajtáját így, még soha nem utálta. Szavakból özönlik ránk a munkára éhező huszonhárommilliónyi tudatlan, bocskoros román (a húszmillióból), dől ránk a havasi cujka. A szocialistáknak ellenségkép kell és honi félelem. Ez igazgat. A megfélemlített ember befolyásolható, irányítható. Tizenkét évvel az úgynevezett rendszerváltás után még mindig van, aki ezt a maszlagot beveszi. S közben felhevülten betelefonál a „csiga tv” Naplójába. Az er edmény 75 százalék, aki bezárkózna, lehúzná a rolót, élő embert nem engedne át a határon. Mintha a mi szellemileg alultáplált, lézengő segédkampánymunkásaink szeretnének térdepelve hagymát szedni a békési határ porladó rögében. Nem, nem szeretnének. Ők cs ak Gorenjét szeretnének ismét shoppingolni a bécsi Kaufhofban. „János bácsi” ellen lehetett védekezni, akkor ott volt a passzív rezisztencia. A média ellen nem lehet, mert az önbecsülést roppantja meg, a szolidaritást, ahol végső soron magyar lesz a magyar nak legádázabb ellensége. Ezt a vasat veri most a szocialista Kovács, s nem érti, mit is jelent odaát, távol a hazától az az aranyozott picinyke korona a szívek fölött lapuló igazolványban. Nem érzi az elszakítottság keserű fájdalmát, csak nézinézi fiata l párttársát, Medgyessyt, aki egyszerű népére gondol, eljövendő puritán államára, és „erdélyi véreire”. vissza A szerző az Inconnucsoport tagja, egykori ellenzéki Battonyán félnek a román munkásoktól 20020116 (a nyomtatot t MH cikke) A Viharsarokban évek óta meghaladja az országos átlagot a munkanélküliség. Most attól tartanak, hogy a legális munkavállalási engedéllyel érkező román munkavállalók kiszorítják őket még a hagymapucolásból is. Battonyán legalább ezren élnek alk almi munkákból. Az önkormányzat tavaly 103 millió forintos forráshiánnyal indította az évet, mégis költségvetésének 15 százalékát, majd 150 millió forintot fordítottak szociális kiadásra. Ezen a környéken ugyanis a fizetést úgy hívják: gyes, gyermekvédelmi támogatás, szociális segély. Nemrégiben majd kétszáz olyan család gyűlt össze Battonyán, ahol az egy főre jutó jövedelem alig éri el a 78 ezer forintot. A megjelentek az ellen tiltakoztak, hogy a szociális tárca államtitkára, Lakner Zoltán egy nyilatkoz atában kijelentette: nincs éhező gyerek Magyarországon. Battonyán jelenleg 1100 gyerek részesül valamilyen szociális támogatásban. Sokan csak az iskolában jutnak meleg ételhez, az uzsonnára pedig nemigen futja. A szülők eddig is alkalmi munkából egészített ék ki a család szűkös jövedelmét. A Romániából érkező munkavállalókkal eddig is találkoztak. A mezőgazdasági idénymunkákra a gazdák szívesen alkalmazták a határon túlról érkezőket még feketén is, hiszen néhány száz forintos napi bérért, kosztértkvártélyér t mindent elvállaltak. A helybéliek 350 forintos órabért kérnek, a románok 150 forintért is dolgoznak. A battonyaiak azt mondják, már a hagymapucolásból is kiszorítják őket, mert hiába kérnek 910 forintot a helyiek, a román feketemunkások 56 forintért pu colják a hagyma kilóját. Persze az itt élők is tudják, hogy a legszegényebbek jönnek odaátról. A román átlagkereset ugyanis negyedeötöde a magyarnak, az itt megkeresett fillérekre nagy szüksége van az otthon maradt családoknak. Persze a feketemunkát még s okszor kiegészíti némi seftelés. A délbékésiek attól tartanak, hogy a románmagyar munkavállalási megállapodás után tömegével érkeznek a határ közeli román településekről a munkavállalók, akiket most már kockázat nélkül alkalmazhatnak majd a magyar munka adók. A battonyai asszonyok egy csoportja arra készül, hogy felköltözik a Szociális Minisztériumba, hiszen elfogyott a tüzelőjük, és a türelmük is fogytán. vissza Csala Gabriella
