Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-03
12 a hazai nézettség megtartása, jelentős növelése nélkül képtelen fennmaradni. A kuratórium hozzáállása több mint fura – a csa tornát annak idején épp a határon túli magyarok tájékoztatására hozták létre. Talán ennek a kuratóriumi hozzáállásnak az eredménye, hogy volt olyan Duna Híradó szeptemberben, amikor a budapesti főpolgármester szabadkai látogatásáról (CDket ígért az ottani rádiónak) hosszú percekben számoltak be a tokiói tűzvész és a zambiai nősülő érsek ügye mellett, de kimaradtak az aznapi szlovákiai, kárpátaljai és más határon túli régiók iskolakezdésről szóló hírei. A Duna tévén megszűntek a kizárólag határon túliakkal foglalkozó műsorok, s a jelenleg futó műsorokból is elmaradoznak szép lassan (talán pénzhiány miatt?) az onnan küldött vagy ott forgatott tudósítások. A stratégiaváltás mégsem sikeres – a növekvő számú hazai hírek ellenére a hírműsorok magyarországi nézet tsége katasztrofális, főleg az októberi műsorszerkezetváltás után, amikor a csatorna vezetése úgy döntött: a jól bevált hatórás híradó helyett – felvéve a kesztyűt a kereskedelmiekkel – későbbre, a nagy nézettségű kommersz műsorok sávjába teszik át az inf ormációs műsoraikat. Az MTV eközben szép csendben megvalósítja a maga határon túli stratégiáját a műholdas csatornán. Az m2n december harmincadikán már a második magazinműsort indították a régiek mellett, a Héthatár a jól ismert A Hét mintájára leltározz a a határon túli régiók elmúlt heti politikaiközéleti eseményeit. A december elején indított, közéleti műsor (Határátkelő) az Ablak mintájára szolgáltat keddenként heti másfél órában, naponta négyszer pedig a Kárpáti Krónika ad tízhúsz hírt a határon túl történt eseményekről. Ezekkel a produkciókkal az MTV egy év alatt gyakorlatilag megduplázta a határon túliakkal foglalkozó műsorperceinek számát! Ezek a mai állapotok. Egyszer talán az az idő is eljön, amikor a határon túli magyarok ügye nem kuriózum les z a képernyőn, hanem hétköznapi természetesség. vissza A VMDP aggódó levele az MSZPhez 2002. január 3. Guszton András (Jugoszlávia) Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a Fidesz és az MSZP kö zött kialakult vita kapcsán levelet intézett Kovács Lászlóhoz, az MSZP elnökéhez, amelyben közli, hogy a VMDP aggodalommal figyeli a mindannyiuk számára káros vitát. Távlati jó megoldásnak a vajdasági magyarság szempontjából a kettős állampolgárságot tartj a, de a VMDP ennek ellenére támogatja a státustörvényt, és mindent megtesz következetes alkalmazásáért. Ágoston szerint a magyar igazolvány az első kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és hogy megindult a Kárpátmecenc ében élő magyarok határmódosítás nélküli integrációja. A VMDP megítélése szerint a törvényt és az azt megalapozó kormánystratégiát lényegében magukévá tették az EU illetékes szervei is. A VMDP abban bízik, hogy a státustörvény alapjául szolgáló szemlélet e lfogadása reményt ad arra, hogy a perszonális autonómia is EUnormává válik, és mivel mindez elsősorban a magyar kormány érdeme, azt szeretné, ha a Fidesz által vezetett koalíció újra megkapná a kormányalakításhoz szükséges szavazatokat. A VMDP nem hiszi, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által a román féllel aláírt egyezmény sértené a magyarországi magyarok érdekeit, és a több millió új munkavállaló beözönlésére vonatkozó állításokat nem tartja korrekt kampányfogásnak. A VMDP meggyőződése, hogy az MSZP is szorgalmazza a magyarság felemelkedését, és nem akarja rombolni a határmódosítás nélküli nemzeti integráció folyamataiban már elért eredményeket, valamint mellőzi az olyan megnyilvánulásokat, amelyek a státustörvényt kampánytémává teszik és ezzel rontjá k nemzeti érdekeink nemzetközi érvényesítésének esélyeit. vissza Jelentkeztek az első kedvezményigénylők 20020103 (a nyomtatott MH cikke) Miközben a kormány és az ellenzék továbbra is a románmagyar egyetértési nyilatkoza t hatásairól vitatkozik, Pozsonyban kitöltötték az első státuskérelmeket. Az SZDSZ a parlament összehívását is kezdeményezheti. A magyarromán kormányfői megállapodás nem fenyegeti a magyar munkaerőpiacot, amely továbbra is szabályozott és korlátozott mara d - jelentette ki szokásos szerda reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A