Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-12
7 veheti az iskoláztatási támogatást. Amúgy elég manapság néhány órát eltölteni a szlovákiai magyarok körében, hogy kiderüljön, a legtöbben valóban az oktatási kedvezményekre számítanak, csak utána jön az olcsóbb utazás. Ami persze ugyancsak fontos: sokan, főként az idősek, úgy vélik, végre meglátogathat nak olyan rokonokat is, akikkel évek óta nem találkoztak. De akadt olyan is, aki az Ukrajnába házasodott gyerekének meglátogatását reméli az igazolványtól. Attól egyébként a Felvidéken nem igazán tartanak, hogy a kedvezményeket "illetéktelenek" is megkapj ák. Pogány Erzsébet például nem felejtette el megemlíteni, vannak már nekik tapasztalataik a támogatások elosztásába, hiszen az Illyés Közalapítvány már három éve juttat ide tanszertámogatásokat, s azokkal sem volt gond. Ő amúgy biztos benne: a kedvezménye k címzettjei azok lesznek, akik "megélik a magyarságukat". Az pedig, hogy esetleg kétháromszáz igazolványt kiadnak olyannak, aki csak a kedvezményekért járatja majd magyar iskolába a gyerekét, szintén nem gond. "Elvégre ezek az emberek is aláírásukkal val lották magukat magyarnak" - magyarázta. Zipernovszky Kornél Dunaszerdahely vissza Tételesen cáfolt ellenzéki vádak A Fidesz szerint az MSZP Európával is hadban áll a státustörvény ügyében 2002. január 12. Pataky István Tételesen cáfolta a magyar – román egyetértési nyilatkozattal kapcsolatos ellenzéki aggályokat Martonyi János külügyminiszter tegnap, az Országgyűlés külügyi bizottságának rendkívüli ülésén. A magyar diplomác ia vezetője leszögezte, hogy a kétoldalú megállapodás mindössze eljárási könnyítést jelent a munkavállalás terén, és ez a kitétel semmiképpen sem érinti a magyarországi munkaerőpiac változását. Martonyi megismételte: az egyetértési nyilatkozat nem módosít ja a kedvezménytörvényt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány a jogalkotás és az érvényesítés terén egyaránt teljes egészében tiszteletben fogja tartani a megállapodást, s a későbbiekben nem zárkózik el a törvény kiigazításától, az alkalmazási tapasztalat ok függvényében. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője tegnap úgy nyilatkozott: nem támogatja az SZDSZ javaslatát a parlament rendkívüli összehívására. Szabó Vilmos (MSZP) kijelentette, fel kell függeszteni az Orbán – Nastasemegállapodást és amenynyiben pá rtja kerül hatalomra, ezt meg is teszi. SzentIványi István (SZDSZ), a bizottság elnöke rendkívüli parlamenti ülés összehívását szorgalmazta a kedvezménytörvény módosítására. A szocialisták és a szabad demokraták megismételték aggodalmaikat a kibővített mu nkavállalási könnyítéssel kapcsolatosan. Surján László fideszes bizottsági alelnök szerint a munkavállalási vita kapcsán szélsőjobboldali talajra lépett az ellenzék egy része. A külügyi bizottság ülésén meghallgatták Glattfelder Béla és Szilágyiné Szemkeő Judit politikai államtitkárokat a gazdasági tárca, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium részéről. A kormánypárti többség által elfogadott nyilatkozat értelmében a testület szakmailag megalapozatlannak nevezte az egyetértési nyilatkozattal szembe ni kifogásokat. Az MSZPs és SZDSZes bizottsági tagok külön nyilatkozatban fogalmazták meg aggályaikat. *** HADBAN EURÓPÁVAL. A Fideszfrakció sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP mára odáig jutott, hogy hadban áll nemcsak a magyar kormánnyal, hane m Európa több vezető politikusával, a határon túli magyar szervezetekkel, saját korábbi álláspontjával – tartalmazza a legnagyobb kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának közleménye, amely ismételten alaptalannak nevezi a szocialisták kedvezménytörvénn yel kapcsolatos bírálatát. (MTI)