Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-08
6 ha gyományőrzést sugallta, hiszen pár hónappal előtte, 1991ben ünnepelték magyarok és szlovákok együtt a város gimnáziumának 150 éves születésnapját. A tizenkilencedik század közepén a tanári kar zömét adó ferences barátok közt volt az a Piri Czirjék János, akinek nemrég került elő a levéltár homályából mívesen megírt kézirata, melyet Koncsol László Érsekújvári napló, 1848 – 49 címen adott ki. Nemcsak a ’48as szabadságharc idején volt nevezetes a város, de innen bocsátotta ki híres manifesztumát 1706ban II. R ákóczi Ferenc, s itt írta 1530 – 31ben Szent Katalin verses legendáját Sövényházi Márta domonkos apáca. (Ez az Érsekújvári kódex címen ismert könyv része, a kódex pedig legbecsesebb nyelvemlékeink közé tartozik.) Hozzátehetjük mindehhez, hogy Érsekújvár erő s vára révén a török időkben egész Európában ismert volt: 1685. évi visszafoglalásakor ennek örömünnepére a legnagyobb vigasságokat – mint feljegyezték – Nápoly, Pforzheim, Nürnberg, a sziléziai Breslau, Hamburg és Brüsszel polgárai rendezték. Érsekújvár volt a bölcsője a híres Sarlónak – a két világháború közötti kor legdemokratikusabb ifjúsági mozgalmának – , olyan vezetőkkel, mint a hazai tudományos életben később komoly rangot kivívó Dobossy László, a felvidéki magyar kultúra ápolására 1989ben alakult Rákóczi Szövetség első elnöke vagy az Egy ország a csillagon című ökológiai munkájában az egész országot feltérképező Jócsik Lajos. A tanulóifjúságnak járó díjakat ez év októberében szokás szerint a Csemadok, a szlovákiai magyarság kulturális egyesületéne k színháztermében nyújtották át. (Megjegyezzük: 1949ben Érsekújvárott alakult meg először a „hontalanság éveit” követően a Csemadok első szervezete.) Különösen megható, hogy az ösztöndíjak mennyire kötődnek Újvár magyar közelmúltjának neves személyiségei hez. Egy ösztöndíj Zirner Zoltán, a háborúban eltűnt öregdiák, egy másik dr. Holota János – aki 1924 és 1938 között városbíróként, azaz polgármesterként állt Újvár élén, s szenátora volt a prágai parlamentnek (alapítványára a legtöbb pénz Chiléből érkezik) – emlékét őrzi. Kurzweil Lajos fakereskedő és családja emlékezetére New Yorkból, a Kordára magyarosított utódoktól jön a pénz, s végül ott van a Diósi Józsefösztöndíj: a neves vállalkozó és vízipólós emlékére alapított ösztöndíjat dr. Prohászka László, a város labdarúgócsapatának egykori kapusa, a nyolcvanadik éveit taposó jó barát adja át, így van ez tíz éve mindig. A városban a magyar alapiskola és gimnáziumi tagozat mellett – amelyet Száraz Dénes vezet – az elektrotechnikai szakközépiskolában, illetve annak magyar tagozatán ugyancsak anyanyelvükön tanulhatnak a magyar diák ok. Az intézet fél éve vette fel a Jedlik Ányos nevet. A magyar tudós nevéhez fűződik a dinamó és az elektromágneses forgások elvének a feltalálása: ő ugyancsak ezen a tájon, Szimőn született, s az ugyancsak 1800ban született Czuczor Gergely unokatestvér e volt. Jedlik mellszobrát öt nagy magyar feltalálóval együtt a hannoveri magyar pavilonban állították ki, s Bábi Lászlónak, a technikum igazgatójának és Érsekújvár polgármesterének, Csanda Károlynak a kérésére a világkiállítás lebontása után a magyar álla m az újvári szakközépiskolának ajándékozta. A Jedlikszobor avatásánál ott volt Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnökhelyettese is. Ha Csákyt sokan támadják is – a radikálisabbak a szlovákokkal kötött kormánykoalíció felbontását követelik – , a kis lépések taktikájában, mint ezt Újvár is példázza, igaza van. A látványos, a szocializmus biztosította folklorisztikus szimbólumok és népitáncfesztiválok után a szlovák – magyar együttélésben most a valódi értelmet kell megkeresni. S a tisztes győzelmeket. A szelle mi versenyzés – amelynek egyik ösztönzője a Halz József vezette s immár a kárpátaljaiakat és erdélyieket is támogató Rákóczi Szövetség – éppolyan izgalmas sport lehet egy kisebbség számára, mint a foci vagy a néptánc. Most az október 23ra kiírt történelmi tanulmányi versenyt – amelyen a Kárpátmedence magyar diákcsapatai vettek részt – az érsekújvári gimnazisták nyerték meg. Ebben sem valami varázslat vagy csoda játszott közre, hanem annak a tíz évnek a munkája, amely a diákalapítvány létrejötte óta tanárt s tanulót a versenyek lázas feszültségében összetart s újabb sikerekre sarkall.