Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-07
8 Markó Béla tegnap ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: – Elérkezett a mérlegkészítés ideje, s rövi desen el kell döntenünk, akarunke újabb megállapodást kötni, s folytatni az együttműködést. Erre valószínűleg január első felében kerül majd sor. A tárgyaláson az Adrian Nastase kormányfő és a Markó Béla vezette küldöttségek elemezték az utóbbi hónapokban felerősödött magyarellenesség ügyét és a Székelyföldet kormánypárti politikusok részéről ért sorozatos támadásokat. Az RMDSZ elnöke leszögezte: azt a vádat, miszerint a székely megyékben az állam elvesztette befolyását és hatalmát, és az erre épített romá n titkosszolgálati jelentést a kormányfő hamisnak nevezte, és elhatárolódott tőle. Markó elmondta: a kormánypárttal a román külpolitika aktuális kérdéseit, Románia esélyeit az EUvízumkényszer listájáról való lekerülésre és a magyar státustörvény ügyét is megvitatták. Ez utóbbi kérdést illetően az RMDSZ úgy véli, a törvény alkalmazásával kapcsolatos véleménykülönbségeket a két kormánynak kell tisztáznia. Bár a státustörvényről nem az RMDSZnek és az SZDPnek kell egyezségre jutnia, Markó szerint a jogszabál y kapcsán kialakult helyzet a román – magyar viszonyt alapvetően befolyásolja, s ennek következtében az RMDSZ – SZDP együttműködésre is kihatással lehet. – A törvény alkalmazását viszont nem lehet egy esetleges újabb kormánytámogatási megállapodás feltételévé tenni – tette hozzá. A szerda esti megbeszélést követően Nastase hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az álláspontok több ponton eltérnek, az elmúlt esztendőben az RMDSZ rendkívül korrekt partnere volt az SZDPnek, amely az egyéves együttműködést érdekes, po zitív tapasztalatnak tartja, s az RMDSZhez hasonlóan kölcsönösen hasznosnak ítéli. vissza Tibori Szabó Zoltán Megbíznak az RMDSZben Gál Mária NÉPSZAVA Jó döntésnek nevezte Markó Béla az RMDSZ és a román kormánypárt (PSD) kö zötti megállapodást. Nastase kormányfő az RMDSZ korrektségét és megbízhatóságát emelte ki a két párt együttműködési szövetségét felülvizsgáló bukaresti tanácskozás után. Január első felében döntenek az együttműködés jövőjéről. Az RMDSZ és a PSD küldöttsége felülvizsgálta a januárban kötött együttműködési megállapodást. A Népszavának nyilatkozva Viorel Rebenciuc, a kormányzó párt egyik vezető politikusa elmondta, hogy a PSD elégedett az RMDSZszel és az együttműködés meghosszabbítására készül. Véleménye szer int a kedvezménytörvény kapcsán felmerülő ellentéteket a két kormánynak kell rendeznie, nem befolyásolhatják az RMDSZ és a PSD viszonyát. Markó is leszögezte, hogy a kedvezménytörvény alkalmazásának kérdését nem lehet feltételként kötni az újabb együttműkö dési megállapodáshoz, annak ellenére sem, hogy befolyásolja nemcsak a két ország, hanem a románok és magyarok közötti viszony. Verestóy Attila, az RMDSZes tárgyalóküldöttség vezetője szerint a döntést majd a szakértői bizottság elemzésének ismeretében fog ják meghozni. vissza Paktumot értékel az RMDSZ és a PSD 2001. december 7. Wagner István (Románia) Nincs még hivatalos döntés arról, hogy az RMDSZ és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti parlamenti együt tműködési megállapodást meghosszabbítjae újabb egy évre a két alakulat. Az Adrian Nastase román kormányfő, illetve a Markó Béla szövetségi elnök által vezetett tárgyalódelegációk szerdán este kezdődött és éjszakába nyúlt megbeszélésén a felek abban állapo dtak meg, hogy közös szakértői bizottságot alakítanak, amely értékeli, hogy menynyiben valósultak meg a tavaly decemberben kötött paktum kitételei. Két hét múlva a felek így már konkrétumokról tárgyalhatnak, a következő egyezményt januárban írhatják alá. A két küldöttségvezető összességében hasznosnak nevezte a megbeszélést. Nem hivatalos értesüléseink szerint az újabb egyezmény szövegtervezete már létezik, és a magyar szervezet köreiben úgy vélik: ha a román kormányerő az elkövetkezendő hetekben nem tesz olyan lépéseket, amelyek különösen sértenék az RMDSZ, illetve az erdélyi magyar közösség érdekeit, akkor az együttműködés folytatódni fog. vissza