Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-04
5 Levélben fordul a magyar miniszterelnökhöz Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, parlamenti ké pviselő annak kapcsán, hogy jövő januártól a Magyarországra utazóknak személyenként 15 ezer forintnyi összeget kell felmutatniuk a határon, illetve Budapest a Kárpátalján sokak által használt kishatárforgalom megszüntetésére készül – adta hírül az MTI . A K MKSZ irodája közölte, hogy Kovács azt kéri a magyar kormányfőtől, Magyarország halassza el az intézkedések bevezetését az EUcsatlakozás időpontjáig, mivel azok rendkívül hátrányosan érintenék a kárpátaljai magyarságot. A beutazási feltételek szigorítását az idegenrendészeti törvény január 1jén életbe lépő módosítása, illetőleg egy belügyminiszteri rendelet tartalmazza. A határőrség szóvivője ezzel kapcsolatban csak annyit nyilatkozott, hogy a határon ellenőrizni fogják a beutazási feltételek meglétét, és aki nem rendelkezik a szükséges pénzzel, azt visszafordítják. A törvény egyébként lehetővé teszi, hogy humanitárius okokból vagy nemzeti érdekből eltekintsenek a 15 ezer forinttól, és a jogszabály azt sem határozza meg pontosan, hogy a szükséges összeg meg létét miként kell ellenőrizni. A törvény tehát „lyukas” – ismerik el belügyi források, utalva arra, hogy szándékosan hagynak mérlegelési lehetőséget. Azt azonban hivatalosan senki nem kívánta megerősíteni, hogy a határon túli magyarok kedvezőbb elbírálásra számíthatnak, de nyomatékosan utaltak rá: a határőrségnek joga van a mérlegelésre, és az utazó számos olyan körülményt adhat elő, amely humanitárius megfontolásokból méltánylást érdemelhet. vissza munkatársainktól Martonyi B ukarestben tárgyal Kétnapos ülést tart hétfőn és kedden Bukarestben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsa, amelyen Magyarországot Martonyi János képviseli. Ez alkalommal a magyar külügyminiszter megbeszélést folytat román kollégájával, Mircea Geoanával, és fogadja őt Adrian Nastase román kormányfő. A tanácskozás – amelyen 55 ország, köztük 11 afrikai, közelkeleti és ázsiai ország képviselteti magát – fő témája a nemzetközi terrorizmus elleni harc és az ezzel kapcso latos stratégiák kérdése. Mára Bukarestbe várják Colin Powell amerikai külügyminisztert is. Ion Iliescu a megnyitóülésen kijelentette: az EBESZnek a mostaninál nagyobb szerepet kell játszania a terrorizmus elleni küzdelemben. A román államfő szerint az EB ESZ tagállamainak szilárd elhatározására van szükség a terrorizmus gyökereinek felszámolásához. Hétfőn a jelenlévők főképp arról tanácskoztak, hogy miként foghat össze az EBESZ, a NATO és az Európai Unió a terrorizmus ellen, de napirendre kerültek az illeg ális migráció, a szervezett bűnözés, a regionális fejlesztés, a közelkeleti helyzet és az európai romák kérdése is. Mircea Geoana úgy értékelte, hogy az elmúlt egy évben Románia nagy felelősséggel látta el az EBESZelnökséget, amelyet 2004ben Bulgária ve sz át. A bukaresti EBESZtanácskozáson részt vevő Martonyi János külügyminiszter külön találkozik Bukarestben román kollégájával, Mircea Geoanával, akivel a kétoldalú kapcsolatokról tárgyal. A találkozó egyik fő témája a státustörvény. Geoana a találkozó e lőtti nyilatkozatában kifejezte reményét, hogy a határon túli magyarokról szóló magyar jogszabály tekintetében sikerül haladást elérniük. Martonyit Adrian Nastase kormányfő is fogadja. A Horia Rusu Alapítvány által a nemzeti identitásról rendezett bukarest i nemzetközi kerekasztalkonferencián hétfőn előadást tartó Németh Zsolt kijelentette: ha szükséges, Magyarország kész módosítani a kedvezménytörvényt, erre azonban csakis a jogszabály alkalmazását követően kerülhet sor. A külügyi államtitkár kifejtette: a magyar fél nyitott a kompromisszumra, de erre a román félnek is törekednie kell. Közölte, hogy a múlt hét végén átadták Bukarestnek a jogszabály alkalmazásához elkészült kormányrendelet tervezetét, s kifejezte reményét, hogy a mostani találkozón a törvény ről folytatott további konzultációk módját is tisztázzák. vissza Tibori Szabó Zoltán ,Státusbizonytalanság" Kárpátalján Kárpátalján a magyar lakosság nincs kellőképpen tájékoztatva a jövő év januárjától hatályba lépő kedvezm énytörvénnyel kapcsolatos fejleményekről – írja legfrissebb számában az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó . A lap megállapítja: nem tudni, hol lesznek felállítva az ajánló bizottságok irodái, hány alkalmazottjuk lesz, s még az sem világos, kikből, milyen szervezetekből áll majd maga az ajánló bizottság. A szerző mindazonáltal elismeri, hogy tud a kedvezménytörvényről folyó konzultációkról, megbeszélésekről, ám hiányolja az ezekről szóló kárpátaljai sajtóhíreket és – mint fogalmaz – az illetékes személy ált al tett nyilatkozatokat. A lap szerint Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban az ottani illetékesek, szervezetek fontosnak tartják a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos helyzet ismertetését. Ugyanakkor úgy véli: