Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-20
10 MTI A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) üdvözli Zoran Djindjic szerb kormányfő nyilatkozatát, misz erint a szerb fél nem gördít akadályokat a kedvezménytörvény alkalmazása elé. A párt közleménye szerint a vajdasági magyarság elvárja a megértést és a támogatást a szerb kormánytól, mivel a szerb politikai elitnek is alapvető érdeke, hogy a magyarság is elégedett legyen helyzetével, lévén Szerbia kölcsönösen jó gazdasági kapcsolatokat kíván fenntartani Magyarországgal. A VMDP szerint "valamiféle politikai rövidzárlatnak, vagy a vendéglátó iránti eltúlzott udvariasságnak" tudható be Nebojsa Covic szerb m iniszterelnökhelyettes Szlovákiában tett kijelentése, amely - ellentmondva miniszterelnökének, Zoran Djindjicnek - a kevezménytörvény támogatásának megtagadását helyezte kilátásba. A VMDP szerint az ilyen diplomáciai megnyilvánulások a szerb politikai eli ten belül zajló vitákra utalnak. Az Európai Unió belső átszervezése és bővítése során mindenképpen megoldást kell találni a kisebbségek helyzetének átfogó rendezésére. A VMDP reméli, hogy az új, eurokonform megoldás megjelenik a most készülő kétoldalú magyarszerb kisebbségvédelmi megálla podásban is. vissza Szerbia mégsem ellenzi a magyar kedvezménytörvényt 2001. december 19. 18:43 MTI Nebojsa Covic szerb miniszterelnökhelyettes közvetve cáfolta azt, hogy keddi pozsonyi látogatása alkalmával azt mondta volna: a magyar kedvezménytörvény "nem olyan jogszabály, amelyet a jugoszláv hatóságok támogatni tudnának". Kasza József szerbiai miniszterelnökhelyettes a TASR hírügynökség által közreadott állítólagos kijelent és kapcsán beszélt Coviccsal, aki kereken cáfolta, hogy az ő szájából Pozsonyban elhangzott volna az ominózus mondat. "Covic nem mondott ilyet, s még csak nem is utalhatott erre" – mondta az MTInek Kasza, tolmácsolva Covic szavait. Kasza közölte, hogy ő személyesen, de az általa vezetett Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusai is számos alkalommal beszéltek a kedvezménytörvényről Zoran Djindjic kormányfővel, illetve a jugoszláv kormány tagjaival is. "Ha voltak is fenntartásai a jugoszláv félnek, ez eket elsimítottuk, s ezért nyilatkozott Djindjic kedden úgy, hogy a szerb fél nem gördít semmilyen akadályt a törvény alkalmazása elé" &x150 szögezte le Kasza József. vissza Szombaton érkezik a román kormányfő 2001. december 20. Wagner T. István, Gui Angéla Szombaton Budapestre érkezik Adrian Nastase román miniszterelnök, hogy Orbán Viktor kormányfővel aláírja azt a memorandumot, amely a kedvezménytörvény alkalmazásával kapcsolatos ké rdéseket érinti – közölte tegnap este a bukaresti kabinet szóvivője.