Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-15
8 Az európai folyamatok intenzitása és a tárgyalások új szakaszba lépése az évtizedévszázadévezred fordulóján végül is nem tette lehetővé a korábbi "sem időpont, sem csoport"stratégia folytatását. A két elem egyikét, legalábbis látszólag, fel kellett áldozni. Ez pedig értelemszerűen a csatlakozás várható időpontját érintette. Emiatt " őrült futam" kezdődött a belépni kívánó országok között. Teljesen természetes, hogy világos ütemterv hiányában ezt a lehetőséget, mint egyedüli történelmi esélyt értékeli és szeretné megragadni valamennyi ország. Másrészt valamennyi ország erőteljesen konc entrál arra, hogy a csatlakozási tárgyalásokat 2002 végéig befejezze, hiszen csak ez ad többékevésbé jogos reményt arra, hogy 2004ben az EU tagjává váljon. Ezért annak elkerülése végett, hogy bármi miatt kimaradjon az első körből, hajlandó legalapvetőbb érdekeinek egy részét is feláldozni a tárgyalások mielőbbi befejezése kedvéért. A bővülő Európa számára aligha van nagyobb veszély, mint az a jelentős és esetenként tovább növekvő szakadék, ami kialakulhat a tárgyalások befejezettségének ténye és az adott ország tényleges EUfelkészültsége között. Mindennek fényében sürgetően szükség van egy világos és a szó szoros értelmében stratégiai tervre, amelynek időkeretei messze túllépnek az elsőkörös bővítés időpontján, és legalább egy évtizedet ölelnek fel. Miné l később fogalmazódik meg és kezdődik el egy ilyen stratégia, annál rosszabbak lesznek megvalósításának induló feltételei. A stabilitás záloga Sajnálatos, hogy minden, a bővítés, pontosabban a bővítések mikéntjével kapcsolatos elképzelés meghatározott rés zérdekekből indul ki. Ezek egy része szigorú gazdasági kritériumokra épül, más része politikai törekvések függvénye. De nem hiányzik az EU oldalán - legalábbis a retorika szintjén - a morális kötelezettségek hangsúlyozása sem. Ugyanakkor a tagjelöltek vise lkedésében és integrációs politikájában teret nyert a nem mindig pozitív eredményeket hozó, de a térség történelmi tapasztalatai alapján érthető "versenyszellem", vagyis az, hogy (majdnem) mindenki egyszerre, de ha lehet, a többieknél előbb és semmiképpen sem mások után szeretne EUtaggá válni. Ezzel szemben Európának, az európai stabilitásnak fokozatos bővülésre, ehhez pedig olyan stratégiára lenne szüksége, amely a kontinens legkritikusabb kérdésének kezelésére és tartós megoldására épül. Ez pedig a földr ész stabilitása. Az európai stabilitás alapvető kritériumait három tényező alkotja. Először: a folyamatnak nyitottnak kell maradnia minden európai ország számára, függetlenül attól, hogy már jelenleg a tagjelöltek sorába tartozik, vagy nagy valószínűségge l a belátható jövőben fog e körhöz csatlakozni. A folyamat mindenfajta, akár ideiglenes berekesztése, leállítása is felmérhetetlen problémákat okozna, és rendkívül veszélyes tendenciákat indíthatna el azon országokban, amelyek nem kedvezményezettjei az els őkörös bővítésnek. Másodszor: az EU oldalán a stabilitás pillére az, hogy egyetlen bővítés sem terhelheti túl és kezdheti ki az integráció belső kohézióját. Harmadszor: csak megfelelően felkészült országok csatlakozhatnak a "klubhoz". Minden egyéb elképzel és könnyen teremthet "másodosztályú tagokat", hiszen a hiányosságok a csapatban már elfedhetetlenek. Ez pedig az adott ország társadalmában a (az ön)diszkvalifikáció, egyfajta (ön)kiközösítés érzését rögzítené. A "teljesítményorientált" stratégia, amelynek értelmében csak azok az országok lehetnek az unió tagjai, amelyek - a csatlakozás időpontjában - teljesítik a koppenhágai kritériumokat, három pozitív hatással jár. Nem kérdőjelezi meg az EU működőképességét alapvető területeken (intézmények, döntéshozata li mechanizmus, költségvetés, mezőgazdasági politika, munkaerőpiac stb.). A jól felkészült országok joggal remélhetik, hogy simán vagy legalábbis nagyobb súrlódások nélkül képesek alkalmazkodni az esetenként évtizedek alatt kialakított EUstruktúrákba. Vég ül: a gördülékeny beilleszkedést mind a politikai elit, mind a bővülő EU közvéleménye a bővítés sikereként éli meg. Ezzel pedig biztosítható a folyamat további politikai és társadalmi támogatottsága. Ezzel szemben a politikai megfontolásokra épülő megköze lítés két alapvető forgatókönyvben foglalható össze. Az első esetben nincs veszélyben az unió 2004. évi, de sok ország számára korai kibővülése. Ez megfelel a felkészült országok érdekeinek ugyan, de nagy valószínűséggel politikai kompromisszumokat kénysze rít ki a kevésbé felkészült csatlakozók védelmében. A másik megoldás az lenne, hogy a még nem EUérett országok érdekeinek figyelembevételével - és nem egy tagállam ezzel egybeeső érdekeinek nyomására - elhalasztják a bővítést. Mindkét forgatókönyv tetemes negatív hatást érlel az európai stabilitás jövőjére nézve. Amennyiben különbözőképpen felkészült országok nagy csoportja egyszerre csatlakozik az unióhoz, alapvető veszély fenyegetné a bővítési folyamat nyitottságát. Minél többtagú, vagyis értelemszerűen minél heterogénebb az első csoport összetétele, annál nagyobb annak a veszélye, hogy az első bővítés megállítja, sőt megakadályozza a további bővítés(eke)t. Emellett minél nagyobb az első körben csatlakozó országcsoport, annál nagyobb kihívással kell szemb enéznie az EU belső kohéziójának. Végül az egyes országok alkalmazkodási képessége, jogi, intézményi abszorpciós készsége, társadalmának rugalmassága továbbra is rendkívül különbözőképpen alakul. A halasztás: csalódás A politikai megfontolások alapján vég rehajtott bővítés másik változata szerint jó néhány évig el kellene halasztani a legjobban felkészült tagjelölt országok csatlakozását. Egyrészt: mindenfajta halasztás azzal járna, hogy a tagságra leginkább felkészült országok is kimaradnának a lényegbevág ó, az integráció fejlődését a következő évtized(ek)ben meghatározó EUreformok aktív alakításának folyamatából. Le kell szögezni, hogy a tagjelölt országok bevonása az Európa jövőjével kapcsolatos eszmecserébe egy pillanatra sem helyettesítheti a
