Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-08
3 külügyminiszter tanácsadója. Dobran elmondta, hogy a november 16án tartott csúcstalálkozó keretében az érintettek kérésére kétoldalú kormányfői megbeszéléseket is tartanak. Egyelőre teljesen bizonytalan viszont az, hogy a lehetséges miniszterelnöki találkozót megelőzően sor kerüle újabb magyarromán konzultációkra a státustörvényről. Magyar részről már a múlt hét elején hivatalosan javaslatot tettek a konzultációra, de a román fél mostanáig nem jelezte, hogy milyen időpontot tartana alkalmasnak. A CEFTA csúcstalálkozóján a bukaresti bejelentés szerint a cseh, a magyar, a román, a szlovák és a szlovén k ormányfő, valamint a bolgár miniszterelnökhelyettes vesz részt. Lengyel részről még nem jelezték hivatalosan, hogy az új lengyel kormányfő elutazike Bukarestbe. Meghívottként jelen lesz viszont a román fővárosban a horvát kormányfő. A miniszterelnöki ta lálkozót megelőzően – november 12én és 13án – a CEFTA tagállamok mezőgazdasági miniszterei tárgyalnak a román fővárosban. Megjegyzés: A 2. bekezdés 1. mondatában a szöveg helyesen: Dobran elmondta, hogy a november 16án tartandó csúcstalálkozó keretében ... vissza 20011107 / STÁTUSTÖRVÉNY – GRAHAM WATSON – ROMÁ N LAP Bukarest, 2001. november 7., szerda (MTI) – Ha Magyarország nem mond le a státustörvényről, kérdésessé válhat csatlakozása az Európai Unióhoz – írta szerdai s zámának címoldalán a Curierul National című román lap az Európai Parlament vezető tisztséget betöltő egyik politikusára hivatkozva. Graham Watson, az Európai Parlament állampolgári szabadságjogok, igazságügyi és belügyi bizottságának elnöke a szélsőségese n nacionalista irányvonalat követő román lap brüsszeli tudósítójának adott interjújában azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a magyar státustörvény ellentmond az Európai Unió koppenhágai csúcsértekezletén megfogalmazott csatlakozási kritériumoknak. A lap arról adott hírt: a bizottsági elnök szerint a magyar státustörvény visszalépés abban az értelemben, hogy miközben az Európai Unión belül a soknemzetiségű társadalom elismerésével a polgári jövőképen alapuló Európa épül, a magyar törvény az etnikai Európa képéhez tér vissza. Watson hangsúlyozta, hogy az EU államaiban az unión kívüli államokból érkező személyek megkülönböztetés nélkül élveznek egyenlő jogokat az EU állampolgáraival. Mint mondta, az egységes bevándorlási politika azt jelenti, hogy az EUn k ívüli államokból érkezett személyek miként válhatnak az EU állampolgáraivá. Példaként említette, Németországban épp most folyik az érvényben lévő törvények felülvizsgálata, hogy az országban élő 4 millió török német állampolgársághoz juthasson. Graham Wat son úgy vélte, hogy a magyar státustörvény problémáját mindenképpen meg kell oldani, mivel a magyar lépés hosszú távon veszélyes, egyenesen a Balkánon már megismert "etnikai tisztogatás" rémét idézi fel. A bizottsági elnök elmondta, jelenleg éppen azok fá radozik, hogy az Európai Parlament az Európai Bizottsággal és a miniszteri tanáccsal közösen vitassa meg ezt a kérdést a magyar csatlakozási tárgyalások keretében. – Remélem, sikerül olyan megoldásra jutnunk, amely arra készteti majd a magyar kormányt, ho gy változtassa meg álláspontját e lépéséről, és az etnikai felfogás helyett a polgári felfogás irányába mozduljon el – fogalmazott. A lap azon kérdésére válaszolva, hogy milyen következményekkel járhat, ha Magyarország mégsem lesz hajlandó lemondani a stá tustörvény végrehajtásáról, és a törvény tartalmát sem fogja módosítani, Graham Watson kijelentette: ebben az esetben Magyarország EUcsatlakozásának egésze válik kérdésessé. – Figyelembe kell vennünk azt, hogy a Koppenhágában elfogadott kritériumok azt i s kérik a csatlakozni óhajtó országoktól, hogy olyan elvek vezéreljék őket, amelyek magukban foglalják a kisebbségekre vonatkozó törvényeket is. Szerintem ez nagyon jó érv lehet, mivel a magyar státustörvény életbe léptetése éppen ezeknek az elveknek mondana ellent – jelentette ki. vissza Koloz svárott a magyar igazolványról 2001. november 8. 1:00 Wagner T. István