Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-06
9 Többletköltség és bevételkiesés a közlekedési vállalatoknál Utazási kedvezmények magyarigazolványra Ternyák Edit Több száz millió forintos többletköltséget róhat a közlekedési társaságokra a magyarigazolvánnyal járó utazási kedvezmények jöv ő januári bevezetése. A Voláncsoport számításai szerint például a helyközi közlekedésben mintegy 520 millió, a helyi közlekedésben pedig 550600 millió forintot tesznek majd ki évente a határon túli magyarok díjtalan ut azásai - tájékoztatta lapunkat a vállalat gazdasági igazgatója. A Budapesti Közlekedési Vállalat nak és a Magyar Államvasutak nak még nem készültek el az ezzel kapcsolatos számításaik, mint ahogy a kompenzációval kapcsolatos munkák is folynak még a pénzügyi, illetve az igazságügyi tárcá nál. A szomszédos államokban élő magyarokról elfogadott törvény értelmében korlátlan számú díjmentes utazásra lesznek jogosultak -- amennyiben a jogszabály életbeléptetése nem csúszik, úgy jövő év januárjától -- a belföldi helyi és helyközi tömegközleked ési eszközökön azok a határon túli magyarok, akik már betöltötték hatvanötödik életévüket. Ugyanez vonatkozik a hatévesnél fiatalabb gyerekekre is. Belföldi helyközi tömegközlekedési eszközökön évente négy alkalommal 90 százalékos utazási kedvezményt vehet nek igénybe a magyarigazolvánnyal rendelkező határon túliak. A határon túliaknak nyújtott kedvezmények nincsenek teljes mértékben összhangban a magyar állampolgároknak nyújtható utazási kedvezményekkel. Ezért a helyközi közlekedésben a gyermekek díjtalan utaztatásának felső korhatárát a jelenlegi négy évről várhatóan hatra kell emelni. Ahhoz, hogy az új, díjtalan utazások miatt ellentételezéshez jussanak az érintett közlekedési vállalatok, módosítani kell a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésr ől szóló törvény mellékletében meghatározott árkiegészítési kulcsokat -- nyilatkozta lapunknak Molnár József, a Voláncsoport gazdasági igazgatója. A jelenlegi díjtalan utazás után alkalmazott árkiegészítési kulcsot a helyközi közlekedésben 1,3, a helyiben legalább 4,5 százalékkal kell megemelni a Voláncsoport számítása szerint. Becsléseik alapján ugyanis a határon túli magyarok díjtalan utazásainak száma évente -- a törvény hatálybalépése után -- 90110 ezerre tehető majd, melynek értéke a helyközi közlek edésben mintegy 520 millió, a helyi közlekedésben pedig 550600 millió forintot tesz ki. Ha hatéves korig a magyar állampolgárságú gyermekekre is kiterjesztik az ingyenes helyközi utazás lehetőségét, akkor az ő ingyenes utazásaikhoz tartozó árkiegészítési kulcsot is meg kell változtatni. Az eddig 67,5 százalékos kedvezménnyel utazó gyerekek által -- évente mintegy 140150 ezer fő -- fizetett 32,5 százalékos bevételrész elmaradását kell kompenzálni. A Voláncsoport számításai szerint évente 2,5 milliárd for intot tesz ki ennek a korosztálynak a helyközi utazása, amelyből több mint 800 millió az utas által fizetett díjrész. Ez a bevételszint egyébként a Voláncsoport számára továbbra is biztosítható, ha 6,5 százalékos árkiegészítést kapunk -- fűzte hozzá Molná r József. A közlekedési társaságok kompenzálásával kapcsolatos technikákat most veszi számba a Pénzügyminisztérium , ám nem biztos, hogy a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény mellékletében meghatározott á rkiegészítési kulcsok módosulásával jár mindez -- tájékoztattak a tárca sajtóosztályán. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium sajtóosztályán elmondták: egyelőre tárcaközi egyeztetés zajlik a témában. Nem veheti igénybe a helyközi utazással járó engedményeket az az utas, aki a határról utazik be Magyarországra. Ugyanis csak belföldi kiindulópont és szintén belföldi célállomás közt használhatják fel a magyarigazolvánnyal rendelkezők az utazási kedvezményeket -- hangsúlyozz a Kiss Gábor, a MÁV szakigazgatóhelyettese. A határon túli magyarokat megillető vasúti kedvezmények közvetlen többletköltséget nem jelentenek a MÁVnak, hiszen a szerelvények "amúgy is elindulnak". Mindazonáltal a vasúttársaság bevételkiesésre számít,