Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-30
5 piacgazdaságba). A törvény tehát alapjaiban nem rossz. De vannak olyan részletei, amelyekrõl már most látni lehet, hogy a végrehajtás során nemcsak az emberek kerülhetnek nagyon kellemetlen helyzetbe miattuk, hanem egyenesen világraszóló botrányokra lehet számítani. (Nem túlzás, a világraszólót is szó szerint tessék érteni!) Kezdjem a kisebbikkel. A szöveg szerint a törvény hatálya kiterjed - jól figyeljük meg! - a törvényben felsorolt, Magyarországgal szomszédos ál lamokban élõ minden "nem magyar állampolgárságú, magát magyar nemzetiségûnek valló személyre", aki "a) magyar állampolgárságát nem önkéntes lemondással veszítette el, továbbá b) nem rendelkezik állandó magyarországi tartózkodásra jogosító engedéllyel". Job ban szerettem volna, ha inkább a határon túli "magát magyar nemzetiségûnek valló vagy nem magyar nemzetiségû, de magyar anyanyelvû" személyekre vonatkozna. Nálunk, Romániában például az 1992es népszámlálás során 1 624 959 személyt írtak össze bevallás ala pján magyar nemzetiségûként, ebbõl azonban csak 1 590 290 magyar anyanyelvû is egyben (ez 34 669 nem magyar anyanyelvû, de magát attól még meggyõzõdéssel magyarnak tartó embert jelent), magyar anyanyelvû személyt viszont összesen 1 639 135öt találtak, ami azt jelenti, hogy 48 845 ember nem magyar nemzetiségû, de magyar anyanyelvû. A magyar nemzetiségû és/vagy magyar anyanyelvûek száma tehát összesen 1 673 804. Nem értem, hogy ezt a majd 50 000 embert miért kellene eleve kirekeszteni a törvény biztosította kedvezményekbõl, mikor pedig mindegyikük a magyar anyanyelvûek táborát szaporítja eggyel. Márpedig a magyar nyelvrõl úgy tudjuk, hogy nemzeti létünk egyik (sokak szerint a legfontosabb) alapja. Ha ezek az emberek mind "jól jönnek" nekünk olyankor például, mikor magyar gyerekeink számára a szükséges osztálylétszámot kell biztosítani, akkor bizony nem illõ dolog, hogy mikor viszont õk is nyerhetnének valamit, õróluk megfeledkezünk. De különben is: vannak itt Erdélyben például olyan magyar anyanyelvû örmények, akik a magyar kultúráért és tudományosságért jóval többet tettek, mint sok magyar. Miért ne részesülhetnének õk is a kedvezményekben, illetve pontosabban: miért kell nekik más nemzetiségûnek vallaniuk magukat, mint aminek esetleg egyébként vallanák, ahhoz , hogy élvezhessék a törvényben felsorolt kedvezményeket? A nagyobb baj azonban ott kezdõdik, mikor esetenként el kell dönteni, hogy ki is hát az, akit a törvényben felsorolt kedvezmények megilletnek. De konkrétan ám, nem általában, mert úgy könnyû. Az örd ög ugyanis a részletekben lakik, meg a konkrétumokban, és hogy mennyire ott lakik, az akkor fog majd kiderülni, mikor valakinek hivatalos ajánlással, aláírásával, pecsétjével kell majd igazolnia, hogy konkrétan Pista vagy Mariska magyare csakugyan, vagy c sak úgy mondja. A magyar Országgyûlés nem tudta megmondani (alighanem szerencsénkre!), mik lehetnek ennek a kritériumai (illetve a lényeget megmondta világosan - "magát magyar nemzetiségûnek valló" , de mintha nem bízna egészen benne, hogy ez elég, és tov ábbi feltételeket is szükségesnek tartana), és az egészet úgy vélte megoldhatónak, hogy belefoglalta a jogszabályba az ajánló szervezeteket is. Hadd viaskodjanak õk az ördöggel. Így ennek a hálátlan feladatnak minden felelõssége rájuk van áthárítva. Nem tu dom, hogy a magyar honatyák mibõl gondolták, hogy ezek ezt könnyebben el tudják majd dönteni. Az ajánló szervezetek miatt már eddig is nagy kellemetlenségek támadtak. Románia esetében még azt sem lehet tudni, kiknek az ajánlásait fogják majd a magyar hatós ágok mérvadónak tartani. Az RMDSZ és az egyházak nagy versengésben vannak egymással, mindegyik magának szeretné megszerezni ezt a jogot. Ahogy elnézem ezt a kiábrándító, tekintélyromboló küzdelmet, egyre inkább az az érzésem, hogy ezeknek a jámboroknak fog almuk sincs, miért harcolnak olyan hevesen. Hiszen ha volna, akkor nem ezért nem lenne még mindig eldöntve, melyik legyen a hiteles ajánló szervezet, hanem azért, mert semennyiért sem akarná senki elvállalni. Most alighanem mindkét fél inkább csak azt az o ldalát nézi a dolognak, amelynek alapjában az a régi elv áll, miszerint Krisztus koporsóját sem õrizték ingyen. Ilyen ügyek érdekében nagy pénzeket lehet megmozgatni, nem mindegy tehát, hogy ki nyeri el ezt a
