Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-24
9 6,2 – 8,4 esetet jegyeztek fel százezer lakosra, Erdély magyarlakta térségeiben az öngyilkosságok száma általában jóval magasabb az átlagnál – Szatmár megyében 29,1, Maros megyében 28,3, Arad megyében pedig 25,9 jut százezer lakosra. Horváth István, a kolozsvári Babes – Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszékének tanársegédje szerint a kivándorlási kedv növekedését az erdélyi magyarok körében a szakemberek már 2000 márciusában észlel ték. Ez főképp a fiatalabb korosztályoknál mutatott hangsúlyosabb eltérést az 1999 februárjában mért állapotokhoz viszonyítva. Az említett felmérés szerint, míg 1999ben a 18 – 34 év közötti erdélyi magyar fiatalok 42,8 százaléka gondolt komolyabban a kivánd orlásra, 2000 márciusában ez az arány már 48,3 százalékra növekedett. Ebben az időszakban a kivándorolni óhajtó magyarok aránya a városlakók körében 34,8 százalékról 35,6 százalékra nőtt, a falun lakók között viszont 15,1 százalékról 19,8 százalékra emelke dett. Ez azt bizonyítja, hogy a kitelepülés gondolata a falun élő ifjúságot is egyre jobban foglalkoztatja. Érdekes adat az is, miszerint a kitelepülési kedv főképp a tömbben, illetve a többségi helyzetben élő magyarságnál növekedett hangsúlyosan, nem pedi g – ami talán érthetőbb lenne – az abszolút kisebbségben, illetve szórványban élő magyarok soraiban. A kivándorlási kedv az idősebb korosztályt is utolérte. Nagy szerepet játszik, hogy gyermekeik és unokáik már évek óta nem Erdélyben élnek, de az is, hogy éppen ezekben a hónapokban kapják viszsza évtizedekkel ezelőtt elkobzott házaikat, földjeiket, erdőiket. Az idősebbek korábban éppen anyagi eszközök híján nem mehettek el, most azonban ez is megoldódni látszik. Az ősi jussot, amelynek visszaszerzéséért an nyi megpróbáltatást vállaltak, most önként adják el a délről és keletről betelepülőknek. A gyerekek is mennének A legsokatmondóbb adatot azonban a végére hagytam. Német Gfk közvéleménykutatók szerint a Romániában élő 9 – 17 éves gyermekek 39 százaléka szán dékozik kivándorolni, ha majd megnő, és 34 százalékuk úgy véli: az utóbbi években életkörülményei fokozottan romlottak. A tömeges emigráció veszélye egyre látványosabban fenyegeti Romániát, és az a magyar közösség esetében az átlagosnál hangsúlyosabb. Sok ak szeme előtt az erdélyi szászok és a bánsági svábok példája lebeg: a német közösség lélekszáma a korábbi 800 ezer főről 85 ezerre csökkent a kitelepítések, deportálások, illetve a kilencvenes években tetőző kivándorlási hullám következtében. Olyan év is volt a rendszerváltás után, amikor 110 ezer német nemzetiségű személy hagyta el Romániát. Főképp az öregek maradtak Erdélyben. De van frappánsabb példa is – a bánffyhunyadi zsidóké. A világháború előtt 960an voltak, a haláltáborokból alig kétszázan került ek vissza. A háború után, a DélErdélyből érkezettekkel együtt, 345 zsidó telepedett itt meg újra, legalábbis ennyien voltak 1947ben. Ezek 1976ban egyszerre mentek Izraelbe. Persze szép számmal vannak olyanok is, akik konokul kitartanak a szülőföldön ma radás gondolata mellett. Sokan – például Lepedus István szatmárnémeti ifjúságpasztorációs szakértő – a negatív tendenciákat pozitív üzenetté igyekeznek változtatni, és azt mondják: mindenkinek ott kell élnie, ahol otthonát, boldogságát megtalálja, és ennek a helynek nem muszáj külföldön lennie. Az erdélyi magyarságnak a trendek által valószínűsíthető vesztesége azonban nagyon könnyen pótolhatatlannak bizonyulhat. Kolozsvár, 2001. november Tibori Szabó Zoltán vissza
