Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-02
3 ET jogi és emberi jogi bizottságának ülésén közölte: a státustörvénnyel, illetve a hasonló európai jogszabályokkal foglalkozó dokum entum január közepére készül el, és szükségesnek mondta, hogy addig a magyar kormány ne léptesse életbe a törvényt. Újragondoltközépeurópaiság Működőképese még a magyar külpolitika három fő iránya? Az Európai Unióhoz való csatlakozás következtéb en a magyar külpolitika korszakváltás előtt áll. Már most időszerű a külpolitika fő irányainak újragondolása és lehetőség szerint új nemzeti egyetértés kialakítása. A „szomszédságpolitikának” nevezett ködös fogalom már most sem igazán működőképes, ha meggo ndoljuk a magyar – osztrák, a magyar – szlovén vagy a magyar – ukrán kapcsolatok közti lényegi eltéréseket. Különösen fontos kérdés Magyarország középeurópai szerepének újragondolása. A középeurópaiság sem a magyar politikai közbeszédben, sem a külpolitikai gy akorlatban nem érvényesül kellőképpen. Hasonló a helyzet a térség más államaiban is. Úgy vagyunk mi, középeurópai népek, kis államok ezzel, mint a három nővér Csehov színdarabjában, akik folyton sóvárognak Moszkva után. A csehovi abszurd világot jelzi, ho gy társadalmi helyzetük lehetővé tenné az utazást. Eljuthatnának Moszkvába, de nem teszik. Mi, középeurópai kis népek is állandóan azt hajtogatjuk, hogy Nyugat, Nyugat, Nyugat! Tény, hogy számos térségbeli ország számára ma még ez sokkal inkább vágy, mint sem realitás. Ami igazán abszurd, hogy sok esetben szinte alig veszünk tudomást egymásról. Elgondolkodtató, hogy főként protokolláris együttműködés alakult ki Magyarország és a térség államai között az európai uniós csatlakozással kapcsolatosan. Mi valamen nyien különkülön próbáljuk elnyerni a Nyugat és az Európai Unió kegyeit, holott tanulhattunk volna a spanyol, portugál és a görög csatlakozásból. Az Európai Közösség ragyogóan kihasználta azt, hogy a három akkor felvételre váró ország nem tudott közös str atégiát kialakítani a csatlakozásuk során. Az Európai Közösség ily módon a leggyengébb láncszemnél érte el a többi jelölt számára kevésbé előnyös megállapodást. Közép- és KeletEurópa sokat veszít tehát azon, hogy a sok történelmi sérelem, egymás iránti bi zalmatlanság miatt nem képes érdemi, komoly együttműködési stratégiát kialakítani az Európai Unióval kapcsolatosan. Erre már egy évtizede figyelmeztetnek elemzők, még sincs jelentős előrelépés. Ilyen körülmények közepette nincs más lehetőség, mint hogy fol ytonos erőfeszítéseket tegyünk a középeurópai együttműködés elmélyítésére. Ma Magyarországnak objektív módon súlya, szerepe van a térségben. DélkeletEurópa felé a NATO hídfőállása. Az Európai Unió országjelentései hazánkat stabilizáló tényez őnek tekintik. Az európai integrációs szervezetek és a térség között fontos közvetítői feladataink vannak, lehetnek és lesznek. Magyarország első körös adottságai következtében nehezen megkerülhető több közép- és keleteurópai ország számára. Magyarország középeurópai „regionális szerepét” illetően nagyfokú körültekintésre van szükség. Integrációs érettségünk, helyzetünk, tekintélyünk, regionális súlyunk alapján van, de történelmi érzékenységek, féltékenységek miatt mégsem célszerű nyíltan doktrínaként meg is fogalmaznunk valamiféle regionális központ szerepet. Tegyünk érte, de ne beszéljünk róla. Amire tudatosan törekednünk kell, az a regionális közvetítő, „közelítő” szerep az Európai Unión és a NATOn kívüli délkeleteurópai államok és e szervezetek közöt t. Bármennyire szeretnénk is majd az Európai Unióban úgy viselkedni, mintha már teljesen a fejlett Nyugat tagja lennénk, Magyarország nem fog a térképről nyugatabbra kerülni. Nemzeti sajátosságaink, a szomszédokhoz fűződő „érzékeny” viszony, a határainkon túl élő magyar közösségek erre külön is figyelmeztetnek. Magyarország a NATO és az Európai Unió számára sajátos „peremvidék”, amely nemcsak önmagában, sőt időnként elsősorban nem önmagáért fontos. Magyarország jelentőségét éppen a középeurópai dimenzió, e z a közvetítő funkció, a hídszerep, a „Central European Bridge” adhatja meg. Koszovó kapcsán a NATO vezetői számára különösen fontos volt a magyar politikusok és szakemberek ismerete, hiszen mi alaposabban ismerjük a Balkánt és a kisebbségi problémákat. Tudatosan kell bevinnünk mind a NATOba, mind az Európai Unióba a mi közép- és keleteurópai ismeretanyagunkat. Kérdés az, hogy föl vagyunke rá készülve akár tudományosan, akár politikailag? Ma még nem eléggé. A következő években alapvető feladatnak látom mind a magyar tudományos és politikai élet, mind a civil társadalom szempontjából, hogy hatékonyabban tudjuk tájékoztatni az európai integrációs szervezeteket. Ehhez Balkánintézetre, illetve Oroszországkutató intézetre lenne szükség. A magyar külpoliti kának a középeurópai dimenzió tudatos vállalására, a térségbeni együttműködés katalizálására, élesztésére, erősítésére kell törekednie. Ez azonban csak más magyar külpolitikai magatartással, felfogással valósítható meg. A szomszédok irányában arrogáns, ki oktató, fölényeskedő stílus nem oldja, hanem súlyosbítja a történelmi beidegződéseket. Ezért volt káros az Orbánkormány magatartása a kedvezménytörvény ügyében. Az érdemi konzultációk elmaradása a tartalmilag alapvetően jó kedvezménytörvény végrehajtását veszélyezteti Romániában, s ürügyet adott a román és a szlovák nacionalistáknak a határon túli magyarok és Magyarország elleni kampányra. Az új középeurópaiság csak új magyar kormánypolitikával valósítható meg.
