Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-24
4 Hírösszefoglaló A nyugdíjemelés, a csapatmozgások engedélyezésével összefüggő alkotmánymódosítás, valamint a kedve zménytörvény végrehajtásával kapcsolatos előterjesztés szerepel a kormány mai ülésének napirendjén – tudatta Kubinyi Tamás kormányszóvivőhelyettes. Mint elmondta, a kormány által kezdeményezett alkotmánymódosítás értelmében a fegyveres erők külföldi alka lmazásának és állomásozásának, valamint a szövetséges fegyveres erőknek az ország területéről kiinduló alkalmazásának, illetve magyarországi állomásozásának engedélyezése az Országgyűlés hatásköréből a kormány jogkörébe kerülne. A szomszédos államokban él ő magyar nemzetiségűek tekintetében az utazási kedvezményre jogosultság igazolásának módját is meghatározzák az ülésen. Kubinyi Tamás elmondta: a magyarigazolvánnyal és a magyar hozzátartozói igazolvánnyal kapcsolatos költségvetési kihatás a jövő évben vár hatóan 2 milliárd forint lesz, majd évente 3,1 – 3,6 milliárd forint közötti összeggel számolnak. vissza A Pénzjegynyomdáé a magyarigazolvány 20011124 (a nyomtatott MH cikke) A Pénzjegynyomda Rt. készítheti majd a Stát ustörvény kedvezményezettjeinek igazolványait - értesült a Magyar Hírlap. Információink szerint a kormányzati szándék a velencei bizottság jelentése után sem módosult, így az okmány elnevezése várhatóan Magyar igazolvány lesz. A Pénzjegynyomda Rt. győzött abban a meghívásos közbeszerzési eljárásban, amelyben a Státustörvény értelmében januártól kiállítandó igazolványok gyártójáról és szállítójáról határoztak - értesült a Magyar Hírlap. Információink szerint a kérdésért felelős b elügyi tárca öt - biztonsági jegyekkel is ellátott okmányok előállítására alkalmas - cégtől kért ajánlatokat, s közülük választotta ki a Pénzjegynyomdát, amellyel várhatóan már a következő napokban aláírják a szerződést. A megállapodás úgynevezett keretsze rződés jellegű, azaz nem pontos összegről szól, hanem egy igazolvány árát rögzíti. Úgy tudjuk, ez az útlevélével azonos, azaz egyes becslések szerint ezer forint körüli összeg lehet. A szerződésben várhatóan nem pontosítják azt sem, hogy hány igazolvány ké szülne, ehelyett a BM akkora nyomdai kapacitást kötött le, amely lehetővé teszi a felmerülő kérelmek teljesítését. A Pénzjegynyomda Rt. vezérigazgatója, Péterfi Sándor tegnap lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy az eljárásban ők győztek, további részl eteket azonban nem árult el. Lapunk úgy tudja: nagyrészt véglegesítették az igazolványok formáját is, így amennyiben a kormányzat az utolsó pillanatban nem módosítja a végrehajtási rendeleteket, úgy az okmányokon szereplő elnevezés valószínűleg a "Magyar igazolvány", illetve "Magyar hozzátartozói igazolvány" lesz. Mint emlékezetes, a többek között a magyar Státustörvény t is vizsgáló velencei bizottság jelentésében úgy fogalmazott: "az anyaország által kibocsátott közigazgatási okmány csak tulajdonosának a vonatkozó törvények és rendeletek alapján járó kedvezményekre történő jososultságát igazolhatja". Román értelmezés szerint ez azt jelenti, hogy az okmány semmiképpen sem utalhat a nemzeti hovatartozásra, márpedig a Magyar igazolvány elnevezés ennek akkor s em felel meg, ha a dokumentumban nincs külön utalás a tulajdonos nemzetiségére. Lapunk érdeklődésére Kontrát Károly belügyi államtitkár mindössze annyit mondott: a tárca bizonyosan készen áll majd arra, hogy a Státustörvény végrehajtásánál reá háruló fela datoknak megfeleljen. Így például felkészültek arra - fejtette ki , hogy a szomszédos államokban működő konzuli hivatalokhoz benyújtott kérelmeket a beérkezésről számított 30 napon belül elbírálják. A munkát egyébként a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántar tó és Választási Hivatal (KANYV) végzi majd el, ahol - mint Urbán György hivatalvezető lapunknak elmondta - e célból 45 személlyel bővítették az állományt. - csoport tagjainak felkészítése már folyik, így szerinte ők január másodikán megkezdhetik a munkát. A felvetésre, mely szerint tudjáke majd állni a kérelmezők várható rohamát, Urbán György elmondta: ez nyilvánvalóan csak a gyakorlatban derül ki. Mindenesetre igyekeznek műszaki fejlesztésekkel gyorsítani a munkát.