Reggeli Sajtófigyelő, 2001. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-10-22
7 Olyanok a nemzeti kisebbségek, mint azok a gyerekek, akiknek édes- és mostohaanyjuk is van, akik aztán olykor a csemeték feje fölött, máskor őket is felhasználva pörölnek egymással, fogalmazott egyszer valaki. Nos, ha ebből indulunk ki, még stílszerűek is vagyunk, amikor azt mondjuk: a velencei bizottság salamoni döntéssel intézte el pénteken a határokon t úl élő kisebbségek támogatását célzó európai gyakorlatok elemzését. A helyzet azonban az, hogy a jelzőhöz mégis odakívánkozik néhány megjegyzés. A salamoni döntéseknek ugyanis több ismérvük is van. Például az, hogy az ítélet meglepő legyen. Márpedig nehez en találnánk olyan szakértőt, aki azt mondaná, hogy az Európa Tanács e kétségtelenül tiszteletreméltó, ám súlya alapján inkább a középmezőnybe tartozó fórumának mostani jelentése megdöbbentette volna. És nincs is ebben semmi furcsa. Az ilyen testületek, má r jellegükből fakadóan sem mondanak fehéret vagy feketét. (Emlékezzünk csak az azért fontosabb hágai Nemzetközi Bíróság bősi döntésére.) Sokat elárul egyébként már az is, ahogy a nemzetközi jogászokból álló bizottság e kérdés megvizsgálását megkezdte. Nast ase román kormányfő még azt kérte tőlük, hogy mondják ki, megfelele a magyar státustörvény az európai normáknak. Világos kérdés, világos választ vár. Martonyi János azonban bővítette a témakört, az összes hasonló európai jogszabály értékelését javasolta, s a testület élt is a talán szándékosan felkínált, talán véletlenül adódott lehetőséggel. S megszületett a dokumentum, amely nem hogy a státustörvényt, de Romániát és Magyarországot meg sem említi. Bölcs és igazságos - további két jellemző a salamoni dönt és meghatározásában. És nem is kétséges, hogy a velencei bizottság minden vonatkozó írott és szokásjogot megvizsgált, európai és világpolitikai szempontokat szem előtt tartott, s ezek alapján fogalmazta meg általános és így támadhatatlan jelentését. A sal amoni ítéletek legfőbb sajátossága azonban mégis az, hogy mindkét felet kielégítik. Ebben pedig, a mostani esetben végképp nincs hiba. Elég megnézni a reakciókat: péntek este Budapesten a magyar álláspont megerősödéséről számolt be a külügyminiszter és áll amtitkára, Bukarestben pedig fennen hirdették: Velencében Bukarest győzött. Tipikus értelmezési vita egy elveket rögzítő, patikai pontossággal kiegyensúlyozott dokumentumról, amelyben jóformán minden állítás mellett akad egy "ugyanakkor", "csakhogy", "kivé ve, ha", és következnek az egyezkedésekhez utat nyitó kiskapuk. Ami tehát a feladatokat illeti, ugyanott tartunk Velence után, mint annak előtte: egyezkedni kell. Nem lesz egyszerű - még a jelentés alapján sem. Hiszen az kimondja, hogy a nemzeti kisebbség ekért az állampolgárság szerinti országok felelnek, de megemlíti az anyaországok segélyezési lehetőségét is. A kedvezménynyújtást nem sorolja a nemzetközi szokásjogok közé, ám nem zárja ki legitimitását. Nem nevezi diszkriminatívnak a támogatásnyújtást, vi szont kimondja: a kedvezmények nem sérthetik a diszkriminációellenes elveket. Elfogadja a jogosultságot tanúsító igazolványokat, arra azonban nem tér ki egyértelműen, hogy feltüntethetőe ezeken a tulajdonos nemzetisége. A kivételes bánásmódot az oktatás é s a kultúra terén látja indokoltnak, ugyanakkor "kivételes" esetekben a kiterjesztést is elfogadja. És ez így tovább. Ha valaki kizárólag a "csakhogyok" előtti vagy utáni részeket akarja látni, valóban győztesnek érezheti magát. Ha meg akar egyezni, tovább olvas. A kulcsszó most is a jó szándék. A velencei jelentés legfőbb érdeme talán, hogy ennek alapján presztízsveszteség nélkül lehet alkut kötni. Csak éppen azt kellene megelőzni, hogy otthon elhiggyék a győzelmi jelentéseket. Arroganciával és csúsztatás okkal legfeljebb pártszavazókat lehet szerezni, megállapodni aligha. És végül, nem ártana meghallgatni a "gyereket" - magukat a kisebbségben élőket is. Ők érzik, hol az a pont, ahol a gyámkodók makacssága már inkább árt, mint használ. Föltéve, ha tényleg róluk szól a történet. Nagy Iván Zsolt vissza Hírtelevízió Szlovákiában Tíztizenöt százalékos nézettség acél Fél évtized leforgása alatt harmadszor próbálkoznak meg Szlovákiában azzal, hogy megtörjék aMarkíza kereskedelm i televízió csaknem korlátlan uralmát. Az első két kísérlet kudarcba fulladt, mert aVTV valójában csak addig sugárzott, ameddig ahatalmon lévő Meciarkabinethez közeli gazdasági csoportok pénzelték. Nem sikerült az áttörés aLuna tévétársaságnak sem, amely súlyos anyagi gondjai miatt szünetelteti az adását. Több mint félmilliárd (ami csaknem hárommilliárd forintnak megfelelő összeg) koronás adóssággal és alaposan megcsappant nézettséggel küszködik aközszolgálati STV, miközben aMarkíza évek óta szárnyal. Az e sti csúcsidőben aszlovákiai lakosságnak olykor ahetven százaléka is erre acsatornára kapcsol, az idei első fél évben pedig ahazai reklámcsomag több mint nyolctizedét is immár ez atársaság kaparintotta meg. – Nem nevezhetők normális piaci helyzetnek ajelenl egi szlovákiai állapotok, amelyeken sürgősen változatni kell, éspedig újfajta kínálattal – nyilatkozta lapunknak Martin Lengyel, aTA3 (ami szlovákul összeolvasva aTátrát is jelenti) hírtelevíziót megalapító szlovák – angol vegyesvállalat vezérigazgatója. Ak i egyébként neves újságíró. Aközszolgálati tévében, majd acsődbe jutott VTVben, később egy kereskedelmi rádióban riportereskedett, majd aDzurindakabinet szóvivője lett. Másfél éve mondott le erről atisztségéről.
