Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-28
14 hagyományait, mindezekkel együtt pedig az együttműködés igazi távlatait, vagyis közös gondjainkat is elemzi. A szlovák é s a felvidéki magyar értelmiségiekhez, valamint a pozsonyi szellemi műhelyekhez sok szállal kötődő Mészöly Miklós életművét Esterházy Péter és Nádas Péter idézi fel, Szigeti László pedig részleteket közöl a Párbeszédkísérlet című – a nemrég elhunyt írónkka l készített – interjúkötetéből. Látszólag ugyan a napi politikával foglalkozik a Magyarok Európában című összeállítás, hiszen a magyarországi státustörvényt tárgyalja Bauer Tamásnak, Bíró Andrásnak, Klein Andrásnak, Tamás Gáspár Miklósnak és Törzsök Erikán ak Budapesten már megjelent írásai, továbbá a Kalligram Alapítvány jogászainak – a már hatályos szlovák és a jövőre életbe lépő magyar jogi normát összevető – elemzése révén. Ám Rudolf Chmel Trianontól az Európai Unióba című, nagy ívű tanulmányának már a c íme is jelzi, hogy a szerző történelmi tények és összefüggések alapján vázolja fel a kedvezménytörvény megszületésének hátterét. Megállapítja, hogy a jelenlegi magyar kormányfő valójában Antall József hagyatékát váltja valóra, ugyanakkor a múltból fakadó é rzelmeket és sérelmeket ügyesen elegyíti az integrációs folyamatokból adódó új jelenségekkel. „Orbán gazdasági elemekkel gazdagította a rendszerváltás utáni első magyar kormányfő koncepcióját, aki jórészt érzelmi alapokból indult ki, és lélekben tartotta m agát tizenötmillió magyar miniszterelnökének. Jelenlegi utóda viszont azt hangoztatja, hogy Magyarország ma már az európai fő áramlat szerves része, amiből az is következik, hogy akadnak a térségben olyan országok, amelyekről ez nem mondható el. Ez a felis merés ösztökélhette a mostani magyar kormányt arra, hogy kellő időben jöjjön elő a státustörvénnyel, amelyet a szerző Trianon egyik lehetséges terápiájaként jellemez. A továbbiakban kifejti: de Gaulle a szuverén államok Európájáról, Helmut Kohl a régiók Eu rópájáról beszélt, Orbán Viktor viszont egyre gyakrabban emlegeti a nemzeti közösségek Európáját, és a magyar külpolitikának ezzel az új stratégiájával szembe kell néznie Magyarország szomszédainak – hangoztatja a szerző, aki többször utal arra, hogy a tör vény a szomszédos országokban tovább gerjesztheti a nacionalista indulatokat, amelyek már amúgy is számos feszültséget okoznak Szlovákiában. Grendel Lajos éppen a középeurópai térségben újjáéledő nacionalista populizmus melegágyának összetevőit veszi szám ba a Reflexiók rovatban megjelent izgalmas írásában. Kossuthdíjas írónk angol szakértőket idézve említi, hogy az európai embernek három identitása van: genetikai, nyelvi és kulturális. Ugyancsak rájuk hivatkozva említi, hogy a középeurópai nemzetek genet ikai különbségei elhanyagolhatóak. Az itt élő népek ezer éve kulturális szimbiózisban élnek, és KözépEurópa mint kulturális entitás nemzedékről nemzedékre újrafogalmazódik, és hovatovább így tekintenek ránk NyugatEurópából is – állapítja meg. A továbbiak ban kifeji, hogy a legtöbb nemzetiségi gondot, látens vagy nyíltan kirobbant konfliktust a nyelvi identitás zavarai gerjesztik. Ugyanis az elmúlt kéthárom évszázadban elsősorban a térségünkben élő polgárok nyelvi identitása változott, hiszen gyakran lett más a domináns nyelv. A mai Szlovákia területén nem ment ritkaságszámba, hogy a nagyapa anyanyelve német volt még, az apáé már magyar, az ő fiáé pedig szlovák, s nemcsak ebben a három nyelvi vonatkozásban volt így. Mindez súlyos frusztrációkkal, identitász avarokkal járt. Tény az is – folytatja az író – , hogy KözépEurópa népeinek egy része a nemzetté válást, majd később az államalapítást jórészt a szomszédaival szemben, azok ellenére hajtotta végre, az ellenségkép gondos ideológiai kimunkálásával, történele mhamisítással, olykor pedig a történelmi hagyományok mitizálása révén. „Magyar – szlovák viszonylatban mindennek még ma is az a következménye, hogy mértékadó szlovák értelmiségiek is hajlamosak elfeledkezni az ezeréves magyar – szlovák kulturális szimbiózis je lentőségéről, míg a másik oldalon a magyar értelmiségiek ugyanígy hajlamosak eltekinteni attól, hogy a történelmi Magyarországot többféle nyelvi identitású etnikumok alkották és tartották meg egészen 1918ig, vagyis az elnevezése ellenére sem volt homogén magyar állam, s hogy kulturális örökségének egy részét joggal tekinthetik magukénak is az utódállamok nem magyar anyanyelvű polgárai. Ez az amnézia és frusztráció a melegágya vagy szüntelenül tápláló forrása a térségünkben újjáéledt
