Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-27
10 színéről Afganisztánt, megmarad Irán, megmarad Kenya és a többi ország, ahol a mozlimok majd megindulnak, és az utolsókig harcolni fognak. A Nyugat napokig siratja a manhattani halottakat, de elfelejti az iraki, a palesztinai, a csecsenföldi és a kasmíri halottakat. Van önnek arról fogalma, milyen mély manapság a mozlimok keserűsége ? Ha az Egyesült Államok elköveti azt a hibát, hogy a katonai megtorlás eszközéhez folyamodik, elkezdődik a háború a mozlimok és a keresztények között; és az világméretű lesz.” Egy másik – a hallgatóság által nagy lelkesedéssel fogadott – szónoklat még enn él is hátborzongatóbb: „A mozlimoknak örvendeniük kell, mert amerikaiak haltak meg. Ezek a hitetlenek esküdt ellenségei az igazhitűeknek. Ez a sok halott nagyon boldoggá tesz bennünket. És reméljük, hogy mások is követik őket a sorban. Semmilyen sajnálatot nem érzünk irántuk. Haljanak csak meg, ennyi az összes mondanivalóm.” Tudom, hogy a mozlimok többsége nem így gondolkodik, és Kenya lakosságának különben is alig 10 százaléka muzulmán. Van itt azonban egy félelmetes tény, amivel szemben tehetetlenek vagyu nk. A modernizáció sárkányfogveteményéből kikelt radikálisok írniolvasni tudó, jelentős részben közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalemberek. Az átlagos palesztin család gyermekei az utca és a televízió közötti publikus térben szocializáló dnak, szüleiket büszkeség tölti el, ha kő- vagy bombadobálás közben szörnyethalnak, és az üdítőt jégszekrényben tartják. De a modern civilizáció elemi kellékeit nélkülöző afgánok sem közvetlenül a középkorból jönnek, túl vannak már egy hagyományosetatista , valamiféle állami infrastruktúrát királyi áldással és szovjet segítséggel kiépítő rendszeren, egy forradalmisztálinista, a kánok földjét szétosztó, és ezzel a termelés igazságtalan, de működő rendjét szétziláló, a vegyes iskolákat kötelezővé tevő, radik álisan hagyományellenes kurzuson, túl vannak az iszlám nevében saját lokális érdekeiket védő hadurak garázdálkodásain, és amerikai segítséggel feltehetően túl lesznek a pakisztáni menekülttáborokban – az amerikai titkoszolgálatok tevőleges támogatásával – megszervezett, az iráni befolyást ellensúlyozni hivatott szaúdi eredetű, szélsőségesen puritán vahabita egyházi iskolákban indoktrinált tálibok uralmán is. Tény, hogy a tálib rendszer katonailag arra az Oszama bin Laden vezetése alatt álló 2025 ezer, bárm ilyen terrorcselekmény elkövetésére kiválóan alkalmas „afgán” arab harcosból álló „különleges alakulat”ra támaszkodik, amelynek bázisait – miután segítettek felépíteni – most az amerikaiak meg fogják semmisíteni. Egészen biztosra vehető azonban, hogy ezek – mindenekelőtt a most a szó szoros értelmében halálra keresett alKaida terrorszervezet tagjai – nem fogják a várható célpontok közelében bevárni az amerikai támadást, hanem szétszóródnak Afganisztán területén, és megpróbálnak be, illetve visszaszivárog ni azokba az iszlám országokba, amelyeknek a közvéleménye egyre félelmetesebb mértékben hangolódik saját, „kollaboráns” kormányaik ellen. Még abban a nem igazán valószínű esetben is, ha sikerülne teljesen megsemmisíteni őket, Amerika a várható katonai „győ zelem”mel nem Afganisztánt fogja felszabadítani, hanem az eddig szövetségesként kezelt ún. mérsékelt iszlám országokat fogja végleg és visszavonhatatlanul elveszíteni. A szeptember 11én brutális módon színre lépett ellenféllel szemben nem lehet – Rooseve lt módjára – a „teljes és végső győzelemig” harcolni. Az több mint hatvan év múltán is érthető, hogy Japán 1941. december 7i támadását követően az akkori amerikai elnök nem kételkedett abban, hogy „az igazság erejével felvértezett amerikai nép” győzni fog „az előre megfontolt szándékkal elkövetett invázióval szemben”. De azon már csak kétségbeesni lehet, hogy a közhangulat nyomásának engedő Bush, ez a gyenge, az események súlya alatt minden önálló, valóban államférfiúi döntésre képtelenné vált elnök nem ve szi észre, hogy pontosan a katonai megtorlás teheti a már régóta parázsló konfliktust szabályos civilizációk közötti háborúvá. Úgy tűnik, hogy Amerika, „a leghatalmasabb nemzet a föld színén”, ahogy az amerikai elnök szeptember 22én, szombaton elmondott r ádióbeszédében a mérhetetlen elbizakodottság istenkísértésének engedve fogalmazott, a XX – XXI. század fordulóján elérkezett egy olyan történelmi csúcspontra, ahonnan már nem vezet út tovább felfelé. Molnár Gusztáv filozófus viss za
