Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-21
6 kereszténydemokrata párttá próbálták alakítani a rendszerváltó szervezetet – véli Granasztói György, a Teleki László Intézet főigazgatója, aki lapunknak adott interjújában kitér a magyar és lengyel politikai élet lényeges különbségeire i s. Miben látja az okait annak, hogy az 1997ben győztes Szolidaritás Választási Akció nevű gyűjtőszervezet mára darabjaira hullott? – Sok tanulsággal járó folyamat ez. A mérsékelt jobboldali, polgári pártok térségünkben, de NyugatEurópában is megküzden ek azzal a nehézséggel, amely minden, nem kifejezetten ideológiai alapon szerveződő formációnak a problémája, hogy tudniillik a legkülönbözőbb platformok, irányzatok állnak egymással szemben. Ez a szembenállás időnként végzetes megosztottsághoz vezet, bár van olyan példa is, amikor sikerül egységre jutni. Lengyelországban éppen a magyarországi történésekkel ellentétes folyamat zajlott le. Idehaza azt látjuk, hogy a mérsékelt jobbközép erők egyre tisztábban körvonalazódó egységet hoznak létre, a lengyeleknél viszont fordulat következett be, amikor a Szolidaritásban azok az erők kerekedtek felül, amelyek nem a régi típusú, integráló jellegű, népfrontos karakterét erősítették a szervezetnek, hanem egy erőteljes és harcias kereszténydemokrata pártot akartak belő le kreálni, és ezzel rengeteg tagot, szimpatizánst vesztettek, s ennek következményeként darabjaira hullott a kormányzó erő. – Összefogás nélkül vane esély a győzelemre az egységes kommunista utódpárttal szemben? Ez a kérdés nemcsak Lengyelországra vonat kozik, hanem az egyész keletközépeurópai térségre. – Az összefogás hiánya természetesen látványos esélycsökkenéshez vezet. A lengyel kormányzati erők azonban nem csak e vonatkozásban játszottak önmaguk ellen. A jelenlegi koalíciónak egy előremutató, din amikus gazdasági koncepciót kellett volna letenni az asztalra. Lengyelországban – ellentétben Magyarországgal – szerény a gazdasági növekedés, a költségvetési deficit ugyanakkor rendkívül magas. Ez a folyamat a választások után is tartani fog, így a győzte snek is szembe kell néznie ezekkel a problémákkal. Visszatérve az összefogásra, annak világos értékek és vonalvezetés mentén kell megszületnie. Különbözően gondolkodó politikusok között, ha nincs egy közös eredő, egy közös érdek, egy világosan irányító elk épzelés, akkor az egység igencsak nehezen megvalósítható. Lengyelország vonatkozásában azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy – ellentétben Magyarországgal, ahol a szocialisták miniszterelnökjelöltje egy olyan személy, aki a Kádárkorszakban is vezető beosztásban volt – az egykori kommunista pártból kinőtt baloldalban őrségváltás zajlott le, fiatal politikusok kerültek előtérbe. Tehát az a folytonosság, amely Magyarországon kimutatható a Kádárkorszak és a jelenlegi szocialista párt személyi összetétel e között, Lengyelországban jóval nehezebben felfedezhető. – Ez azt jelenti, hogy Lengyelországban a posztkommunista baloldal legyőzése már nem jelent elégséges mobilizáló erőt a jobboldali formációk összefogásához? – Így van. Magyarországon a társadalomn ak egy része az 1989 – 90es időszakot fordulatként éli meg, a másik része viszont egyfajta folytonosságnak fogja fel az 1989 előtti, illetve utáni időszakot. Sok vezető politikus szájából hallani ma is, hogy a Kádárkorszak végére a rendszerváltás struktúrá i már készen álltak a váltásra, így semmi különösebb dolog nem történt 1989 – 90ben. Miután a lengyel baloldal berkeiben lezajlott egy elég figyelemre méltó váltás, Lengyelországban megszűnt az ilyenfajta folytonosság hangoztatása. – Azért vannak olyan han gok Lengyelországban, amelyek szerint ez az új lengyel baloldal sem nevezhető szociáldemokratának nyugati mércével mérve. Népszerűségének növelése érdekében viszont a politikai centrum irányába mozdult, konzervatív értékeket is hirdet. – Egyenlőségjelet t ermészetesen semmiképp sem lehet tenni térségünk baloldali erői, illetve a nyugateurópai szociáldemokraták közé. Ugyanakkor egész Európában válságban van a
