Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-14
7 A státustörvény nem erősz akol senkire semmit. Adni kíván. A meghaladott nemzeti nacionalizmusok és a nacionalista demokráciák előbbutóbb szembesülnek Európában a másféle eszmerendszerrel, másféle erővonalakkal, másféle magyar léttel - ma már nem lehetne megismételni az alapszerző dések bárgyú jó szándékát és idétlen mosolyát. Alapjában milyen terheket is ró a státustörvény szomszédainkra? Tényezővé válik a határon kívüli magyar politizálás, a politikai társadalmi szerveződések pozitív eszmeierkölcsi irányulása. Az igazságot keress ük, a mindenkit egyenlően megillető emberi jogokat. Egyenjogúságot az élet minden területén. Jelen vagyunk a hatalom gyakorlásában (Szlovákia, Erdély), de nem jelentünk meghatározó erőt, érvekkel, tényekkel, a meggyőzés eszközeivel hadakozunk. Úgy érezzük, igazságtevésen alapuló erkölcsi erő termelődik. Számomra szinte érthetetlen, hogy a státustörvény okán miért magyarázzuk bizonyítványunkat. Magyarázzanak azok, akik létrehozták Trianon, és haszonélvezői annak. Azok, akik a trianoni időt a történelem padja iban ülték végig, azok sorstörténelme előbbutóbb felértékelődik, erkölcsi bizonyítványt írtunk és írunk létünk nagy táblájára. vissza Készítette: Boér Krisztina és Csoma Sándorné * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - NM = Napi Magyarország - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalo m - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság