Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-10
7 is soknak tartották. Nem nehéz elképzelni, mi lenne azokkal a kö vetelésekkel, amelyek az 1974es jugoszláv alkotmány garantálta státust céloznák meg, amikor a tartomány az akkori föderáció összetevő része volt saját törvényhozási, végrehajtási és igazságszolgáltatási hatalommal. A szerbiai parlamenti elnök igyekezett i s gyorsan kijelenteni, hogy Vajdaság esetében egyaránt rossz a milosevicsi és a titói megoldás is, bár erről nehéz lenne meggyőzni azokat, akik ismerték a vajdasági helyzetet a nyolcvanas években, az autonómia fénykorában. Újvidék és Belgrád között jelentő s a nézetkülönbség a gazdasági autonómia érvényesítése kérdésében is. Csanakék azt szeretnék, ha a tartományban megtermelt gazdasági javakról a vajdaságiak döntenének, Djindjics szerint viszont magában nem jelent nagy változást, ha a döntéshozatal gócpontj a Belgrádból Újvidékre kerül, ha a folyamat egyben nem jelent decentralizációt is. Valószínűleg igaza van a szerb parlamenti elnöknek, amikor azt állítja, hogy a Vajdaság kérdésével meg kell várni az új szerbiai alkotmányt, de a helyzetet bonyolítja, hogy ezt csak akkor lehet megfogalmazni, ha eldől Jugoszlávia sorsa, mivel a vajdaságiak nak sem mindegy, hogy Szerbiával mint jugoszláv köztársasággal, vagy független állammal tárgyalnak. A magyarok és más kisebbségek számára szemet szúró, hogy az eddigi vajdasági vitában szinte nem esik szó a kisebbségek helyzetéről, márpedig problémáikra a tartomány eddigi autonómiája nem jelentett megoldást. Még a titói alkotmány alapján sem, amikor például a legnagyobb arányú volt a magyarok beolvadása. Tehát a vajdasági problémák megoldása nem ér véget a tartomány autonómiájának meghatározásával. A Vajd aság az évszámok tükrében 1849: a magyar szabadságharc leverése után I. Ferenc József a délvidéki szerbeknek jutalmul létrehozta szerb vajdasági és temesi bánság néven azt a közigazgatási egységet, amely a szerb nemzeti törekvéseket lett volna hivatott kie légíteni. 1860: császári rendelettel megszűnt a bánság és visszaállt a magyar vármegyerendszer. Trianon után az egykori magyar vármegyék az úgynevezett dunai bánsághoz kerültek, amelynek központja Újvidéken volt, de jelentős ószerbiai területek is ehhez az egységhe z tartoztak. 1941 – 44 között a vajdasági Bácska betagozódott a magyar vármegyerendszerbe, Bánát pedig német protektorátus volt. 1944 októberétől a Bánátot, a Bácskát és a mai Horvátországhoz tartozó baranyai háromszöget egységes katonai közigazgatási körzet té minősítették. 1945. július 31én összeült a partizánkatonaság által delegált „képviselők szkupstinája”, és létrehozta az autonóm Vajdaságot, amit azonnal javasolt Szerbiához csatolni. 1946: a jugoszláv alkotmány úgy rendelkezett, hogy a Vajdaság autonóm iája a „Szerb Köztársaság államiságának kategóriája” (?). 1963: az új jugoszláv alkotmány a Vajdaságot mint a Szerb Köztársaságon belüli társadalmipolitikai közösséget határozza meg, és a korábbiakhoz képest növeli önkormányzati jogkörét. 1968: az alkotmá nymódosításokkal a Vajdaságot már nemcsak Szerbia, hanem Jugoszlávia alkotóelemeként is meghatározzák. 1974: elsőként a jugoszláv, majd a szerb és a vajdasági alkotmány is a Vajdaságot mind Szerbia, mind pedig a szövetségi állam összetevő részeként határozzák meg. A szövetségi állam szintjén vétójoga van. A Vajdaság nemcsak önkormányzati, de államjogi funkc iókat is kapott. 1989: a milosevicsi alkotmánymódosítás megfosztja állami jellegétől a tartományt. 1990: az új szerbiai alkotmány mindössze látszatautonómiát ad a Vajdaságnak. vissza Magyarfóbia mételyezi a pozsonyi politiká t A szlovák pártok nacionalizmusa kiszorítja az MKPt a kormányból Neszméri Sándor (Pozsony) Külföldi tudósítónktól Felküldve: 2001. augusztus 10. 6 . oldal A posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja 1998ban a kormányalakítási tárgyalások során arra kényszerítette a Magyar Koalíció Pártját (MKP), hogy a koalíciós szerződésben mondjon le az önálló magyar egyetem kialakításáról, a Benesdekrétumok eltörlésének az igényéről és az etnikai alapú területi autonómia létrehozásának forszírozásáról. A politol ógusok rossz előjelnek tartották azt a fajta bizalmatlanságot, amelyet e követelés takart, ráadásul szakmailag elfogadhatatlannak azt, hogy egy koalíció „a mit nem teszünk” negativista kitételre épül. A politikusok meg azért döbbentek meg, mert az MKP prog ramjában nyoma sem volt a Benesdekrétumok esetleges felülvizsgálatának, az „etnikai alapú területi autonómiát” pedig egyként nevezték „szakmailag érthetetlen fogalomnak, gyakorlatilag kivitelezhetetlen elképzelésnek” a magyar politikusok. Az egész
