Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-01
4 Sürgősségi kormányrendelet elfogadására szólította fel Gheorghe Funar kolozsvári polgármester Adrian Nastase román kormányfőt. Eszerint a 2002 márciusára tervezett népszámlálást d ecemberre vagy novemberre hoznák előre, mielőtt még elkezdenék az „átkozott” magyar igazolványok kibocsátását. A kolozsvári Szabadság című napilap beszámolója szerint Funar felkérte a kormánypártot, hozza nyilvánosságra az RMDSZszel kötött „titkos együttm űködési megállapodás szövegét”. vissza Tusványosi tréning Véget ért a magyarság történetében az a fejezet, amikor magyarnak születni a Kárpátmedencében eleve hátrányos életkilátást és életminőséget jelentett – fogalmazta me g Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, és kijelentését a hallgatóság élénk tapssal, Adrian Severin pedig elismerő szavakkal jutalmazta. Az EBESZparlament elnöke a román nemzet elkötelezettjeként is értékelte, hogy a magyar kormányfő szavaiból egy önm agára talált nép magabiztossága árad. A fórumon a tusnádi favágó is megérthette: e magabiztosság hátterét Magyarország versenyképessége, gazdasági és integrációs sikerei adják. Jól példázza a magyar gazdaság állapotát, hogy a miniszterelnök 10 milliárd for intot ajánlott fel a – másik országban befektetni kívánók segítségére – paritásos alapon létrehozandó hitelgaranciaalapba. Ez ezermilliárd lejnek, a román Külügyminisztérium idei költségvetése felének felel meg. Az integrációs sikerekre pedig közhelyszámb a megy a példa: Magyarország tagja a NATOnak, és ha valami baleset be nem következik, két éven belül az Európai Unióba is felveszik. A nemzetközi hátszél adta magyar magabiztosság juttatta eszembe azokat a mondatokat, amelyeket Orbán Viktor nyolc évvel e zelőtt ugyanezen a fórumon mondott el. Akkor még a bálványosi étteremben jelentette ki sokunk elkeseredésére: ha szembekerülnének a határon túli magyarság segítésére tett erőfeszítések Magyarország euroatlanti törekvéseivel, az országnak az utóbbi célt kel lene követnie. Az Európai Unióhoz és a NATOhoz tartozó Magyarország ugyanis a külhoni magyarság ügyét is hatásosabban képviselheti – magyarázta az akkori Fideszelnök. Azt is hozzátette azonban: úgy kell politizálni, hogy ezek a célok ne kerülhessenek sze mbe egymással. Hogy sikerült az egyensúlyt megőrizni, és hogy Orbán Viktort jó lelkiismerettel nevezhette az ülésvezető a magyar nemzet miniszterelnökének, abban alighanem a bálványositusványosi folyamatnak is része van. A miniszteri, államtitkári székek et 1998ban elfoglaló Fideszpolitikusok tudniillik évről évre eljöttek Erdélybe, és a szabadegyetem előadásain nemcsak okítottak, okultak is. Bálványos nélkül – talán nem túlzás megállapítani – a Fidesz sem és Magyarország sem juthatott volna el mai helyz etébe. A tizenkét éves lelki, szellemi tréning nélkül lehet, hogy nem tapsvihar, hanem füttykoncert követte volna szombaton a miniszterelnök magyar életkilátásokról megfogalmazott mondatait. Gazda Árpád vissza Năstase támad A státustörvényrevizionista eszme Románia semmilyen formában nem tudja elfogadni a határon túli magyarokról szóló törvény alkalmazását saját területén – szögezte le vasárnap Adrian Năstase miniszterelnök, holott egy nappal korábban Marosvásárhelyen, az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való találkozásán kijelentette, kormánya nem ellenzi, hogy a romániai magyarság kultúráját anyaországa támogassa.