Reggeli Sajtófigyelő, 2001. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-08-28
7 akkor teljesedik majd ki, amikor minden magyar, aki a Kárpátmedencén kívül él, megkapja a magyar állampolgárságot, és minden magyar állampolgár megkapja a választójogot. Ennek az integrációnak a beteljesítése a kormány eltökélt szándéka, amint azt a parlamenti konstelláció le hetővé teszi, véghezvisszük ezt a programot. A nemzeti integráció programját először Antall József fogalmazta meg híres kijelentésében, hogy „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” érzi magát. Mennyiben tartottuk meg és mennyiben haladtuk meg az antalli programot? Ehhez érdemes – némi filológiai elemzéssel – a kijelentés mélyére nézni, s ennek alapján vizsgálni, hogy mit tart meg és mit halad meg belőle a polgári kormány. Filológiailag az Antallféle jelmondat három elemet tartalmaz: 1. a tizenötm illió magyart; 2. a „miniszterelnököt”; és 3. a „lélekben érzést”. A tizenötmillió magyar Az anyaország lakossága tízmillió. A határon túli magyarság 33,5 millió. Összesen 1313,5 millió, azaz még hiányzik kettő. A 15 milliós számban a világban sz étszórva élő kétmillió is benne van. A magyarság tehát három, illetőleg négy nagyobb csoport: az anyaország; a „végek magyarsága”; és a világ magyarsága – amely legalább két másik csoportra bomlik: a nyugatiakra és a többiekre (mint a kazahsztáni magyarok) . A nyugati magyarok és a többi szórvány helyzete annyira különböző, hogy nyugodtan két külön csoportként is szólhatunk róluk, bár a „többiek” elég kicsiny csoport. A mai kormány teljes mértékben osztja az antalli hitvallásnak ezt az elemét, legfeljebb eg y megjegyzést kell hozzáfűzni. A tizenötmillió, mint meghatározás, elnagyolt ahhoz, hogy a kettős identitásra választ adjon. Mi van például a magyarországi kisebbségekkel? Vagy mi van az izraeli magyar zsidókkal? Vagy a nyugati magyarok másodikharmadik ne mzedékével? Vagy azokkal a kitelepített svábokkal, akik máig valamilyen módon Magyarországgal azonosítják magukat? (Akik 1954ben a darmstadti kultúrházban elkeseredetten zokogtak a rádiókészülék előtt, amiért a világbajnokság berni döntőjében NyugatNémet ország megverte Magyarországot.) A kettős identitás a világ magyarsága szempontjából is nagyon fontos, mert a másodikharmadik nemzedék gyakran már kettős identitással rendelkezik. A kérdésre, hogy „hová teszszük” a kettős identitást, egyelőre csak a filoz ófiai válasz tisztázott, de a jövőben koncentrálni kell praktikus vonatkozásaira is. A filozófiai válasz az, hogy mindenkit elismerünk magyarnak, aki magát – legalább részben – annak tartja. Tehát, ha részükről ilyen igény mutatkozik, ők is a magyar nemzet politika alanyai lehetnek. Az antalli kijelentés második eleme Az igazi botrány annak idején ebből lett. Mert azt még csakcsak lenyelte a világ közvéleménye, hogy azok, akik ezt az ázsiai, „pogány” nyelvet beszélik Európa szívében, állampolgárságtól füg getlenül egy közösséget alkotnak. De, hogy a magyar kormányfő az ő miniszterelnökük is legyen?! Ez nagy falat volt. Érthetően. A „miniszterelnökben” benne volt, hogy a magyarság olyan közösség, amelynek a léte politikai vonatkozásokat vet fel. Az összetart ó erő nemcsak a közös nyelv, a pentaton ének és a csodaszarvas, hanem a magyar államiság hagyománya is. A magyarság nemcsak kultúrnemzet, hanem politikai jellegű közösség is. Ezt a felfogást a mai kormány változatlan formában örökölte az első demokratikus miniszterelnöktől. Amin túlléptünk, a harmadik elem A „lélekben” a „miniszterelnököt”, azaz a magyar nemzeti közösség politikai jellegét relativizálta. Visszavezette a kultúra, az érzelem síkjára. Előre kalkulált a felháborodással és előre választ is ado tt rá. Ez több volt diplomatikus óvatoskodásnál: a realitásokat figyelembe vevő politikai program volt. Azt jelentette, hogy a magyarság ugyan politikai jellegű közösség, de nem intézményes politikai közösség. Azt jelentette, hogy a magyar miniszterelnök m orális kötelessége, de nem intézményesített kötelessége a határon túli magyarokkal és a nyugati magyarsággal azonosulni. Antall József azzal számolt, hogy a kilencvenes évek elején az intézményes politikai közösség megteremtése a Rubicon átlépése lett voln a. Erre Antall – teljesen jogosan – még nem érezte elég erősnek Magyarországot. Orbán Viktor azonban átlépte a Rubicont. Ma az egész nemzetpolitika az intézményesített tizenötmilliós nemzetközösség kiépítéséről szól. Az elmúlt négy év alatt ez három dolog ban konkretizálódott. A Máért megteremtésében, amellyel állandó, intézményesített politikai fórum jött létre; a státustörvény elfogadásában, amely személyre szóló jogi kapcsolatot eredményezett; végül annak meghirdetésében, hogy a Kárpátmedencén kívül szé tszóródott, magyar állampolgárság nélküli magyaroknak meg kell adni az állampolgárságot. Ez azt jelenti, hogy minden magyar intézményes, személyre szóló kapcsolatba kerül (kerülhet, ha akar) a magyar állammal. Tehát többé nem lelki vállalás és nem érzések kérdése lesz, hogy mi köze van az ötmillióhoz a mindenkori magyar miniszterelnöknek: intézményesen köze lesz hozzájuk. Ettől persze jogi értelemben még nem lesz a miniszterelnökük, csak azoké, akik magyar állampolgársággal rendelkeznek. Különösen, ha a kor mánypártoknak sikerül kiharcolniuk, hogy a nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok is választhassanak. A szomszédos országokban élő hárommillió azonban nem választja a miniszterelnököt, tehát közvetlenül nem lesz az ő miniszterelnökük. Orbán Vik tor tehát több, mint lélekben és érzésekben, de kevesebb, mint jogilag minden magyar miniszterelnöke. Ha megpróbálunk a „lélekben érzés” helyett új kifejezést keresni, akkor láthatjuk, gyökeresen megváltozott a
