Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-13
9 viszont fontosnak tartja, h ogy az ottani románok az eddiginél több jogot kapjanak. Bukarest azt is sürgeti, hogy a jugoszláv szövetségi parlamentben az etnikai kisebbségek is képviseltethessék magukat. vissza - Háttér - Dzurinda: Ártana a koalíció felb omlása „Mi kellő önmérséklettel adtunk hangot a státustörvénnyel kapcsolatos kifogásainknak, s biztosra veszem, hogy a magyar fél is tudomásul veszi a pozsonyi parlament demokratikus döntését a megyehatárokról” – jelentette ki lapunk pozsonyi tudósítójának adott inte rjújában Mikulás Dzurinda. A kormányfő elmondta: nem tartja optimálisnak a parlament által elfogadott megyefelosztást, de úgy ítélte meg: ez a megoldás sokkal jobb, mintha a reform meg sem kezdődött volna. Közölte: a magyarság helyzete ezáltal nem romlik. „A státustörvénnyel pontosan ugyanazok a fenntartásaink, amelyek miatt az ausztriai magyarok kimaradtak a kedvezményezettek köréből. Az osztrákok már tagjai az uniónak, mi pedig már fél lábbal ott vagyunk” – húzta alá. A szlovák kormányfő közölte: a Magy ar Koalíció Pártja (MKP) megbízható és elismert tagja a jelenlegi politikai szövetségnek, s rontana Szlovákia kedvező nemzetközi megítélésén, ha a magyar párt kilépne a kormányból. Dzurinda bejelentette, hogy a július elején elmaradt magyar – szlovák csúcs m egrendezésére hamarosan sor kerülhet. Pozsony három időpontot javasolt Budapestnek. A nyolc most is több a semminél Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök szerint káros lenne, ha az MKP kilépne a pozsonyi kormányból Szlovákiában kormányválság fenyeget, miután a Magyar Koalíció Pártja bejelentette: fontolóra vette a kilépést a koalícióból a magyar kisebbség érdekeit sértő új megyehatárok miatt. A közvéleménykutatások alapján nem kizárt, hogy Vladimír Meciar pártja a jövőre esedékes választásokon visszaté r a hatalomba. Két hete – pozsonyi kérésre – elmaradt a magyar – szlovák kormányfői csúcs. E sok szempontból kényes belpolitikai helyzetben fogadta lapunk pozsonyi tudósítóját hivatalában Mikulás Dzurinda kormányfő. – Miniszterelnök úr, önt alig fél éve körte pálinkával és nagy tapssal fogadták a Magyar Koalíció Pártjának dunaszerdahelyi kongresszusán. Milyen lenne ma a fogadtatása? – Ez attól függ, milyen információk jutottak el az MKP tagságához, és ezeket miként magyarázzák. Ma is nyugodt szívvel tennék elege t ilyen meghívásnak, mert a magyar pártot továbbra is stabil és megbízható partnernek tartom. Hasonló vagy legalább is nagyon közel álló a politikai értékrendünk. Azért is a szemébe merek nézni a szlovákiai magyar politikusoknak és a polgároknak, mert a kö zigazgatási törvény előkészítése során tárgyalások és egyeztetések tömkelegét kezdeményeztem a tizenkét megyés modell elfogadása érdekében. És mindig tiszta lappal játszottam. Végül a törvényhozás a nyolc másodfokú önkormányzat létrehozását hagyta jóvá, am it nem tartok optimálisnak, de ez a megoldás sokkal jobb, mintha a reform egyáltalán el sem kezdődött volna. Nem romlik a szlovákiai magyarság helyzete sem. Országérdek – Már elnézést, de csak a meciari elképzelésekhez képest. Hiszen a megyehatárok pontosan az előző kabinet elképzelését követik, amelynek egyik rendező elve az volt, hogy a magyarok sehol sem legyenek többségben. Sőt, egyegy megyében minél kisebb legyen az arányszámuk, vagyis a beleszólási lehetőségük szülőföldjük közügyeibe. – Még egyszer ha ngsúlyozom, hogy a tizenkét megyés megoldás valóban jobb lett volna. A másodfokú önkormányzatok csak most alakulnak meg, vagyis nem az előző kormány elképzelése érvényesül. Nyitra megyében jelentős lesz a révkomáromi, az érsekújvári és a párkányi térség ké pviselőinek a száma, akik másokkal együtt erős szövetségeket köthetnek a megyei vezetés központosító törekvéseivel szemben. Egyébként a regionális politikában rendszerint nem a nemzetiségi szempontok a meghatározóak, hanem egyegy térség vagy település gaz dasági és a fejlesztési érdekei. – Főleg a szlovákiai magyarok, de más kisebbségiek mégis úgy gondolják, hogy a multietnikus Szlovákiában semmilyen lényeges döntésben sem lehetnek másodlagosak a nemzetiségi szempontok. Mi erről a véleménye? – Egyetértek. A k abinet ezt az elvet mindig szem előtt tartotta, s minden bizonnyal ugyanígy cselekednek majd a jövőre megalakuló megyei önkormányzatok is. – Ön az imént úgy fogalmazott: mindig tiszta lappal játszott. Akkor miként magyarázza, hogy a törvény előkészítése sor án végig a tizenkét megyés modellt szorgalmazta, aztán pártjának, a Szlovák Demokratikus Koalíciónak (SDK) a képviselői az ellenzékkel és a baloldali kormánypártokkal együtt igennel voksoltak a kabinet indítványát valójában elvető módosító javaslatokra?