Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-13
6 A közvélemény tehát egyfelől elvárja, hogy a román nemzeti kormány mindenek felett és mindenkivel szemben nyíltan védje meg Románia (vélt és valódi) nemzeti érdekeit, parancsoljon megálljt Magyarország irredenta "erdélyi törekvéseinek", másfelől azonban a kormányzó párt saját stabil parlamenti többségének fenntartása és a román integrációs célok elérése érdekében kénytelen együttműködni Buda pesttel és az RMDSZszel is. Ebben a mozgástérben pedig már nem lehet szó komolyan arról, hogy a kormányzat valamiféle (netán valóban "kisebbségbarát") magyarstratégiát dolgozzon ki, csupán rövidebb, éves távú taktikai koncepció kivitelezése mutatkozik leh etségesnek. Az emberi (nem csak a státustörvény fogadtatásának tükrében szemlélt) folyamatok arra mutatnak, hogy ez a taktika kettős: miután az RMDSZszel létrejött együttműködés mindenképpen fönntartandó, a gesztusok és engedmények gyakorlata (hol van már a koalíciós szerződés és annak melléklete?) minden NagyRománia párti vád és közhangulati nyomás ellenére is pozitív üzenetre "tervezett", tehát az RMDSZ a jó. A rossz pedig a magyar kormány, melynek bemutatása negatív üzenettel teljes, a kormány vele sze mben határozott, sőt nehezen megindokolható keménységgel lép fel, sőt támad. A budapesti kormány emellett úgy is bemutatható, mint az RMDSZ és a román kormány közti konszolidált kapcsolatok megrontója. Mindazonáltal a Nastasekormány a román közvélemény me gnyugtatása követelményének láthatóan a magyarromán államközi kapcsolatok terepén kíván eleget tenni, arra is számítva, hogy bizonyos lépései előbbutóbb kiváltják majd azt az ingerültséget, melynek nyomán aztán a kétoldalú kapcsolatok kihűléséért Budapes t tehető felelőssé az EUtagállamok előtt is, a magyar kormányt a romániai interetnikus béke megbontásával és elzárkózással vádolva. Eközben minden egyes, az RMDSZ sikerének joggal betudható előrelépés annak ellenére bármikor visszavonható, hogy a parlamen ti többség nélküle nem biztosítható. Az RMDSZ pedig, tudjuk, nem csupán a romániai többpártrendszer egyik eleme, nemcsak egy párt a sok közül, hanem a kétmillió lelket számláló erdélyiromániai magyar nemzeti közösség (korántsem minden belső csoport- és sz emélyes válságtól mentes) legitim politikaiérdekvédelmi közképviselete. Hatalmas erő hatalmas feladatokkal és kizsigerlő mindennapi küzdelmekkel, sok erővel és tehetséggel, nagy tehertételekkel és nagy adósságokkal, néha a remény és a reménytelenség határ án. Minden részletezés helyett: magam azzal, amit Orbán Viktor a parlamentben kifejtett, mármint hogy a magyar gazdasági növekedés fönntartásához (egyszer majd, ha az olyan tartós és olyan volumenű lesz, hogy erre is gondolnunk kell) egyszerűen csak több m unkáskézre, nem pedig betelepítési akciókra van szükség - egyetérthetek. A státustörvény egyik célja sem az "embert mindenáron ide", hanem a "tőkét, munkahelyet oda". Aki ma bármilyen "betelepítési tervvel" áll elő, azzal nemcsak az egyedüli helyes stratég iát: a szülőföldön való maradást és megmaradást tagadja meg, de fölrúgja a konszenzus még meglévő alapjait is. Eddig ugyanis (szerencsére) egyetlen magyar kormánynak sem jutott eszébe a nemzetvédő "emberimport", a Kárpátmedence magyarlakta területeinek rö vidlátó kiürítése a hazai népességfogyás pótlására. A demográfiai veszteségek orvossága csakis a megfelelő családpolitika és a népegészségügy radikális reformja, a program megvalósítása lehet. És noha a Magyarországon letelepedett multinacionális vállalato k még mindig az olcsóbb, élő munkaerőt részesítik előnyben, a növekedés és a munkanélküliség ellentétének szorításából csakis a korszerű szaktudás és a technikai modernizáció lehet a kiút. Ezért tekintem a státustörvényt is a közös továbblépés kiindulópont jának. Amivel nem elhozunk, hanem viszünk majd - de átgondoltan. Mert a státuskínok még hátravannak. Nem a "külföld" (egyes szomszédaink) visszhangjai és kínjai, hanem a megvalósítás. A hatálybalépést követő gyakorlatba léptetés. A státustörvény ugyanis cs ak kerettörvény. Sokan bíráltuk, bírálták emiatt, nem is mond magáról mást, de mégis csak egy keret, amit tartalommal kell mielőbb kitölteni. Ezt a tartalmat pedig majd a végrehajtási utasítások, a kormány- és miniszteri rendeletek rendszere fogja megszabn i, természetesen a szükséges konzultációkat követően. Ha ezek sikeresebbek lesznek, működik majd a rendszer, meglátjuk, miként. Azt hiszem, egyévnyi próbaüzemre mindenképpen szükség lesz majd. Végezetül: nem állom meg, hogy ne elégedetlenkedjek. Nem a törv énnyel, hiszen az már megszületett. Meggyőződésem, hogy jót cselekedtünk, mert ez nem a vér, a faj, a föld törvénye, hanem a szabad identitásőrzés támogatásának jó szándékú kezdeménye. De ez még nem elég. Nem, hiszen még milliárdokat kell(ene) áldoznunk a magyar iskolákra és könyvtárakra, műemlékekre és a magyar kultúra, a tudomány és a művészet szervezeteire is, nem beszélve az agyonemlegetett gazdaságról, a befektetésekről. És még ez sem elég,
