Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-12
3 illetve az Európai Unió – elé vigyék. Egyértelmű döntés végül egyik fél javára sem született. Brüsszelben csupán azt szorgalmazták, hogy Magya rország konzultáljon szomszédaival a törvényről. Ilyen előzmények után érkezik ma délután Bukarestbe a magyar külügyminiszter. Martonyi János pénteken Snagovban tárgyal kollégájával, Mircea Geoanával, és fogadja őt Adrian Nastase kormányfő is. A magyar dip lomácia vezetője hazautazása előtt felkeresi az RMDSZ bukaresti székházában Markó Béla szövetségi elnököt is. Román külügyi információk szerint Geoana átadja Martonyinak azt az emlékeztetőt, amely a státustörvénnyel kapcsolatos román álláspontot tartalmazz a. A román fél ismertetni szeretné a kormányközi vegyes bizottság és a szakbizottságok ülésének idei összehívására vonatkozó elképzelését. Bukaresti diplomáciai körökben tegnap úgy vélték, hogy a találkozó hangulata barátságosnak ígérkezik. Megfigyelők sze rint azonban – a Nagy Imréék ottani fogva tartása óta a magyarokban rossz emlékeket felidéző snagovi helyszínnel – a románok vélt helyzeti előnyüket kívánják jelezni. Nincs azonban könnyű dolga Nastase kormányfőnek és Geoana külügyminiszternek sem. Bár min dketten többször is visszafogottságra intettek, a kormánypárt nacionalista „kemény magjának” engedményeket kellett tenniük. A konzervatív szárnyhoz tartozó Gheorghi Prisacaru , a román szenátus külügyi bizottságának elnöke újabb heves támadást intézett a st átustörvény ellen. Azt követelte Geoanától, hogy szorgalmazza magyar kollégájával folytatott tárgyalásain a törvény alkalmazásának felfüggesztését. Prisacaru szerint a jogszabály diszkriminációt okoz, feszültséget szít a nemzetiségek között és a régió egye nsúlyát megbonthatja. A bizottsági elnök a magyar jogszabályban – a magyar vezetők többszöri Trianonra utalása miatt – a magyar nacionalizmus és irredentizmus megerősödését látja. Jó előjel viszont, hogy Kovásznán tegnap a Nastase vezette kormánypárt és az RMDSZ az eddigi együttműködés folytatásában állapodtak meg. A két párt vezetői elemezték az eltelt időszak tapasztalatait, és a közösen végzett eddigi munkát sikeresnek értékelték. vissza Tibori Szabó Zoltán Schengeni könnyí tés a beutazóknak Legfeljebb három hónapig az Európai Unió összes tagállamában szabadon mozoghatnak azok a kívülről érkezettek, akiknek érvényes úti okmányuk, a tartózkodáshoz igazoltan elég pénzük és – szükség esetén – a schengeni határon való belépésére jogosító vízumuk van. (Magyar állampolgároknak nem kell vízum, a schengeni határellenőrzést pedig esetünkben főleg az osztrákok végzik.) A most elfogadott könnyítés lényege, hogy ezentúl egységesen bármelyik EUtagország által kibocsátott vízum vagy bárho l engedélyezett belépés negyedévre automatikusan érvényes az összes többi tagállamra is (kivéve NagyBritanniát és Írországot, beleértve viszont az EUn kívüli Norvégiát és Izlandot). A tartózkodási engedély legfeljebb hat hónapra hosszabbítható meg. Az Eu rópai Bizottság egységesítette a külföldi munkavállalással kapcsolatos adminisztratív előírásokat is. A reménybeli munkaadóknak a kívülről érkezett munkavállaló bejelentését és engedélyeztetését négy héten belül el kell intézniük – és a hatóságoknak is enn yi idő alatt kell dönteniük. Továbbra is az egyes tagállamok határozhatnak arról, hogy melyik szakmában hány külföldi alkalmazottat engednek be. Ugyanez vonatkozik az „önfoglalkoztató”, vagyis egyéni vállalkozókra is. A bizottsági direktíva leszögezi: az E Unak immár se nem célja, se nem érdeke, hogy „nulla migráció” legyen, azaz ne nőjön a bevándorlók száma. Ellenkezőleg, a hiányszakmákban kifejezetten ösztönözni kell a bevándorlást, egyidejűleg megteremtve az ehhez szükséges szociális, társadalombiztosítá si és oktatási feltételeket is. Ezek kötelező minimumát uniós szinten pontosítják. vissza F. O. Nastase is fogadja a magyar külügyminisztert Gózon István MTI (Bukarest) Adrian Nastase román miniszterelnök is fogadja pénteken Martonyi János magyar külügyminisztert, aki román kollégája meghívására tesz munkalátogatást a román fővárosban - jelentették be szerdán a román külügyminiszter heti sajtótájékoztatóján. Victor Micula külügyi szóvivő magyar újságírók kérdésére elmondta, ho gy a hivatalos megbeszélések péntek délelőtt lesznek a Bukarest közelében lévő Snagovban, a kormány protokollépületében. A tervek szerint Adrian Nastase a kora délutáni órákban fogadja a magyar külügyminisztert. Martonyi János ma érkezik Bukarestbe, de miv el Mircea Geoana román külügyminiszter szintén a nap folyamán érkezik haza Lengyelországból, a hivatalos tárgyalások csak holnap kezdődnek.