Reggeli Sajtófigyelő, 2001. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-06-20
8 szabad identitásválasztás elvét – derült ki Tabajdi C saba szocialista képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A honatya emlékeztetett arra, hogy az MSZPképviselőcsoport tagjai az elmúlt időszakban találkoztak a határon túli magyarok képviselőivel. Szavai szerint azért is támogatták az előterjesztést , mert a határon túli vezetők mindegyike arra kérte a szocialistákat, hogy szavazzák meg a javaslatot. Tabajdi Csaba jelezte: továbbra is maradtak bennük aggályok a jogszabályszöveggel kapcsolatban, de "látták a fától az erdőt". Az MSZP frakciója memorand umot fogadott el a kedvezménytörvényről. Ez rögzíti, hogy a magyar szocialisták a határainkon túli magyarokkal való minél szorosabb közösségvállalásra mondanak igent és kezdeményezik: a törvény fő iránya az legyen, hogy a határon túli magyaroknak szülőföl djükön legyen méltó megélhetésük, ott fejleszthessék önazonosságukat. – A magyar szocialisták szorgalmazzák a határainkon átnyúló és a regionális együttműködés érdemi fejlesztését – olvasható az anyagban, amely szerint az MSZPsek javasolják: a rászoruló magyar állampolgárok is kapják meg a most elfogadott utazási és iskolakezdési kedvezményeket. A memorandum szerint a törvény végrehajtása csak a szomszéd országok kormányaival, a határon túli szervezetekkel és a magyarországi parlamenti pártokkal együttmű ködve lehet eredményes. – A kétoldalú kisebbségi vegyes bizottságok váljanak az egyeztetés érdemi fórumaivá. Az MSZP egyetért az RMDSZ kezdeményezésével, hogy kora ősszel üljön össze a Magyar Állandó Értekezlet. Hozzuk létre a határainkon túli magyarok or szággyűlési biztosának intézményét – áll a memorandumban. Az MSZP jelzi azt is, hogy kormányra kerülve bővítené a szülőföldön nyújtott támogatásokat. vissza 20010619 / UKRAJNA – ZLENKO KÜLÜGYMINISZTER A S TÁTUSTÖRVÉNYRŐL K ijev, 2001. június 19., kedd (MTI) – Amennyire számunkra ismeretes, Önök abból indulnak ki, hogyan terjesszék ki joggyakorlatukat más országokban élő nemzettársaikra. Mi megértjük ezt a törekvést – jelentette ki kedden Kijevben Anatolij Zlenko ukrán külüg yminiszter. Az MTI kérdésére, hogyan kommentálja a státustörvény tervezét, amelyről várhatóan kedden szavaz az Országgyűlés, az ukrán külügyminiszter kifejtette: Nem ismerhetjük teljes egészében a parlament előtt lévő jogszabály valamennyi rendelkezését. Ugyanakkor ami engem illet, számomra most az a legfontosabb, hogy ez a jogszabály ne avatkozzék be más országok belügyeibe, tartsa tiszteletben azoknak az országoknak a törvényeit, amelyekben magyar kisebbség él és legyen összhangban a nemzetközi jogi szab ályok vonatkozó normáival és rendelkezéseivel – hangsúlyozta Anatolij Zlenko. vissza Orbán Viktor: Valóra vált a régi álom Gui – MTI Felküldve: 2001. június 20. 9 . oldal Nagy lépés az egységes és életerős magyar nemzet megteremtésének útján – fogalmazott lapunknak Orbán Viktor. – Régi nagy álmok és tervek valóra váltását jelenti a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény megszületése – nyilatkozta a miniszterel nök. A kormányfő szerint a státustörvény az a jogszabály, amelyre nyolcvan esztendeje szüksége lenne a magyar nemzetnek. „Arra van szükségünk, hogy a Kárpátmedencében élő magyarságot határokon átívelő módon újra egyesítsük, lehetőleg érzelmileg, gondolkod ásban, kultúrában, de gazdasági érdekek szempontjából is. Egy élettér ez számunkra, függetlenül attól, hogy országhatárok választanak el bennünket. Bár nem egyszerű, de fölül kell emelkednünk ezeken a határokon, hogy ismét egy egységes és életerős magyar n emzet jöjjön létre. A státustörvény megalkotásával jelentős lépést tettünk e téren előre” – fogalmazott a kormányfő. Az Országgyűlés több mint kilencvenszázalékos többséggel szavazta meg a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényt, ez jól jelz i, hogy a magyar nemzetpolitikában újra olyan össznemzeti konszenzus van, mint amilyet a NATOcsatlakozás ügyében is tapasztaltunk – jelentette ki az MTInek tegnap Németh Zsolt.