Reggeli Sajtófigyelő, 2001. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-05-08
5 fő gond az, hogy a jobboldali koalíció vezetője rendkívül finoman fogalmazva nem mindig tartotta meg a törvény minden betűjét. Olyannyira, hogy három éve 28 hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték illegális pártfinan szírozás miatt. Erre persze mondhatnánk: van ilyen, mindenki félreléphet egyszer. Ám nem csupán egyszeri kisiklásról van szó. További nyolc per folyik ellene. Korrupcióval, a pénzügyi rendőrség és a bírák lefizetésével, hamis számlázással, adócsalással és a trösztellenes törvények megsértésével vádolják. Bár újabb vádpontokban egyelőre nem ítélték el, ezt csak annak köszönheti, hogy az olasz igazságszolgáltatás malmai még az általánosnál is lassabban őrölnek. A magyar miniszterelnök komoly fejtörést okoz av val a kijelentésével is, hogy szolidaritást vállal az olasz polgári pártokkal. Nehéz megfejteni, mely pártokra gondol. Előbbi kijelentését figyelembe véve feltételezzük, nem Francesco Rutelli baloldali demokratáiról és szövetségeseiről, hanem a Berlusconi koalíciójában helyet kapó pártokról van szó. Ám itt is akad egy kis bökkenő. Ebben két olyan formáció kap helyet, amelyekre nem valószínű, hogy az eszményi polgári ideált megfogalmazó Márai Sándor ráaggatná a polgári jelzőt. Gianfranco Fini Nemzeti Szövets ége újfasiszta párt, így sok köze nincs a polgári eszmékhez. Az Északi Liga elnöke, Umberto Bossi viszont - pártjával egyetemben - bevándorlás- és Európaellenes. Vagyis olyan célokat tűz ki maga elé, melyek szöges ellentétben állnak hazánk alapvető érdeke ivel. Akkor most kikkel is szolidarizáljunk? vissza Rónay Tamás Akkreditálták az erdélyi egyetem három szakát Romániában jóváhagyták a tervezett magyar nyelvű magánegyetem első három szakának beindítását - jelentette be hétfő n Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. MTIinformáció Ion Mihailescu úr, az országos akadémiai értékelési és akkreditációs tanács (CNEAA) elnöke most tájékoztatott arról, hogy a testület mai ülésén jóváhagyta a romániai magyar magánegyetem első három, közgazdasági jellegű szakának csíkszeredai székhelyű beindítására és működésére vonatkozó engedélyezési kérést, amelyet az intézmény alapításával és megszervezésével foglalkozó Sapientia Alapítvány terjesztett be - mondta Markó. Az RMDSZ nagy erőfeszítéseket tett az utóbbi időszakban, hogy szakmai és politikai támogatást szerezzen a romániai magyar magánegyetem ügyének. Ily módon a magyar állam által támogatott kezdeményezés megvalósulhat, az egyetem beindulhat és a román törvényekn ek megfelelően működhet az elkövetkezőkben. Ugyanakkor erőfeszítéseket teszünk azért, hogy további javasolt szakok is megkapják a működési engedélyt - hangsúlyozta Markó, aki elmondta: Marosvásárhelyről van szó, amely az előkészületekben lemaradt Csíkszere da mögött. vissza Tájékozódott a főbiztos Gui Szerző Felküldve: 2001. május 08. 9 . oldal Max van der Stoel a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekről tájékozódott tegnap Budapesten. Az EBESZ kisebbségügyi főbiztos a a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökével, Szabó Tiborral folytatott megbeszélésén részletes tájékoztatást kapott a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvénytervezetről, azokról a jogokról és kedvezménykről, amelyek a készülő jogsza bály értelmében megilletik majd őket. Az elnök lapunknak elmondta: Max van der Stoel érdeklődött arról, hogy milyen fázisban van a nyitrai egyetemen a magyar kar létrehozása. A délvidéki magyarokkal kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy milyen jogokat bizt osít majd számukra az előkészület alatt álló, a Jugoszláviában élő kisebbségekre vonatkozó törvény. A főbiztos ugyanakkor információt kért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a kormányzó