Reggeli Sajtófigyelő, 2001. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-05-07
5 által javasolt lépések nem egymás alternatívái, hanem kiegészítői kellene hogy legyenek. Másodszor: ha Bauer és pártja ennyire szívén viseli a magyar kisebbségek művelődésének ügyét, miért nem valósították meg ezeket az elképzeléseket 1994 – 1998 között, amikor kormányon voltak, és többek között éppen az oktatási és művelődési tárcát birtokolták? A státustörvénnyel szemben felmutatott másik alternatívát, az „alapszerződések második, háromszereplős kiadását”, a melyet „nem két, hanem három fél, a magyar állam, a szomszédos állam és az ott működő magyar párt vagy pártok kötnek meg, s amelyek a felek jogait és kötelezettségeit rögzítik a magyar nyelvű oktatás és kultúra fejlesztésében” – nos, ezt akár elszólásnak i s vehetjük, beismeréséül annak, hogy az alapszerződések egyáltalán nem rendezték a kulcsfontosságú oktatási kérdést, valamint a leginkább érintett fél, a magyar kisebbségek beleegyezése nélkül készültek el. Már csak egy dologról nem esett szó: maguknak az érintetteknek, vagyis a magyar kisebbségeknek a véleményéről. A Balázs Ferenc Intézet előbb említett felméréséből megtudhatjuk, hogy döntő többségük – Erdélyben például 80, Kárpátalján pedig 87 százalékuk – élni kíván a státustörvény adta lehetőségekkel. A határon túli magyarság tehát nem osztja a nevükben aggodalmaskodó Bauer nézeteit. A jobboldali kormány, írja a szabad demokrata képviselő, „még a szomszéd országbeli magyarság legitim képviselőinek akaratát is kész olykor figyelmen kívül hagyni”. Amikor B auer Tamás, egy platformra ereszkedve a román és szlovák nacionalistákkal, támadást indít a készülő státustörvény ellen, vajon nem ugyanezt teszi? vissza Harrach Gábor újságíró Magyar igazolvány elleni törvény készül 20010507 (a nyomtatott MH cikke) A NagyRománia Párt törvénytervezetet kezdeményez a magyar igazolvány ellen. Ezt a párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor jelentette ki hétvégi sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, az általuk kezdeményezett dokumentum leszögezi, a mag yarságot bizonyító igazolvány nem érvényes Románia területén. Hozzátette: a törvényjavaslatot ak kor nyújtják be, ha a magyar Országgyűlés elfogadja a státustörvény tervezetét és azt a magyar köztársasági elnök kihirdeti. vissza Bogdán Tibor Készítette: Boér Krisztina * a Figyelőben előforduló röv idítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - NM = Napi Magyarország - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Vilá ggazdaság