Reggeli Sajtófigyelő, 2001. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-05-29
3 gyakorlat inkább elrettentő tényként értékelhető, semmint követendő példaként. Bukarest főként a besszarábiai románság miatt fogalmazta meg a maga státuszelképzeléseit jó nyolc esztendővel ezelőtt, melyekből - épp az uniós késztetés hatására - mostanság, törvénymódosítások és csonkítások révén mindinkább kihátrálni igyekszik. Orbán és Kövér viszont most kívánják hasonló fá ba vágni a Fideszfejszét, miközben a tanulságok levonásához elég lenne kinyitniuk a szemüket. Senki nem vitatja persze, hogy szükség van különleges - akár törvényi - szabályozásra ahhoz, hogy Magyarország és a határon túli magyarok kapcsolatát karban tar thassuk, hogy az anyaország megtegyen minden tőle telhetőt e kisebbségek megsegítésére. Fontos ez nemzetstratégiai okokból is, hisz azok az értékek, amelyek Erdélyben, a Vajdaságon, Felvidéken, Kárpátalján, sőt Burgenlandban stb. létrejöttek és létrejönne k, szerves részei annak a kultúrának, amely számunkra is nélkülözhetetlen eszmei hátországot jelent. Humanitárius felelősségünk is van a határontúliakkal szemben, mely az emberi jogok kötelező érvényre juttatásáról vallott hitünkből fakad. Ugyanakkor gazd asági érdekeink is indokolják e viszony maximális karbantartását, hisz az a regionális tájegység, amelyben mindannyian - a magyarországi magyarok és a határontúliak - élünk, az Európa Unió perspektívájából szemlélve óhatatlanul szerves egységként tételeződ ik. Nem vitás, a határon túli kisebbségeknek épp úgy hosszú távú érdeke szülőföldjükön megvalósítani önmagukat, miként Magyarországnak kötelessége ebben segíteni őket. Ennek azonban ellentmondanak azok a következmények, melyeket a státusztörvény egynémely kitétele sugall, illetve az a politika, amelyet a Fidesz az elmúlt évek folyamán - megelőlegezve a státusztörvényből fakadó majdani anyagi lehetőségeket - a kisebbségi területeken folytat. Ezek fényében sokszor felmerül, különösen a témában járatlanok köz ött, hogy a jelenlegi kormány mennyit is áldozott a célra. De gyakorlatilag alig beszél ma valaki is arról, hogy a határon túliak megsegítésének politikája nem 1998ban, az OrbánTorgyánkormány színrelépésével vette kezdetét. Ezzel szemben valamennyi 199 0 utáni kabinet megtette ez ügyben a magáét, elvégre az Illyés Közalapítványt sem 1998ban alapították; viszont fennállásának tíz esztendeje alatt 4,5 milliárd forinttal járul hozzá a határontúli programokhoz. Hogy ennyi tulajdonképpen túl kevés, az nyilv ánvaló; ám e körülmény aligha indokolja, hogy a célirányosan elköltendő jövőbeni magyar közpénzek egyes pártok kegydíjaiként kerüljenek a határon túlra. Hisz ez nem csak tisztességtelen, de törvénytelen is. Ilyen helyzetbe hozni azokat, akik oly látványosa n rászorulnak a magyarországi forrásokra, sok mindennek nevezhető, de „nemzetben felelősen gondolkodó” politikának aligha. vissza Vihar és szellem Ki státustörvényt alkot, vihart arat - módosíthatnánk némiképp az ismert magy ar közmondást. A legutóbbi napok, hetek történései, a magyarországi és határon túli visszhangok legalábbis erre engednek következtetni. A törvénytervezet magyarországi fogadtatásával nagyjából tisztában vagyunk. Az e témában erősen megosztott parlamenti pá rtok vélekedéséből - mivel e pártok egyben társadalmi rétegeket és nézőpontokat is képviselnek - kikövetkeztethetjük, hogy a közvélemény sincs azonos állásponton. Vannak, akik feltétel nélkül egyetértenek a határon túli magyarok támogatásával, vannak, akik azt mondják, szükség van rá, de nem ilyen formában, s akadnak olyanok is, akik nem szívesen veszik azt, hogy a saját adójukból befolyt pénzeket - közel 37 millió eurónyi összeget - a határon túliakra költsék. Az csak természetes, hogy a legelutasítóbb ma gatartást e téren Bukarest és Pozsony tanúsítja. És még csak nem is a szélsőjobb megnyilvánulásokat kell említenünk, melyek szerint például a törvény célja a magyarosítás és egy esetleges határrevízió. Románia és Szlovákia kormányfője egyaránt komoly bírál atokat fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban legutóbbi pozsonyi találkozójukon is. Mindketten felhívták rá a figyelmet, hogy a törvénytervezet egyes kitételei közvetlen beavatkozást jelentenek az említett országok belügyeibe. Adrian Nastase és Mikulás Dzurinda egyaránt felrója, hogy a magyar kormány nem folytatott velük előzetes konzultációkat, noha kétoldalú megállapodások nélkül a törvény aligha érvényesíthető a határokon túl. Mielőtt - egyébként teljesen jogosan és logikusan - elfogultsággal vádoln ánk a két idézett politikust, nyomban le kell szögeznünk, hogy például a Gazeta Wyborcza lengyel - tehát elvileg magyarbarát - lap is megértéssel fogadja egyik kommentárjában a román és szlovák aggályokat. De nem örülnek a Lajtán túl sem a státustörvénynek . A Die Presse bécsi lap például szinte biztosra veszi, hogy amennyiben Magyarország különleges státust biztosít a határon túli magyaroknak, ez nehézségeket okoz majd az Európai Unióval és Schengennel kapcsolatban. Ugyanakkor egy magyarországi kormánypárti politikust idézve azt is leszögezi: Magyarors zág nem fogja túlfeszíteni a húrt, mert ez veszélyeztetné az ország uniós csatlakozását. Még
