Reggeli Sajtófigyelő, 2001. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-04-03
4 közegből szeretnénk áthozni, s hová, milyen körülmények közé – ami a településtípust, a földrajzi és gazdasági adottságokat, a népsűrűséget illeti – szeretnénk le telepíteni. S természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ez a tömeg milyen hajlandóságot mutat szülőföldje elhagyására. A gyakorlatban nehéz elképzelni a szelekciót: te szórványmagyar vagy, tehát átjössz, te pedig tömbben élsz, tehát mar adsz. Az igazi bonyodalmat azonban az emigrációs potenciál kérdése jelenti. A felmérések szerint ugyanis azok, akik jelenleg még az utódállamokban élnek, de már áttelepülésükön gondokoznak – akiknek száma egyébként messze nem üti meg a betelepíteni kívánta k létszámát – , rendszerint a nagyvárosokból kerülnek ki. Sorbán Angella erdélyi szociológus adatai szerint a szülőföldjük elhagyását fontolgató magyarokat Erdélyben 67, Kárpátalján 63, a Vajdaságban 70, a Felvidéken pedig 76 százalékban városlakók adják, a kik nyilvánvalóan nem kívánnak szakítani urbanizált életformájukkal. Csurka István azonban falvakba költöztetné őket, és kapát adna a kezükbe... Ugyanezt tenné a szintén áttelepítésben gondolkodó Széles Gábor, azzal a különbséggel, hogy ő falvak helyett al földi tanyákra küldené a városi magyarságot... Látható tehát: a szórványmagyarság áttelepítése komoly gyakorlati nehézségekbe ütközne, s ami még lényegesebb, ezzel a tömbben élő magyarságot is jóvátehetetlen kár érné. Ha a betelepítés már tényleg elkerülhe tetlennek tűnik, a saját szülőföldjükön hazát teremteni igyekvő kisebbségi magyarság helyett az anyaországnak olyan népcsoportot vagy népcsoportokat kell keresnie, amely – vagy amelyek – kulturálisan közel állnak Európához és a magyarsághoz, tehát a hazai népességbe történő integrációjuk – erősebb kifejezéssel: természetes asszimilációjuk – középtávon megvalósítható, ezenkívül pedig hajlandóságot mutatnak arra, hogy – akár különböző kedvezmények árán – elvállalják előbb a telepesek, később pedig a magyarság ba szervesen integrálódott állampolgárok szerepét. Erdély vagy például Kárpátalja magyarságának demográfiai érdekei ugyanannyira fontosak, mint az anyaország demográfiai érdekei, vagyis nincs jogunk a határon túli magyarság rovására megoldani azt a problém át, amelyet kizárólag saját magunknak köszönhetünk. Aki ezt nem érti meg, és bármilyen formában is az elszakított nemzetrészek szervezett betelepítését szorgalmazza, az nemzet helyett csupán országban gondolkodik, s fontossági sorrendet állít fel magyar és magyar között, állampolgársági alapon első- és másodrendűekre osztva a nemzetet. Végül pedig mindazoknak, akik az aszszimilációs veszély ürügyén szorgalmazzák a szórványmagyarság áthozatalát, figyelmébe ajánljuk a téma egyik legelismertebb szakértőjének, Vetési László erdélyi református lelkésznek a közelmúltban megjelent negyvenoldalas tanulmányát, amelyben részletesen ismerteti egy mindenre kiterjedő erdélyi és moldvai szórványstratégia elemeit (Szórványstratégia – nemzetstratégia. Magyar Kisebbség, 2000 /2.). Azok, akik az egyetlen megoldást az áttelepítésben látják, ezt elolvasva rájöhetnek, hogy van más, nemzeti érdekeinknek valóban megfelelő alternatíva is. „El kell készíteni a szórványmagyarság egységes etnikai vitalizációs és rehabilitációs programjá t” – állítja a betelepítést szorgalmazókkal szemben a megmaradásért és gyarapodásért dolgozni tudó és akaró erdélyi lelkész. Nincs most hely a Vetési László által leírtak összefoglalására, azt azonban kijelenthetjük: a recept a kezünkben van, csak alkalmaz ni kell. És akkor még nem szóltunk a készülő státustörvény várható hatásairól, amelyek jelentősen fékezhetik a beolvadást, adott esetben – amint azt a romániai horvátok példáján láthatjuk – a disszimilációt állítva az asszimiláció helyébe. Végveszélyről te hát még nem beszélhetünk, megoldandó és megoldható feladatokról viszont igen. Jó lenne, ha a határon túli magyarságra senki sem eszközként tekintene, „amelyet” az anyaország utánpótlási bázisaként ideoda lehet tologatni. A magyarság és szülőföld, nemzet é s haza természetes egységének az ő esetükben még fokozottabban kell érvényesülnie. A könnyebbnek tűnő megoldás helyett – amellyel Funar, Meciar és Seselj legszebb álmait váltanánk valóra – segíteni kell megmaradásukat és gyarapodásukat, hiszen kisebb létsz ámuk ellenére is értékes és velünk egyenrangú részét adják a magyarságnak. Áttelepítésükkel történelmi bűnt követnénk el a nemzet ellen. vissza
