Reggeli Sajtófigyelő, 2001. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-04-04
6 kitelepítettek. A beregszászi járásban 995 épület rongálódott meg, 671 otthon roskadt össze és 3253 személy vált hajléktal anná. Viktor Juscsenko miniszterelnök látogatást tett az árvíz sújtotta régióban, Ihor Mityukov pénzügyminiszter pedig ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a helyreállításhoz szükséges források előteremtéséért. Azonban mindeddig semmiféle konkrét te rv nem került nyilvánosságra arról, hogy a károsultak milyen állami segítségre számíthatnak. Az ökológiai katasztrófát okozó erdőirtás a helyiek szerint folytatódik. Ugyanakkor sokan attól félnek, nincs értelme a helyreállításnak, ha nem indul nagyszabású árvízvédelmi program Ukrajnában. Az ott élők számára életmentő segítséget jelent a magyarországi és helyi jótékonysági szervezetek munkája. Amint befordul az autó a határ menti kis magyarlakta település, Oroszi főutcájára, az érkezőnek olyan érzése támad, mintha egy második világháborús film díszletei közé csöppent volna. Látkép szőnyegbombázás után: a keskeny, gödrös aszfaltút mellett mindkét oldalon földre rogyott házak, kidőlt falak, kettétört tetők, égnek meredő mestergerendák. A romok között gumicsizmá s férfiak és nők kotorásznak, mintha guberálók lennének, pedig menthető értékeik után kutatnak. Egyikmásik portán megindult a romeltakarítás is. A munka reménytelennek tűnik. Csípős, telet idéző a hideg szél, a falvak utcáin a varjak szinte megszámlálhata tlan sokasága fülsiketítő lármát csap. Mint az emberek, ők is a romok között keresgélnek. A határtól tizenöt kilométerre fekvő Oroszi három irányból kapta a vizet. A Tisza délről, Csetfalva és Váli felől támadt, a folyó gátja ezen a szakaszon hatnyolc hel yen szakadt át. A Tiszába igyekvő Borzsapatak, amely nyugat felől veszi körbe a települést, szintén áttörte a gátat, keletről a Szalvacsatorna árasztotta el a falut. A védekezés reménytelen volt, a mélyen fekvő részeket másfélkét méteres áradat borított a el. Oroszi nyolctíz napig állt vízben. Az ezerlelkes településen kilencven ház vált lakhatatlanná, dőlt össze. Subáék portája a falu alvégén van, ahol összetalálkozott a Tisza a Borzsával és a Szalvával. Otthonukból csak a melléképületek maradtak meg. A hogy a gazda mondja, már azok sem sokáig állnak, hiszen csak a pucolás tartja egybe a falakat. Az udvarban sárba süppedt kerekű traktor áll. A család teljes vagyona odaveszett, ami maradt, az az adósság. Subáné Katica munkahelye három éve szűnt meg, amikor bezárták a cipőgyárat. Férjével együtt úgy döntöttek – más lehetőség híján – , hogy megpróbálnak gazdálkodásból megélni. Bankkölcsönből földet béreltek, Suba István – aki annak megszűntéig a helyi téeszben volt szerelő – régi mezőgazdasági gépeket vett, am iket felújított. Az idei vetőmagot, a tavalyi kukoricatermést és a felszerelést is tönkretette a víz. Subáék egy ismerős családnál húzzák meg magukat, kilencéves kislányuk Magyarországon üdül harminc falubeli gyermekkel együtt. Subáné Katica szemében még m indig ott a rettenet, ahogy az árvíz éjszakájáról mesél. – Úgy zúgott a víz, mint a repülőgép, és olyan gyorsan emelkedett, hogy a holmik mentésére már nem maradt idő – meséli. Tudták ugyan, hogy jön az ár, de arra számítottak, hogy csak harmincnegyven ce ntis lesz a víz, mint ’98ban. A család – Katica idős szüleivel együtt – a magasabban fekvő, téglából épült istállóba menekült az árvíz éjszakáján. Két napig voltak ott, gyakorlatilag étlenszomjan, amíg az ár annyit apadt, hogy kijöhettek. Hogy miként les z ezután, arról nincs elképzelésük. – Ígérnek most mindent – magyarázza az asszony. Hát, csak úgy legyen – legyint. Legalább ideküldték a katonákat segíteni a bontásban, meg főztek is a falunak pár napig. A ’98as árvíz után adtak a károsultaknak téglát, c ementet meg fát is, el lehetett kezdeni a munkát. A pénzsegélyt viszont sokan a mai napig nem kapták meg, mivel a tavalyi belsőukrajnai viharkárok miatt az állam befagyasztotta a kifizetést. Pedig akkor kevesebb embernek kellett a segítség – magyarázza Ka tica, akinek beszélgetésünk végére egy kicsit jobb a kedve, legalábbis a könnyei már nem potyognak. – Ez lett az életünkből – mutat körbe a csatatérré vált udvaron – , de látja, már az is segítség, hogy az ember kibeszélheti magát... Mi legalább mind épen m egvagyunk – mondja – , de az egyik falubeli gyermek, aki egyedül volt otthon az árvíz éjszakáján, kómába esett a félelemtől. Az anyja csak a saját felelősségére hozhatta haza Nagyszőlősről, a kórházból. Azt mondják, kevés a remény, hogy felépül valaha. Ide sodorta egy fiatal férfi holttestét is a víz, azt sem lehet tudni, ki volt, hogyan halt meg, hol siratják.
