Reggeli Sajtófigyelő, 2001. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-03-30
4 Szerdán késő este az egyeztetést követően mind Markó Béla szövetségi elnök, mind Adrian Nastase kormán yfő, a PDSR első embere visszafogottan nyilatkozott, és a további együttműködés mellett foglalt állást, de így is világos volt, hogy kapcsolataikban sokkal több a feszültségforrás, mint az egyes konkrét kérdésekben való nézetazonosság. A helyi közigazgatás ra vonatkozó, a kisebbségi anyanyelvhasználatot is rendező törvény elfogadásán kívül az RMDSZ számára gyakorlatilag nem volt pozitív hozadéka az elmúlt három hónapnak. A magyar érdekvédelmi szervezet által korábban helyi szintű magasabb köztisztviselői fun kciókba juttatott szakértőket sorra váltják le az erdélyi megyékben, az érvényben lévő föld- és erdőtörvény alkalmazását a hatalom mind helyi, mind központi intézkedésekkel akadályozni próbálja. Így a Székelyföldön késik a közbirtokossági erdők visszaadása , az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozó terveket pedig egyenesen a parlamentben próbálják egyes PDSRes honatyák – „nagyromániás” segédlettel – megtorpedózni. A mostani találkozón elhatározták, hogy a földtörvény alkalmazásának ügyében a két formáció sza kértői a napokban egyeztetnek, a helyi gondok megoldását pedig a miniszterelnök a megyei prefektusokkal és tanácselnökökkel való tárgyalás útján nevezte elképzelhetőnek, elismerve, hogy több, magyarok által nagy számban lakott megyében „egyes túlbuzgó koll égák mindent meg akartak változtatni”. Markó szerint megkezdődött az egyházi ingatlanok kérdésének rendezése. Az elképzelések szerint a már létező sürgősségi kormányrendeletet a parlament olyan formában fogadja majd el, hogy ahhoz újabb ingatlanlistákat le hessen majd csatolni. Megtapasztalva azonban az elmúlt hetek parlamenti történéseit, nehezen képzelhető el, hogy a törvényhozás elé kerülő sürgősségi kormányrendeletek a romániai magyar nemzeti közösség szempontjából megengedő jellegű végső formát nyerjene k. Markó ki is jelentette, hogy a három hónapos együttműködés hasznosnak bizonyult ugyan, de az utóbbi időben a PDSRen belül megjelent az a nacionalista hangvétel, amely adott esetben kockáztathatja az együttműködés folytatását. vissza Nemzetgyalázás lesz a kassai falfirkálók elleni vád A budapesti kollégákkal történt egyeztetés és közös elemzés után kizárható az a feltételezés, miszerint a szlovákiai és a magyarországi nemzetgyalázó falfirkák értelmi szerzője és végrehajtója esetleg ugyanaz a politikai érdekcsoport lehet – közölte lapunkkal Angyal Imre. A szlovákiai országos rendőrfőkapitány első helyettese elmondta azt is, hogy az adatgyűjtést és az információk értékelését követően az illetékes hatóságok már „nem folytatnak k ödszurkálást”. Michal Cifrák kassai rendőrkapitány pedig arról tájékoztatott, hogy már találtak olyan használható nyomokat, amelyeken az eredményes felderítés jogos reményével indulhatnak el. További részleteket azonban nem volt hajlandó közölni. Azt az ér tesülésünket viszont megerősítette, hogy a keletszlovákiai városban lévő főkonzulátusunk, illetve az itteni magyar intézmények épületére mázolt falfirkákat nemzetgyalázó cselekménnyé, vagyis bűncselekménnyé minősítették át. A pozsonyligetfalui Petőfiszo bor megrongálását viszont továbbra is csak rongálásnak tartják. Rasszisták a békési gyűlöletkeltők? A Békéscsabán és Gyulán izgatásra és gyűlöletkeltésre alkalmas, falra festett szlovákellenes feliratok készítői néhány soros, számítógépen írt levéllel j elentkeztek szerkesztőségünkben. „Magyarázkodás helyett: Mi nem vagyunk fasiszták! Csupán a Szlovákiában történt eseményekre próbáltunk a magunk módján reagálni. Nem a szlovákokat kívánjuk bitóra, hanem azokat a Szlovákiában élő nácikat, akik fajgyűlölő, m agyarellenes feliratokat pingáltak Szlovákiaszerte magyar intézményekre” – írták. Aláírásukkal megfejtették a korábban csak rövidítve megjelenített elnevezésüket. E szerint a RACS Radikális Akció Csoportot jelent. A békéscsabai rendőrkapitányság nyomozói rongálás vétségének alapos gyanúja miatt továbbra is ismeretlen tettesek ellen folytatják a nyomozást – jelentette tudósítónk . vissza Sz. J. P. Markó: nő a magyarellenesség 20010330 (a nyomtatott MH cikke)