Reggeli Sajtófigyelő, 2000. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2000-05-30
HATÁRON TÚLI MAGYARO K HIVATALA - SAJTÓ ÉS TÁJÉKOZTATÁ SI FŐOSZTÁLY REGGELI SAJTÓFIGYELŐ * 2000. május 30., kedd M AGYARORSZÁG RMDSZinformációs iroda nyílt Budapesten – Az első napon, délután 3 óráig több mint félszázan érdeklődtek – Az iroda 9 ás 18 óra között hívható a 0680202610és, ingyenes zöld számon (Nsz 3.o.) Elvesző illúziók - „Budapesti szándékok szerint a sajátos jogszabálygyűjteményt, az úgynevezett státustörvénytervezetet június 30ig öntik végleges formába - Mit várnak a határo n túliak és mit engednek meg a magyarországi lehetőségek? - Nem kérdés, hogy a státustörvény megalkotását az utóbbi szempontok diktálják - Ezért veszélyes illúziókat kelteni” - írja Halmai Katalin (Nszv 7.o.) A Tilos Rádió sugározza a betiltott szerb B292 műsorát – Martonyi és Németh közleményben üdvözölte a Tilos Rádió gesztusát (Nsz 3.o.) Martonyi: a magyar kormány nem foglalkozik határkérdésekkel - Mint elmondta, az MVSZ nyilatkozatának írott szövege továbbra sem áll rendelkezésre, ezért nem tud r á reagálni – A trianoni szerződés nem a hatályos jog része, ezért nem is kell felülvizsgálni – Az elhangzottaknak nem kell alaptalanul nagy jelentőséget tulajdonítani (Nsz 3.o.) Őrzővédők az elnökségnél – Munkához látott az MVSZ új vezetősége – Patrubá ny szerint az elnökség 13 – tevékenységét felfüggesztő – tagja „a demokrácia leglényegesebb alapelvét rúgta fel” , hiszen nem tudják elfogadni a „demokratikus tisztújítás eredményét” – Partubány a jegyzőkönyvek alapján akarja megvizsgálni, miként született, és mi a pontos szövege a nagy vihart kiváltott határozatnak, mely a trianoni dekrétum felülvizsgálatát szorgalmazza (Nsz 4.o.) Lezárták az MVSZ elnöki szobáját (MN 2.o.) A MIÉP elnöksége és frakciója a héten megvitatja Gidai Erzsébetnek a trianoni d ekrétumok felülvizsgálatára tett javaslatát (MN 2.o.) Június 14ig rendezik meg a Kárpátok Eurorégió Kisebbségeinek I. kongresszusát Nyíregyházán (MN 4.o.) Segít a Tilos Rádió – Belgrádi tájékoztatás (MN 9.o.) A héten találkozik Patrubány Mikló s és Orbán Viktor - Határozatképtelen testület - Nem akarom megváltoztatni a határokat, de amikor az európai politikát a regionalitás jellemzi, ideje lenne felülvizsgálni a trianoni dekrétum érvényességét - mondta a Vgnak Gidai Erzsébet, a MIÉP parlamenti