Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)
1963-06-22 / 25. szám
XIII. évfolyam, 25. szám, 1963. jun. 22, szombat 12 KANADAI MAGYARSÁG INNEN-ONNAN FÉLMILLIÓ TAGJA VAN MÁR A MAGYAR VÖRÖSKERESZTNEK Százéves a Nemzetközi Vöröskereszt Rostás István, a Magyar Vöröskereszt főtitkára sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sajtó Házában. A főtitkár elmondta, hogy jelenleg félmillió.^agja van a Magyar Vöröskeresztnek. Ezenkívül mintegy kétszázezer ifjúsági tagja is van. A Vöröskereszt különösen fontosnak tartja az egészségügyi kultúra terjesztését falun. A lakosság mind nagyobb megértést tanusit a Vöröskereszt céljai iránt. A véradásban például a térítéses mozgalommal szemben elterjedt a térítés nélküli véradás; az összegyűjtött vér 30 százalékát ma már térítésmentesen adják a véradók. Foglalkoznak az anyatej összegyűjtésének jobb megszervezésével is. Rostás István elmondta, hogy a helyes egészségügyi szemlélet elterjesztésében, a Vöröskereszt céljainak megvalósításában mind több orvos és egészségügyi dolgozó vesz részt. Jelenleg mintegy 4500 orvosaktivistája van a szervezetnek és körülbelül harmincezer egészségügyi dolgozó végez társadalmi munkát a Vöröskereszt szervezeteiben. A Nemzetközi Vöröskereszt ebben az évben ünnepli alakulásának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból Genfben ünnepségeket és kiállítást rendeznek. Az évfordulóra magyar színes film készült a vérvételről. A filmeket Maria Schell elnökletével nemzetközi zsűri bírálta el és a magyar film nyerte az első'dijat. A Nemzetközi Vöröskereszthez jelenleg 90 ország tartozik. • Szerencsétlenségek a tenger mélyén Nagyobb tengeraiattjárósze rencsét len ségek békéi dobén ritkán fordulnak elő. Az első világháború után, 1925- ben a 70. sz. japán tengeralattjáró süllyedt el Kobe előtt 89 emberrel. 1927-ben az "S 4" amerikai Ihhajó összeütközött egy cirkálóval és Massachusetts partjai 'v •; • MAGYÁR UTAZÁSI IRODA 420 Spadina Ave. Toronto EM. 2-3122 Hajó, repülő, vonat és busz jegyek részletre is. Olcsó kiránduló jegyek. Kanadai útlevél, USA áttelepülések intézése. Látogatási vizűm Magyarországra. Hozassa ki magyarországi hozzátartozóit látogatóba. Autóküldés Ausztriából Magyarországra. Közjegyzői iroda, hazai válóperek, okiratok, hiteles fordítások. , „ * „ . IKKA KÖZPONTI BEFIZETŐ HELY. DÍJTALAN TANÁCSADÁS. MANN & MÁRTEL REAL ESTATE — 492 COLLEGE STREET HÚRON—BERNARD. 10 szobás téglaház, $2.500 lefizetéssel. Egy nyitott mortgage. A tulajdonos az USA-ba költözik. ST. CLAIR—ATLAS. Tégla bungalow, 5 szobás, privát kocsibehajtóval. $2.500 lefizetés. Egy nyitott kölcsön. BLOOR—BATHURST—SPADINA. Havi $123 a mortgage törlesztés kamattal együtt. 10 szobás téglaház, két nagy konyhával. Privát kocsibehajtóval. Lefizetés $3.000 és egy nyitott kölcsön. HÍVJON BIZALOMMAL ÉS NE FELEDJE; SZERENCSÉJE ÖRÖK. HA HÁZUGYNÖKE TÖRÖK' IRODA; WA. 4-0735. LAKÁS; WA. 1-0348 Török György CHOLKAN REAL ESTATE 527 BLOOR STREET, WEST, TORONTO, ONT. MADISON AVE. — 10 szobás téglaház, teljes bútorzattal, lakókkal együtt eladó. Lefizetés $5.000. KENWOOD, 7 éves uj (triplex) 3, apartmentes ház, dupla garázs, hihetetlen olcsón. $31.000 teljes ár. Pád lépésre a Stl Clair felett. BLOOR STREET felett, 4 kétcsaládos ház, egyenként $1.000 lefizetéssel eladó. Teljes ár $11.000. GALÁNTAY PÁL TELEFON: LE. 2-4404. DUFFERIN—EGLINTON, 5 szobás bungalow, szép üveg veranda. Egy basement apartment és egy extra fürdőszoba. Aszfaltozott behajtó és dupla cement block-garázs. Egy nyitott kölcsön. Lefizetés $2.000. ST. CLAIRTÖL ÉSZAKRA* Arlington Ave. Különálló 10 szobás ház, 2 fürdőszoba, 2 modem konyha. $160 bevétel havonta és 3 szoba-konyha a tulajdonosnak. Külön bejárat a földszinti apartmentbe. Teljes ár $22-900. HÁZAT KERES $1.000 lefizetéssel a város különböző részében? 6-7 szobás ház ujrafestve, könnyű fizetési feltételekkel. előtt 39 főnyi legénységgel pusztult el. 1939-ben a Tethis angol U-hajó 99 főnyi legénysége maradt a tenger fenekén, amikor a hajó próbautjan Liverpool kikötőjében nem tudott felmerülni. Hasonló szerencsétlenségek történtek a második világháború óta is. 1950-ben a Themse torkolatánál, egy svéd hajóval történt összeütközés után a Trucuent nevű tengeralattjáró 64 emberrel, 1951-ben pedig az ugyancsak angol Affray tengeralattjáró Alderney mellett süllyedt el 75 emberrel. A hajót csak két hónappal később találták meg, 40 tengeri mérföld távolságban a lemerülés helyétől. 1953- ban a törököktől megvásárolt amerikai Dumiupinar süllyedt el egy összeütközés kapcsán a Dardanellákban és 86 főnyi legénységből csak öt maradt életben. Egy rendőr leütötte Belmondo francia filmszínészt Jean Paul Belmondo francia filmszínésszel -különös eset történt Párizs külvárosában , 6ou I og-ne-B i 11 ancou rtban egy utcai balesetnél, sok ember szeme láttára. A filmszinész, több más szemtanúval együtt, szemrehá-Egyházi hírek EVANGÉLIKUS REFORMÁTUS MAGYAR EGYESÜLT EGYHÁZ ÉS A FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Lelkészek ; Dr. Pokoly László T. Dékány Elemér 423 Queen St., W., Toronto EM. 3-9551 ISTENTISZTELET vasárnaponként 11 órakor. VASÁRNAPI ISKOLA ugyanakkor. MAGYAR ISKOLA és CSERKÉSZET szombaton 10 órakor kezdődik. Konfirmációs oktatás ugyanakkor. BIBLIA ÓRA csütörtök este fél 8 órakor. KITCHENER Trinity United Church Frederik Street Istentisztelet: junius 9- én délután 3 órakor és julius 14-én délután 3 órakor. GUELPH Paisly United Church Howitt Ave. Istentisztelet: junius 9- én délelőtt fél 10 órakor és julius 14-én délelőtt fél 10 órakor. nyást tett a rendőröknek, hogy jegyzőkönyv-irással töltik idejüket, ahelyett, hogy sürgősen kórházba szállítanák az áldozatot, aki véresen ott feküdt a kövezeten. Az egyik rendőr válaszként szabályos knockouttal leter-itette Belmondót. Az eszméletlen színészt ezután egyik barátjával együtt rendőrautón a rendőrségre szállították. Amikor Belmondo fél óra múlva magához tért, kész jegyzőkönyvet tettek elébe, amelyben elismeri, hogy sértegette a rend őreit. Belmondo bűnvádi feljelentést tett támadója ellen. A francia lapok hatalmas cikkekben foglalkoznak a botrányos üggyel. Követelik, hogy tisztitsá-k meg a rendőrséget a garázda elemektől. • 32 méter széles lesz a LA Manche-csatorna alagutja A La Manche-csatorna alatti alagút építésére francia szakemberek újabb tervet dolgoztak ki. E tervezet figyelembe veszi a különböző pénzcsoportok érdekeit és lehet, hogy így véget vet az évek óta folyó vitának. Ugyanis eddig két javaslat állt előtérben. Az egyik szerint hid kötötte volna össze Angliát és Franciaországot. Az autóipar ezt a tervet támogatta, mert a hídon csak autóut vezetett volna. A vasúttársaságok viszont olyan alagút mellett kardoskodtak, ahol csak vonatok közlekednek. A francia szakemberek javaslata azonban megoldja a két fél problémáját: az alagút 32 méter széles és 11.5 méter magas lesz, s ebben két autóut mellett két vasúti sínpár is elfér. Óránként 2500 gépkocsi hajthat át Angliából Franciaországba ezen az alaguton, s ugyanilyen nagyságú lehet az ellenkező irányú forgalom is. A 36 kilométer hoszszura tervezet alagút előreláthatólag öt év alatt készül el és 550 millió dollárba kerül. Gyomorfekély gyógyitása — fagyasztással Az egyesült államokbeli minnesotai egyetem kutatócsoportja fagyasztással próbálja gyógyítani a gyomorfekélyt. Az uj eljárás során alkohollal és jéggel telt műanyagtömlőt juttatnak a gyomorba, s Így a gyomor hőmérsékletét nulla fok körüli hőmérsékletre hűtik. A fagyasztás egy órán át tart, majd a műanyagtömlőt kiemelik a beteg gyomrából. A fagyasztás gátolja az emésztőnedvek kiválasztódását, s csökkenti a gyomornedveknek a gyomorfalra gyakorolt hatását. A röntgenfelvételek szerint egyetlen javulást idéz elő a gyomorfekélyes betegek állapotában. • ELKOBOZTÁK SKORZENY ÖNÉLETRAJZÁT Helmut Cramer bonni könyvkiadó kiadta Otto Skorzeny volt náci SS parancsnok önéletrajzát. Alig került nyilvánosságra a könyv, megjelent a kiadó cégnél hat detektív és egy kerületi ügyész s a könyvnek a nyomdában talált 21.000 példányát lefoglalta. A két kötetes önéletrajz a náci SS fegyvernem harcaival foglalkozik s 3 többek között részletesen leírja Skorzenynek azt a merész vállalkozását, amikor Benito Mussolini olasz miniszterelnököt kiszabadította 1944-ben az olasz partizánok fogságából. Az ügyészség szerint a könyv terjesztése veszélyt jelent az államra nézve. Helmut Cramer bonni könyvkiadó, aki a háború alatt maga is SS tiszt volt, fellebbezett az ügyészség végzése ellen. Skorzeny jelenleg AAadridban van mérnöki állásban. Forintátutalás VAMMENTU AJÁNDÉKCSOMAGOK BEFIZETÉSE OYÓGYSZERKULDÉS Válóperek HÁZASSÁGI ENGEDÉLYEK HITELES FORDÍTÁSOK INGATLAN-MORTGAGI-OK A SKIZOFRÉNEK VILLAMOS JELEI A skizofrénia (tudathasadás) egyike a legsúlyosabb elmebetegségeknek; okát, eredetét ma még nem ismerjük. Ezt kutatva, egy amerikai ideggyógyászati. intézetben elektroenkefalográf segítségével hosszabb ideje rendszeresen összehasonlítják az egészséges emberek és a krónikus skizofréniában szenvedők agyának villamos tevékenységét. A kutatás során megállapították, hogy a betegek agyának villamos tevékenysége lényegesen eltér a normális emberekétől, s azokhoz a hatásokhoz hasonlít, amelyeket egyes serkentő, hallucinációt okozó gyógyszerek váltanak ki egészséges emberekben. Bútort most már a gyártól is vásárolhat! Csak úgy spórol, ha egyenesen az Egyesült Bútorgyáraktól szerzi be bútorát Gyáraink mintatermében a legolcsóbb üzleti áraknál is (a “sale” árainál is) LEGALÁBB 25 %-KAL OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT. PL. 3 SZOBA BÚTOR $139.00 Mindenféle bútor, hálószoba, nappali, konyhaberendezés, televízió, HI-FI zenegép, magnetofon, frigiderek, mosógépek óriási választékban. Könnyű részletfizetési feltételek. Magyar kiszolgálás. Nyitva este 9 óráig. UNITED FURNITURE FACTORIES SHOWROOM: 511 KING STREET, WEST, II. EMELET (Egy blocknyira Nyugatra a Spadinától) TELEFON: EM. 8-7316 vagy EM. 8-7346 NAGY KÁROLY TÖKMAG OLAJ (PUMKIN-SEED OIL) Ausztriából eredeti kannákban importálva. Kannánként 24 folyékony uncia. Két kanna ára $5.30. — Nagyobb menynyiség esetén Írjon árajánlatért a következő cimré: DIESEL IMPORT, P.O. Box 272 GALT, Ont. __ Újjáépített jégszekrények, televíziók, elektromos tűzhelyek teljes garanciával kaphatók már 49 00 dollárért. H. & F. REFRIGERATION 2828 DUNDAS STREET, WEST, TORONTO, ONTARIO. TELEFON:: RO. 2-7516 APRÓHIRDETÉSEK E rovatban közölt hirdetések ára négy sorig $1.00, minden további sor 20 cent. Jeligés hirdetésekért kétszeres díjat számítunk. MUNKAALKALOM Gyakorlott mészárost és kolbászkészítőt keresünk. Angolul vagy németül kell beszélnie. Vienna Meat and Sausage Co. 1050 Birchmount Rd. Scarboro. Tel: PL 9-4481. IRODA: LE. 2-4404. LAKÁS: 537-5092. Dálnoki István IRODA : WA. 4-6626 LAKÁS: LE. 4-5042 ALKALMI VÉTEL. — Toronto északnyugati részén eladó 2 drb. 4 éve épült triplex, 3-3 összkomfortos apartmenttel. 3 hálószoba, konyha, nappali, ebédlő apartmentenként. Plusz villanytűzhely, refrigerator stb. Havi bevétel $310^00. Lefizetés csak $4.900.00. ST. CLAIR, 6 szobás téglaház, 2 konyhával, széles kocsibehajtó. Megbízható vevő $1,000 lefizetéssel átveheti. ST. CLAIR, 5 éves különálló téglaépület, 3 összkomfortos apartmenttel. $310 havi bevétel. A lakók maradnának. Lefiz. $6,900. COLLEGE-BORDEN. 10 szobás téglaház 2 konyhával, fürdőszoba a földszinten is. Dupla garázs. Műhely-helyiség önálló iparosnak; bútorzattal. Lefizetés $2,900. R. STEPHAN REALTY LTD. 807 YONGE STREET (A BLOOR FÖLÖTT) TORONTO EDITH j NŐI FODRÁSZ i ÉS KOZMETIKAI SZALON] I Előzékeny kiszolgálás, perfekt J ; hajfestés minden szirmon. Dauer j I mér S dollártól. Frizurék Ízlés J I utén készülnek a tegmoderneb- J ! bek is. Tökéletes arckezelés, J ! szempilla festés, manikür stb. | ! Vérni nem kell. — Nyitva hét-! ! köznap 9—7.30-ig, szombaton ! ! 7—4.30-ig. J i 523 BLOOR STREET, W„! TORONTO. j TELEFON: LE. 5-4773. < SZŐNYEGEIT, FÜGGÖNYEIT Ml ÚJJÁVARÁZSOLJUK TEGYEN EGY PRÓBÁT Baker CARPET Cleaning Go. 25 UGHTBOURNE AVE. PHONE: LE. 7-4131. Tagja a National Institute of Rug Cl«aning-nek. MUNKAALKALOM NŐKNEK Ha tud angolul, sok pézt kereshet mellékmunkával. Vállalja el a Beauty Seal, kanadai kozmetikai cég képviseletét, teljes biztosíték, ingyenes betanítás és legmagasabb jutalék. Tel: 368-1962, vagy 279- 5470. LESLIE'S LION Service Station, 769 BATHURST ST. Mindenféle szerelési és automata transmisszió javítást vállalunk. Telefon: LE. 2-4072. ANGOL NYELVTANÍTÁS KÜLÖNFÉLÉK Kitűnő állapotban levő 21 kötetes RÉVAI NAGY LEXIKON eladó. Megtekinthető a Kiadóhivatalban: 996 Dovercourt Rd. Telefon szám: LE. 6-0333, Toronto.______________ IRÓGEPJ A VITÁST, KARBANTARTÁST, magya: betűre való átszerelést szakemberrel végeztessen. Ffagyarbetűs Írógépek nagy vélasxtékban. Hívja VOLENEC REZSŐ irógépkereskedőt, 463 Shaw Street. Telefon: LE. 3-6574, vagy EM. 8-2124. Angol n6 kitűnő módszerrel ad órékat kezdőknek és haladóknak. Telefon: 923-0750.______________ Német rédiók, HI-FI, Stereo zenegépek egyenest Németerszégbél. Közvetítő üzletek kikapcsolva. Őrlési megtakarités I FM. 8-7316, vagy EM. 8-7346. KERESTETÉS Kissmárky Sándort, született 1922- ben, Magyaróváron, keresi barátja Varga Jóska Franciaországból. Kissmárky 1951-52-ben Torontóban dolgozott mint asztalos. Értesítést kér az alábbi címen: Schneider Károly, 146 Glenholme Ave., Toronto 10, Ont. Tel: 531-3298. Keresem Gyolai Vendel nagybátyámat, aki az 1920-as években jött Kanadába s itt vatészinűleg farmja volt. Kérem őt, vagy akik tudnak róla, értesítsenek az alábbi címre: Gyolai János, 135 Andover HASZNÁLT BÚTORÁT, szőnyegét, hűtőszekrényét és minden egyéb holmiját legjobban Mihaliknak adhatja el és nála vásárolhat legolcsóbban. 54-A Kensington Ave. Hívásra házhoz megyek. Tel.: reggel 10-től este 6-ig: 368-9363. HA ROSSZ A TELEVÍZIÓJA, hívja RU. 2-5295 telefonszámot. Lakásán szakszerűen javít, garanciával televíziót és zenegépet. Antenna szerelés. Ruhavarrást, átalakítást hozott anyagból vállalok. Mrs. ötvös. LE. 2-3676. Torontáli és valódi kézzel csomózott perzsa (magyar), egyéb kül- és belföldi szőnyegek (vidékiek kérjenek mintalapot), svéd t. bútorok, Hi-Fi és TV. Három szoba teljes berendezés $139. Vásároljon közvetlenül az importáló cégtől. 40% megtakarítás. ORIENT STAR, 1861 Eglinton Ave., West ( Duff érinnél). Hívja Szemzőt. Telefon szám: RU. 1-0571 TÁBORHELYET KERESÜNK TORONTOI MAGYAR Cserkészcsapat nyári táborhelyet keres Torontótól 100 mile-on belüli körzetben, junius 29 és julius 7 közötti időre, 15-20 sátor elhelyezésére alkalmas s lehetőleg erdős területen. A Torontoi Cserkész-csapat a területet bérelné vagy díjtalan megajánlást is szívesen venne. Ivóvíz és fürdési lehetőség fontos. Ajánlatokat két héten belül "Árpid Vezér" No. 20. Boy Scouts, 519 Dundas St. W., Toronto 2-B, Ont. címre kérünk. EGY NAGYON JÓ ÁLLAPOTBAN levő káposzta vágó gép nagy üzemi használatra és jó állapotban levő káposztás hordók és üvegek eladók. Érdeklődni: John Sawaryn, R. R. 2, Raglan Sreet, Collingwood, Ontario. 7 szobás ház, 3 fürdőszobával, beépített I pincével, elköltözés miatti azonnal eladó. Bővebbet telefonon: EM. 4-3721. KIADÓ LAKÁS 3 szobás apartment kiadó. 473 Palmerston Blvd. Tel.: LE. 1-7347 HÁZASSÁG Komoly vagyonnal rendelkező farmer 30-35 év körüli farméletet szerető gyermektelen nő ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket "Gondtalan élet" jeligére a kiadóhivatalba kér. HÁZASSÁGOT ! korra való tekintet nélkül^ S DISZKRÉCIÓ MELLETT ♦ eredményesen közvetít az IZABELL Házasságközvetítő iroda 1599 BATHURST ST. APT. 13 TORONTO Appointment előzetes megbeszélésre. Telefon nappal LE 7-5291 Hétköznap este 6.30 és 9 óra között RU 1-6562 Junius hónapban a közvetítés költségmentes. ELADÓ HÁZ 7 SZOBÁS HÁZ, 3 fürdőszobával: beépített pincével, elköltözés miatt, azonnal eUJó. Bővebbet telefon non: EM. 4-3721. ELADÓ MOSÓGÉP PÉNZKOLCSÖNÖK Dr. L. MOLNÁR Közjegyzői iroda BIZTOSÍTÁS HAJÓ — REPÜLŐJEGYEK MAGYAR—ANGOL BETŰS .ÚTLEVÉL — VIZUMUGYEK ÍRÓGÉP FŐKÉPVISELET Államfőigarsagi tanácsadás havi $4.oe részletre THE ATLANTIC—HUNGARIAN COMPANY OF CANADA 455 SPADINA AVE. I. 213, TORONTO, WA. 2-7472 Magyar hentesárut, MINDEN IDŐBEN FRISS HÚST, FŰSZERES CSEMEGEÁRUT AZ ELIZABETH DEUCATES MEAT MARKET-NEL VÁSÁROLJON 535 BLOOR STREET, WEST (közel a Bathursthoz) TELEFON: LE- 1-8955. Tulajdonos: Bagonyai Lajos ÉPÍTTETŐK! j építkezések — ÁTALAKÍTÁSOK. I Tervrajzok, üzletházak, épí- x Ítési engedélyek, vendéglők és lakások modernizálása és Tp dekorálása. Home Improvement Bank kölcsönök ügyében forduljon bizalommal: CONSTRUCTION COMPANY LTD. LLLY CONSTRUCTION CO. LTD. LOVRICS BROS. |21 BEVERLEY ST. — Telefon: EM 8-7727, EM 8-6194 — TORONTO Bárminemű ügyben fordulton felvilágosításért és útmutatásért I DR. I. PŐZELj kanadai közjegyzőhöz, j Szerződések, végrendeletek és fordítások. Forintátutalás, IKKA csomagok. Autó baleseti ügyek. Adóívek kitöltése. Hazai válóperek. 455 Spadina Ave. Room 205 j Tolofon : WA. 2 8827. Fordításokat CSAK ELSŐRANGÚ SZAKEMBERREL VÉGEZTESSEN Dr. J. Somján közjegyző, v. budapesti ügyvéd 2ANAOA EGYETLEN MAGYAR TÖRVÉNYSZÉKI HITES TOLMÁCSA Hitelei, irodalmi és technikai fordítások, szabadalmi leírások, közjegyzői okiratok, minden európai nyelven 467 SPADINA AVE. I. 3. TORONTO. TEL.: WA. 1-7185 * Közjegyzői iroda * Pénzkölcsönök * Életbiztosítás (a Northern Life képviselője) * Betegség és táppénzbiztesltás * Tűz- és autóbiztosítás * Hiteles fordítások * IKKA befizetőholy L. G. ARVAY NOTARY PUBLIC 398 BLOOR STREET, WEST (Brunswick sorok ) TELEFON: WA. 3-1224 Ha jól akar étkezni, keresse fel a Continental ÉTTERMET 521 BLOOR STREET, W. Olcsó árak, hazai ételek. Eszpresszó kávé I PÉNTEKEN HALÁSZLÉ ! Telefon: 531-0441 MAGYAR ÜGYVÉDEK Az ontarioi ügyvédi kamara rendes tagjai: Izsák J. Elemér Sgyvéd és közjegyző Iroda 100 ADELAIDE ST., WEST, Suita 606 TORONTO, ONTARIO Talafon: EMplra 4-1920 Vass Ferenc, a ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző 263 COLLEGE STREET, Toronto 2B, Ont. WA. 2-6111 WA 2-6112 AUTÓJÁT AZONNAL JAVITASSA Earl Mabee WHIT* OWL SERVICE STATION KING STREET, DELHI, ONT. TELEFON 331 NEKÜNK SEGÍT HA HIRDETŐINKET TÁMOGATJA! GYÁSZ ESETÉN FORDULJON BIZALOMMAL TEMETKEZÉSI VÁLLALATUNKHOZ, AMELY HOSZSZU ÉVEKEN AT ÉLVEZI A MAGYAROK TELJES BIZALMAT. KAMATMENTES HITEL — HAVI RÉSZLETFIZETÉS I. CARDINAL & SON 366 BATHURST STREET. — TELEFON: 368-8655. as. EGY KITŰNŐ ÁLLAPOTBAN levő Gilson mosógép olcsón eladó. Megtekinthető 996 Dovercourt Road, (a Kanadai Magyarság épületében) Toronto. VANCOUVER Vásároljon magyar hanglemezt a legnagyobb választékból! Kérje a legbővebb magyar Hanglemez árjegyzéket. — Magyar cigaretta-féleségek. MAGYAR KÖNYVESBOLT J. LEMKE 995 Granville Street, Vancouver, B- C Telefon: MU. 4-5019 SZABAD, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGÉRT KÜZD A KANADAI MAGYARSÁG! ÁLLJ MELLÉNK, HARCOU VELÜNK A MAGYAR JÖVŐÉRT! MEGRENDEL« SZELVÉNY HUNGARIAN »ISS 1IMITED 99* Dovercourt Rd. Toronto, Ont., Canada EZENNEL MEGRENDELEM A KANADAI MAGYARSÁGOT Az előfizetési dijat ..................................-............... évre egyidejűleg megküldöm. Sajtóalapra $...........................-.......................-t mellékelek Név : ................-............................................--------------Előfizetési áraink egy évre $5.00, félévre $3.00 Külföldi államban egész évre $6.00. félévre $4.00