Kanadai Magyarság, 1962. július-december (12. évfolyam, 28-51. szám)

1962-12-08 / 48. szám

XII. évfolyam, 48. szám, 1962. dec. 8, szombat 4 KANADAI MAGYARSÁG ONTARIO AZ EMBERI JOGOK NAPJA Most, december 10-én, amidőn az Emberi Jogok Kiáltványának 14- ik évfordulóját ünnepeljük, bizonyos megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy tartományunk az elmúlt évben ismét hatalmas lépést tett az ott lefektetett elvek megvalósításához vezető utón, amidőn az Ontarioi Emberi Jogok Kódexét életbeléptette. Azzal, hogy az 1944. óta megszavazott különféle törvényes intéz­kedéseket, amelyek a különféle emberi jogokat szabályozták, most egyetlen törvénybe foglaltuk össze —, hogy az Ontarioi Emberi Jo­gok Végrehajtási Bizottságának hatáskörét kiterjesztettük, s hogy annak élére külön igazgatót rendeltünk ki, aki beosztott személyzetével együtt egész idejét ennek a feladatnak szenteli. Tartományunk most sokkal előnyösebb helyzetbe került ab­ból a szempontból, hogy végrehatjhassa hatalmas kibővült oktatási programját, melynek cél­ja az, hogy tartományunk lakossága jobban megismerje és megértse az Emberi Jogok Kó­dexét. Azt is megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a Bizottság, amidőn oktatási és felvilágo­sító programját kifejleszti, az iskolák, egyházak, az iparvállalatok, a szakszervezetek részé­ről, csakúgy, mint a különféle közösségi szervezetek részéről széleskörű, aktiv és őszinte segítséget élvez. Ez a legszebb bizonyítéka annak, hogy lakosságunk, úgy egyénileg, mint együttesen úgy tekinti az Emberi Jogok Kódexét, mint a közösség lelkiismeretének tükörké­pét —, s hogy egész lakosságunk kész arra, hogy annak végrehajtásában kivegye a részét olymódon, hogy annak elveit a mindennapi életben állandóan alkalmazza, éspedig nem csupán azért, mert ez a törvény, hanem azért is, mert a felvilágosult emberek szociális ma­gatartása megkívánja ezeknek az elveknek az alkalmazását. Mi mindannyian elitéljük és sajnáljuk azt, hogy a világ más helyein hogyan hágják át az emberi jogokat —, s megdöbbenve szemléljük az ilyen jogtiprás csúf példáit, mint ami­lyen a berlini szégyenfal; sohasem szabad azonban abbahagynunk, hogy figyelmünket azokra az előítélet által emelt falakra fordítsuk, amelyek a mi társadalmunkban is még min­dig fennállanak, s gyakran saját lelkűnkben is emelkednek. Ezek a lelki falak azok, amelyek polgártársaink egy részét el akarják zárni az igazságtól, s a jó alkalmak kihasználásának lehetőségétől, pedig ez valamennyiüknek egyforma, elidegeníthetetlen joga. Az igazságos­ság, csakúgy mint a szeretet, legelsősorban saját otthonunkban kell, hogy érvényesüljön. Legyen az Emberi Jogok Napja nemcsak örömünnep, hanem a lelkiismeretvizsgálat napja is. Nézzünk magunkba, hogy vajon hűségesen végrehajtjuk-e azokat a magasröptű el­veket, amelyeket az Emberi Jogok Kiáltványa fektetett le, s amelyeket most Kanada Parla­mentje, s Ontario törvényhozása törvényerő vei ruházott fel. EzerkHencszázhatvankectő, december tizedikén. JOHN P. ROBARTS Prime Minister of Ontario Ontario bevezeti az orvosi bizto­sítást Az ontarioi parlament uj ülésszakát fényes külsősé­gek között a szokásos trón­beszéddel nyitották meg. A Robarts kormányzat bemu­tatta ebben a közeljövőben megvalósítandó terveit. Az ellenzék "az utolsó Ígére­teknek" nevezi a közeli vá­lasztások előtt álló kormány terveit. A trónbeszéd legfonto­sabb pontja, mely a fejlődő Ontario valamennyi lakosát érinti: az orvosi biztosítás állami intézményének meg­valósítása. E biztosítási in­tézménynek, éppenugy, mint az évek óta már nagy­szerűen bevált kórházi bizto­sításnak minden ontarioi la­kos tagja lehet, tekintet nél­kül korára, egészségi álla­potára és vagyoni helyzeté­re. Nagy vívmánya lesz ez tartományunk szociális éle­tének. Hiszen tudjuk, hogy a magán biztosi tó társasá­gok a beteg és idős szemé­lyek orvosi biztosítását álta­lában nem fogadták el. Ezen­túl mindenki részesülhet e biztosítás társadalmi áldá­saiban. A trónbeszéd különleges bizottság kiküldését java­solja, melyben a szakszerve­zetek, kórházak, orvosok és a nagyközönség képviselői vesznek részt. A biztosítás bevezetését 1964-re terve­zik. A trónbeszéd másik rend­kívülien nagyjelentőségű bejelentése a munkások át­ruházható nyugdíjjogosult­sága, mely vállalatról váila­­atra fogja követni Ontario munkásait. Életbeléptetését 1965-re vagy 1966-ra terve­zik. Kormányhatósági ellenőr­zés, alá helyezik a hús és a szárnyasok árusítását. 200 milliós húsz éves ter­vet készítenek Toronto tó­parti negyedeiben a nagy­­közönség részére parkok és üdülőhelyek létesítésére. A HAZAI LABDARUGÓBAJNOKSÁG Befejeződött az őszi idény Az utolsó forduló megle­petését a Tatabánya szolgál­tatta Szeged legyőzésével. Ezúttal a szegediek is sokat támadtak, de nem tudtak gólt rúgni a kitűnő Géléi­nek. Debrecenben a bajnokcsa­pat biztos győztesnek lát­szott, amikor a hazaiak, akik nagyszerű erőben rohamoz­tak, szinte az utolsó pilla­natban kiegyenlítettek. Szegeden, Debrecenben és Komlón is havas volt a pálya, Kispesten viszont va­lóságos sártengerben küz­döttek a játékosok. Megle­petésre a szombathelyiek már 2:0-ra vezettek, de a küzdőképes hazaiak meg tudták fordítani az ered­ményt. Komlón heves volt a harc, a hazaiak többet támadtak, de a pécsiek is megnyerhet­ték volna a mérkőzést, ha a döntő időszakban kihasznál­ták volna a hélyzeteiket. Dorogon a bányászcsapa­tok találkozója, mint már annyiszor, most is döntetle­nül végződött! A hazaiak sakkal többet támadtak, de alig lőttek kapura. Mivel Győrött a pálya használhatatlansága miatt el­maradt a Győri Vasas ETO­­Ujpest mérkőzés, a tabella két vezetője, az Újpest és a Bp. Honvéd egy-egy mérkő­zéssel kevesebbet játszott, mint vetélytársaik. A Nyugati csoport rang­adóján a Csepel legyőzte a Székesfehérvárt, s őszi első­nek fordult a táblázaton, akárcsak az ózdi csapat, amely Kecskeméten is győz­ni tudott. Az NB l-ből ki­esett két csapat tehát nagy lépést tett azon az utón, amely visszavezetheti őket a legjobbak közé.________ INNEN-ONNAN \ tenger mérhetetlen energia forrása Angol fizikusok ki jelen­ették : egyelőre nincs kilá­­ás rá, hogy a tengervízben elhalmozott mérhetetlen nennyiségü olcsó energiát íz ember fel tudja használ­­ií. Az angol tudósok sok­éves kísérleteik ellenére náig sem képesek megolda­­ií a problémát: miképpen ehetne a hidrogénbomba eakciójával termelődött ren­geteg energiát megfékezni. Aint R. S. Pease, a harwelli tomkutató intézet munka­­ársa mondotta, kétségtele­nül ki lehet vonni az ener­­jiát a nehézhidrogénből, melyből végtelen mennyi­ég található a tenger vizé­­ngol tudósok azt hitték, ien. Négy évvel ezelőtt az iogy a ZETA nevű kísérleti «rendezés megoldja a kér­ést. De tévedtek. Ezután íjabb gépet építettek, de 960-ban kénytelenek vol­­ak feladni tervüket, túl öltségesnek bizonyult, gyhogy csupán kisebb mér­­ü kísérletekre maradt iehe-Hány éves a láva? Francia kutatók a közel­múltban a rádiókarbon-mód­­szer segítségével meghatároz­ták az Auvergne-ben levő Puy de Dome-csucs lávájá­nak geológiai korát. A láva­folyam helyén évezredekkel ezélőtt dús növényzet bur­jánzott, amely a magas hő­mérséklet következtében tel­jesen elszenesedett. Megvizs­gálva egy elszenesedett tölgyfaág C14-tartalmáit, mgálíapitották, hogy az 1465 méter magas Puy de Dome utolsó vulkanikus ki­törése mintegy 7650 évvel ezelőtt ment végbe^ • Szirtes jégeső A perui Inquiipata lakói nemrégiben különös termé­szeti jelenségnek voltak ta­núi : vörös és kék jégszemek hullottak földjeikre. A szí­nes eső és hó Európában is jól ismert ritka természeti jelenség. Ma már semmi természetfelettit sem látunk benne, okát jól ismerjük. Tudjuk, hogy az erős déli légáramlás gyakran Közép-Európa fölé is elsodorja a Szahara viharok által felkor­bácsolt finom porát, s a fi­nom porszemcsék színezik azután az esőt, hót pirosra. A hó elolvadása után finom porréteg marad vissza a tár­gyakon. Hasonló természeti jelenség ment végbe most Peruban is. Az Andok la­katlan területén lezajlott ha­talmas földrengések nagy mennyiségű finom kőzet­port juttattak a légkörbe, ezek a porszemcsék csapód­tak ki azután a jégesővel. • Szesztilalom Algériában Az algériai kormány va-j sárnap kiadott rendelete szerint a lakosság egészség-[ védelme miatt a jövőben ti­los a szeszes italok árusítási sa. A rendelet nem vonatko-j zik az Algériában lakó eu­­paiakra. Ahol a palackposta gyorsabb a hajónál Nadina és Palan kis indo­néz szigetek lakói palack­postával cserélik ki híreiket. A tengeráramlat egy nap alatt viszi el az egyik sziget-j tői a másikig az üvegbe j zárt levelet — gyorsabban, mint a postahajó. Ugyanis a hajójárat csak hetenként közlekedik. • "MEXIKÓI SZEM" az idei kozmetikai sláger. A diva­tos kikészítésnél a szemhé­jat barna krétával festik meg, s a szemeket ugyan­ilyen színű vékony vonallal húzzák alá. • "EZÜST ELJEGYZÉST" ün­nepeltek egy Bilbao melletti -falucskában Juan Garcia és Maeuja Diaz. 25 éve járnak jegyben, de csak akkor akarnak megházasodni, ha lakást kapnak, ez pedig egy negyed század alatt nem si­került neki.k. • VÉRZÉSELÁLLITÁSHOZ né­met orvosok egy cellulózból készült vattaszerű készít­ményt használnak, amely rá­tapad a sebre és másodper­cek alatt elállitja a vérzést; miután a benne levő vegy­szereket a test magába szív­ja. NEKÜNK SEGÍT, HA HIRDETŐINKET TÁMOGATJA! JOHN WINTERMEYER John Wintermeyer liberá­­is ellenzéki vezér a trónbe­szédet a közeli választás be­harangozásának és választá­si Ígéreteknek tartja. Azt ál­­litja, hogy a Robarts kor­mány nagyon jól tudja, hogy a választások után "nem lesz módjában ezen Ígére­teit beváltani". Donald MacDonald, az Uj Demokrata Párt vezetője szintén csak választási gesz­tusnak minősíti az orvosi biztosítás bevezetésének Ígéretét. Ontario munkás nyugdíj tervezetét tanulmányozzák a többi tartományok is, kü­lönösen Quebec, Saskatche­wan és Alberta. A tervek szerint, ha a munkás 40 évi szolgálata alatt 5.000 dol­lár jövedelmet ért el, úgy évi 1.000 dollár nyugdijat kap. EMLÉKTÁBLÁVAL JELÖ­LIK MEG az első székesfehér­vári nyomdát. A Bástya ut­cában 1806-itól kezdve mű­ködött Szammer József nyomdája. Ez a nyomda ad­ta ki először 1831-ben Vörös­marty Mihály Csongor és Tünde című drámai költe­ményét, valamint a költő több más müvét. VÍZRE bocsátották SESTRIBEN, Olaszország földközi-tengeri kikötőjében az eddigi legnagyobb, 45.000 tonnás olasz tengeri teherszállító hajót. MTK—FTC 1:0 (1:0) Népstadion, 5000 néző. Góllövő: Vasas. A rossz időjárás és a rossz talaj rendkívül nehéz fel­adat elé állította az örök­­rangadó résztvevőit. A la­tyakos talajon sokszor el­akadt a labda, a szinte bo­káig érő hólében nem is le­hetett szó folyamatos, gör­dülékeny csapatjátékról. A játékosok teljesítményéről lelkes küzdőszelleméről, aka­raterejéről, sőt a játék szín­vonaláról is csak az elisme­rés hangján beszélhetünk. Hevesebb, érdekesebb és jobb játékot hozott, mint amilyenre a viszontagságos körülmények között számíta­ni lehetett. Mindkét együt­tes felvonultatta lelkesedése javát. A Ferencváros a mér­kőzés nagy részében irányí­totta a játékot, lényegesen többet támadott, gólhelyze­tei is akadtak, ezeket azon­ban nem tudta kihasználni. Az MTK főleg a gól után lé­nyegesen higgadtabban ját­szott, összjátéka különösen a pálya közepe táján ponto­­sab volt. BP. HONVÉD—HALADÁS 3:2 ( 1 :2 ) Kispest, 5000 néző. Gól lövő: Ekler (11-es­­ből), Varga, Komora, Nóg­rádi, Komora. Az első félidőben a szombathelyi játékosok job­ban alkalmazkodtak a sár­hoz, hosszú, iveit átadások­kal szöktették egymást, igye­keztek elkerülni, hogy a lab­da elakadjon a latyakban. Ennek a játékmódnak kö­szönhették 2 :0-ás vezetésü­ket is, mert a hosszú átadá­sokkal el tudtak jutni a Honvéd kapuja elé és ott kihasználták a védelem hi­báit. A Honvéd . különösen a II. félidőben átvette ezt a játékstílust, ekkor már ők sem vezették annyit a lab­dát és hallatlan lelkesedés­sel, s jobb erőnlétük érvény­­rejuttatásával végül is ki tudták harcolni nemcsak az egyenlítést, hanem a győzel­met is. KOMLÓ-PÉCS 3:2 (1 :2) Komló, 3000 néző. Gól lövő: Dunai II, Dunai II, Göncz (11-esből), Göncz, Göncz. A rendkívül nehéz talajon ha nem is alakult ki színvo­nalas játék, a heves, nagy küzdelem nem nélkülözte a kemény összecsapásokat és a váratlan izgalmas fordula­tokat. A találkozó igen érde­kes képet nyújtott. Annak ellenére, hogy a bányászcsa­pat végig többet kezdemé­nyezett, a pécsiek veszélyes előretöréseikkel gyakran okoztak zavart és sokáig úgy is nézett ki, hogy meg­nyerik a mérkőzést. Á Kom­ló azonban remekül hajrá­zott, jól bírta az utolsó öt percet és megérdemelten ke­rekedett felül a kizárólag az eredmény tartására törekvő pécsieken. Meg kell azonban jegyezni, hogy 1 :2 állásnál a vendégek két ordító hely­zetet hagytak ki. VASAS-DVSC 1:1 (1:0) Debrecen, 8000 néző. Góllövő: Bundzsák (11 -es­­ből), Molnár. Hatalmas küzdelem folyt a rendkívül nehéz, havas tala­jon. Az I. félidőben úgy tűnt, hogy a Vasas jobban alkalmazkodik a talajhoz, de szünet után a debrece­niek jobban bírták az ira­mot és a lendületében le­csökkent Vasas ellen fölényt harcoltak ki, összjátékban, ] labda keze lésben és taktikai­lag a Vasas érettebbnek bi­zonyult, viszont a debrece­niek lelkesedése és küzdő­­készsége ezúttal is sikert eredményezett. Annak elle­nére, hogy a Vasas 11-esből szerzett gólt és a DVSC az utolsó percben egyenlített — a játék alapján a döntet­len megfelelt a játék képé­nek. TATABÁNYA-SZEGED 2:0 (0:0) Szeged, 4000 néző. Góltlövő: Rapai, Csernai. A hótól borított talaj kü­lönösen a széleken volt igen rossz állapotban. A játéktér középső részét ugyanis már az elömérkőzésen letapos­ták. így azután ezen a mér­kőzésen is elsősorban a pá­lya közepén lehetett gördü­lékenyebb támadásokat ve­zetni. Ezt a körülményt igye­kezett 'kihasználni mindkét csapat. A hazai csapat ezen a találkozón feladta eddigi biztonsági játékát, de a Ta­tabányáról sem mondható el, hogy védekezésre -rendez­kedett volna be. Mindkét együttes láthatóan a táma­dójátékra törekedett. A ta­tabányai együttes fokozato­san ellenfele fölé 'kereke­dett, s megérdemelten sze­gezte meg a győzelmet. DOROG—SBTC 0:0 Dorog, T500 néző. Az I. félidőben sok szép támadást vezettek a dorogi csatárok, a kapu előtt azon­ban a sokszor hatalmas hó­golyóhoz haspnlitó labda megtréfálta őket. A .tarjá­­niak csatárja tékáról nem is 'beszélhetünk, -mert ebben a játékrészben egyetlenegy­szer sem lőttek kapura. A II. félidőben fokozódott a do­rogi nyomás, ennek ellenére hibát követtek el, mert nem próbálták erőteljesen áttör­ni a tarjáni védőfalat, hanem távoli lövésekkel kísérletez­tek, amelyekben nem volt kellő erő és Így azok hárítá­sa nem okozott gondot a tarjáni kapuvédőnek. Figye­lembe véve a rendkívül ne­héz körülményeket, a játéko­sok akarását, az eredmény a vendégcsapatra nézve hí­zelgő. Az NB 1 állása 1. Újpest 12 31 : 10 18 2. Honvéd 12 33: ; 1 7 17 3. MTK 13 19 : 1 9 17 4. Szeged 13 10 : 1 1 16 5. FTC 13 21 : 1 8 14 6. Vasas 13 18: : 1 6 13 7. Dorog 13 19 : 1 7 13 8. Győr 12 15 : 1 5 13 9. 'Tatab. 11 14 : 1 2 11 10. Komló 13 15 : 1 9 11 11. DVSC 12 12: 17 11 12. Pécs 13 10: 18 10 13. SBTC 13 12 : 1 8 9 14. Haladás 13 9 : 31 3 HÍREK KIZÁRÓLAG NŐI ALKO­HOLISTÁK kezelésére létesít uj intézetet a svéd népjóléti minisztérium. A jelenleg működő alkoholelvonó kór­házak ugyanis képtelenek valamennyi rászorulót keze­lésben részesíteni. • GEORGE CANTWORTH, az Egyesült Ál I amok-bel i Spandor városkában három éve, hetenként egyszer, sa­ját költségére kinyomatja és plakatirozza film- és szí­ni kritikáit. A lakosság ál­lítólag sokat ad véleményé­re. A Toronloi Magyar Ház, Kanada egyik legrégibb egyesülete, a rendes tag­ságba való belépésre minden felvilágosítást meg­ad és elfogad Írásbeli kérvényeket 18. életévüket be­töltött magyar származású személyektől. Belépési dij 25 dollár és tagsági dij évi 10 dollár. Hivatalos órák szerdán este 7—9 óráig, szombaton délután 3—5 óráig. 245 COLLEGE STREET, TORONTO. TEL.: WA. 3-7846. A TISZTÍTÓ AZ ÖN RUHAINAK A LEGJOBB BARÁTJA Teljes száraz eljárással tisztítjuk ruháit és fehér­neműit. Átalakítjuk és megjavítjuk. Láthatatlan mű­­stoppolás. Tökéletes ruhafestés. Téli ruháit és szőr­mebundáit kitisztítjuk és molymentesen megóvjuk. Teljes garancia, PARKER’S CLEANERS BURLINGTON. Hívja NE. 4-2363 és mi ruháit háztól házig szállítjuk díjmentesen. ÜZEM : 480 GUELPH LINE. " ÜZLET: 1470 LAKESHORE ÉS BRANT STREET OAKVILLE. Hívja: VI. 5-2462. 67 inglehart Street és A & P Plaza sarok

Next

/
Thumbnails
Contents