Kanadai Magyarság, 1961. július-december (11. évfolyam, 26-51. szám)

1961-10-28 / 42. szám

XI. évfolyam, 42. szám, 1961 okt. 28, szombat 4 KANADAI MAGYARSÁG! A HAZAI LABDARUGÓBAJNOKSÁG tizedik fordulójának eredményei A Dorog szegedi győzel­me a kevésbé várt eredmé­­•nyek közé tartozik. A kitű­nő vidéki együttes ismét nagyszerűen küzdött, s jobb •csapatjátékkal győzött. A ta­tabányaiak és a dorogiak fkaptak ki a legkevesebb­­rszer, a tatabányaiaknak gól­arányuk is kiváló: 21 :8. A Vasas úgy látszik kilá­balt a hullámvölgyből, hi-UJ3PEST—KOMLÓ 2:1 (1 :0) Megyeri út, 10.000 néző. Góllövő: Kuharszki, Kani­zsai (11-esből), Solymosi (limesből). fNagyon [keservesen, nehe­zen győzött az Újpest, pe­dig lényegesen jobban ját­szott, miéit az utóbbi hetek mérkőzésein. Most már jobb volt az összeköttetés az ■egyes csapatrészek között, s Göröcs fel javulása egyben azt is jelentette, hogy sok­kal gyorsabb, mozgásosabb tlett a lila-fehérek csatárjáté­­fka. Persze az Újpest javulá­ssá ellenére sem játszott még igazán jól, gyakran akadtak Ikihanvásolc. A Komlói Bá­nyász nemcsak lelkesen, de­rekasan harcolt, hanem ész­szerűen is játszott. A vidé­­ikiek elég biztonságosan vé­­•dekeztek, szünet után volt «egy félóra, mikor különösen tniggadtan építették táma­dásaikat is. Az Újpest győ­zelme, ha nehezen is szüle­tett meg, de megérdemelt. VASAS—BP. HONVÉD 3:2 (2:1 ) Népstadion, 30.000 néző. Góllövő: Bundzsák, Bund­­zsák (11-esből), Tichy, Far­kas, Tichy. Nagyon érdekes, jóiramú, izgalmakban bővelkedő, küzdelmes mérkőzést látha­tott a Népstadion közönsé­ge. Mindkét csapat nagy akarattal küzdött, s noha a Vasas kétszer is két góllal vezetett, a Bp. Honvéd még­sem adta fel a harcot,s így -az utolsó pillanatig kétsé­gessé tudta tenni a mérkő­zés kimenetelét. MTK—FTC 3:2 (2:0) Népstadion, 50.000 néző. Góllövő: Sándor, Sipos, Orosz, Rákosi, Sipos. Végre egy rangadó, ahol időnként színvonalas, igen sportszerű mérkőzést látha­tott a közönséq. Az t. félidő ■25. percéig a ferencvárosiak ■kezdeményeztek. A hátrahú­zódott Vilezsál és Rákosi összeszedett labdájával a Fe­rencváros sok mozgással, több kecsegtető helyzetet is •kidolgozott, de ezekből 1-et sem tudott értékesíteni. A játék következő szakaszá­ban az új összeállításban kísérletező MTK átvette a játék irányítását és sok moz­­gásos támadóiátékával meg­ingatta a zöld-fehérek vé­delmét, s ebben a játékrész­ben, ha eov kis szerencséje van, talán még több gólt is rúghatott volna. Szünet után a Ferencváros igen nagy lendülettel feküdt a iáték­gól esett. Egyedül a győri nézőtér nem tapsolhatott gólnak, valamint a Pécs— Csepel küzdelemből nem tel­lett’többre egy gólnál. Három játékosnak — két fedezetnek (Síposnak és Bundzsáknak) és egy csa­tárnak (Tichy) — sikerült két-két gólt szereznie. Érde­kes különben, hogy a védő­játékosok a gólszerzésben kitettek magukért: a hu­szonegyből hat gól az ő ne­vükhöz fűződik. Igaz, ehhez hozzásegítette őket az is, hogy hat 11-est ítéltek a já­tékvezetők s ezek javarészét ők értékesítették. A góllövőlistára ebben a fordulóban a védők és bel­sőcsatárok mellé 4 szélső is feliratkozott: Farkas, Boros, Bablena és Sándor. A gólok több mint fele pontosan 11 fűződik a belsőcsatárok ne­véhez- Ennek az adatnak azonban egy szépséghibája van : Solymosi és Menczel ugyanis nemrégen fedezet­poszton szerepeltek, ered­ményességük tehát tulajdon- Képpen a fedezetek gólké­pességét is dicséri egyidejű­leg. Az NB I állása 1. Tatabánya 10 21: 8 15 2. Dorog 10 17:12 14 3-4. Honvéd 10 27:16 13 3-4. Vasas 10 27:16 13 5. Újpest 10 13:12 11 6. MTK 10 22:19 IC 7. Pécs 10 13:16 IC 8. FTC 10 13:13 9 9 SBTC 10 16:17 <5 10. Komló * 10 15:16 <5 11. Csepel 10 14:21 E 12. Győr 10 9:19 £ 13. Ózd 10 14:28 t 14. Szeged 10 10:18 í döntetlent ért el, 7-szer ve­reséget szenvedett és mind­ezt 115:46-os gólaránnyal. Sorrendben utána a francia Stade de Reims és a spanyol Barcelona következik- A ma­gyar csapatok közül a leg­jobb — 17. — helyen a Va­sas szerepel kétszeri rész­vétellel- 21 :15-ös gólarány­­nyal. Az Újpest a 29., az MTK a 34., a Honvéd a 66., a Csepel pedig a 68. helyet foglalja eh A ranglistán egyébként 89 csapat neve szerepel. • Forbes Carille neves auszt­rál úszóe'dző, akinek nagy szerepe volt az ausztrál úszók nagyszerű melbour­­ne-i és római eredményei­ben, a jövőben a holland vá­logatott edzője lesz. Az ál­lást először Bert Kinnear­­nek, az angol válogatott ed­zőjének ajánlották fel, ő azonban nem fogadta el. • URMOS ANTAL MOTOR­KERÉKPÁR GYŐZELME Urmös Antal volt többszö rös magyar bajnok, a Gold­star Motor versenyzője ismét ragyogó győzelmet aratott Quebecben az egy órás Scramble-versenyen. (ösz­­szetett nehéz versenvnálya, heggyel, vízzel és ugratóval is.) 250 köbcentiméteres mo­torkerékpár verseny gépéve kategóriájának győztese, majd az 500 köbcentiméte­res gépek versenyében pe­dig 250 köbcentiméteres motorkerékpárjával harma­dik lett Két héttel ezelőtt Ottawá­ban kanadai országos baj-1 noksáoot nyert. HAMILTON! ÜZLETI ÚTMUTATÓ NE FELEDJE EL, HOGY Ml ÖNNEK A LEGSZOMORUBB PERCEIBEN A LEGJOBB BARÁTAI VAGYUNK BROWN BROS. FUNERAL DIRECTORS A temetéssel kapcsolatos összes elintéznivalókat készséggel vállaljuk KING STREET ÉS ST. CLAIR AVENUE SAROK, HAMILTON, ONTARIO ___________TELEFON: Liberty 4-0004 Gyógyszert Magyarországra \ JÓ HELYEN AKAR ÜLNI? Színházban — Balett estélyen — Futball — Hocky­­mérkőzéseken jó jegyet akar? AKKOR HÍVJA A HAMILTON NÉPSZERŰ Maple Leaf Ticket & Travel Agency-t INGYENES FELVILÁGOSÍTÁS. 3 GIBSON AVE., HAMILTON, ONT. — TEL.: LI. 4-4817 (James és Cannon sarok) ^ ^ Filmek előhívását gyoVsan és elsőrangúan ^ eszközöljük. j ? "MAGYAR KARÁCSONY színes üdvözlő kártyák # nagy választékban" $10.87 HELYETT CSAK $7.98-AT FIZET, HA MOST VÁSÁROL! with the purchase of. mii m»t .«17.98 lEHU SUPER PLENAMINS * jb*.. •> ...... J •■ j SUPER PLENAMINSi (144 tablet size) CSAK $7.98 A HAZAI NB ll-ES EREDMÉNYEK Keleti csoport 1. DVSC 10 2. Bp. Előre 10 3. DVTK 10 29:13 26:18 17:12 I RENDES ES SZOPOKAS CIGARETTA f/.acdonalo gyártmány f KANADAI GYÁRIPAROS . 1853 ÓTA ja, s ekkor a mérkőzés is gén jóiramú lett. A zöld­­ehérek támadásai gyorsan, ;ok mozgással épültek és a :erencvárosnak sikerült is íovenlitenie- A játék képe ilapián a döntetlen igazsá­gosabb lett volna ■ I ■ ■ I *Hi[]*P[ 3YŐR—TATABÁNYA 0 :0 Győr, 13.000 néző. Csalódottan távozott a' nérkőzés nagyszámú néző­serege. Nagyrészben lanyha ramú, sok esetben unalmas, alacsony színvonalú játék :olyt a pályán, különösen a istavezető bányászcsapattól zártak többet. Mindkét együttesnél csak a védöjá-1 lékban lehetett észrevenni tervszerűséget, a támadóját ókban mindkét oldalon, kü- j önösen a vendégeknél ké­pzés volt az elgondolás. A győri csapat végig enyhe fö lényben játszott, több hely­zetet is hozott össze, a befe­jezéseknél azonban egyrészt a határozottság hiányzott, másrészt néhány esetben Grosics nagyszerűen hárított. PÉCS—CSEPEL 1 :0 (1 :0) Pécs, 14.000 néző. Góllövő : Pécsit A mérkőzés nagy részét a pécsi csatársor és a meg­erősített védelem harca jel­lemezte. Ezért főleg a küzdő jelleg domborodott ki, el­enyésző volt a szép, folya­matos mezőnyjáték. DOROG-SZEGED 2:1 (1:1) Szeged, 10.000 néző. Góllövő: Boros, Kertes, Monostori. A gyors hazai gól és az azt követő lendületes szeae­­di támadások során úgy lát­szott, hogv a hazaiak meg nyerik a mérkőzést. A Sze­ged azonban a naavszerü kezdés után fokozatosan visszaesett- Az I. félidő kö­zepétől kezdve a dorogiak fölénybe kerültek és időn ként a II. félidőben is ve­szélyes támadásokat vezet­tek. Ügyesen húzták szét a mezőnvt és két ilyen táma­dásuk-góllal végződött. A szegedi csatársor a II. fél­időben nem tudta tartani a labdát, visszaesett és időn­ként a védelemre nagy nyo­más hárult. SBTC—ÓZD 3:1 (1:1) Salgótarján, 6000 néző. Góllövő: Csernai, Szojko (11-esből), Bablena, Men­czel. Az északi rangadó nagy küzdelmet és keménv, vál­tozatos, jó játékot hozott. A mérkőzés nagy részében a-zaiak voltak fölényben, csatáraik azonban ezúttal is nagyon sok gólhelyzetet ki­hagytak. Az ózdiak szoros emberfogásra rendezkedtek be, az I. félidő huszadik per­cétől sérülten játszó Csernai visszaesése miatt nehezen tudtak kibontakozni. Táma­dósoruk játékából különö­sen a II. félidőben, hiány­olt az átütőerő. Uovanak­­kor a fedezetektől jól támo­­qatott salgótarjáni csatárok a II. félidőben meningó ózd: wedők mellett jó helyze­teiket eredményesen be is tudták fejezni. Az NB I tizedik fodulója igen kegyes volt a fővárosi i szurkolókhoz .- a Népstadion­ban két rangadóra ‘került sor. Ezen a szép őszi vasárnap j délutánon a labdarúgók is hálásak voltak a közönség­­! nek, mert viszonzásképpen a nagy érdeklődésre és a soortszerű biztatásra jó já­tékkal és két találkozón nem kevesebb, mint 10 gól­­; laI rukkoltak ki. Ebben a fordulóban egyéb­ként sem lehetett a gólsze­génységre panaszkodni, hi­­, szén a hét mérkőzésen 21 VÍZILABDA: ELSŐ LETT TORINÓBAN A MAGYAR VÍZILABDA VÁLOGATOTT MAGYARORSZÁG— OLASZORSZÁG 2:2 Óriási küzdelem volt, az olaszok nagy becsvággyal játszottak — mint ellenünk, mindig. A mieink kissé fá-j radtak voltak, szemmel lát­hatóan kimerítette őket a fárasztó torna. Dömötör fül­sérülése miatt nem szállha­tott a vízbe, így eredeti el­képzeléseinket nem valósít­hattuk meg. Ennek ellenére csapatunk meggyőzőbben játszott ellenfelénél, s egy­­gólos győzelme megérde­melt lett volna. A játékveze­tő jól bíráskodott, de a vé­gén engedett a közönség hangulatának és egy jogta­lan 4 méterest ítélt ellenünk. A torna végeredménye: 1. Magyarország, 2. Olasz­ország, 3. Jugoszlávia. MAGYARORSZÁG—JU­­GOSZLÁVIA 6:3 (2:1, 2:1, 2:0, 0:1 ) Torino. Tizenhárom évvel ezelőtti győztük le ilyen nagy gól­­aránnyal utoljára a jugoszlá- [ vokat. Most, a kisebb mére­tű. pályán is jól érvényesült a magyar csapat technikája,1 magasabb felkészültsége. A I jugoszlávok eleinte testi SK erejüket próbálták kihasznál- I ni, de ezzel sem értek célt a Ne dobja a pénzét az utcára! Ha új vagy használt autót akar venni, vagy autóját be akarja cserélni, keresse fel a DOWNTOWN MOTORS magyar eladóját és győződjön meg róla, hogy sehol Hamiltonban olcsóbban és jobban nem vásárolhat Ford - Thunderbird - Falcon UJ, VAGY HASZNÁLT AUTÓKAT. U j címünk: 210 MAIN STREET, EAST, HAMILTON. TELEFON: JA. 8-6751 Gyógyszereket Magyarországba, gyorsan és a legolcsóbb áron küldünk. H. A. P O R T E O U S, PHM B, Chemist & Druggist Ottawa és Cannon sarok, Hamilton. — Tel.: Ll. 4-6255. Elegáns és tarlós cipőt vásároljon az EUROPEAN FASHION SHOES-TÓL! Németországból importált SALAMANDER ci­pők tartó betéttel (lúdtalpra) nagy választék­ban. Bőrtáskák, összecsukható ernyők $6.95-től. Perion harisnyák 88 centtől. Ingyen parkolás a Silhoutte Club mögött. 223 KING STREET, E„ HAMILTON, ONT. — TEL.: JA. 9-3383. A Kanadai Magyarság nemcsak politikai, hanem SPORTHÍREIVEL IS VEZET. ÚTLEVÉL VIZŰM — IKKA Speciális összeköttetések Magyarország, Románia és Jugoszlávia területére. REPÜLŐ-, HAJÓ- ÉS VASÚTI JEGYEK Helyfoglalás és teljes útiterv a világ minden részére. Utazzon velünk, a mi 40 éves múltúnk a legnagyobb garancia lesz az C n számára. N. MASI TRAVEL AGENCY 225 JAMES ST., N., HAMILTON. — JA. 2-3548 ALFA UJ ÉS HASZNÁLT VARRÓGÉPET Biztos megélhetést nyújt magyar­­országi hozzátartozójának, ha küld neki általunk egy német "Hímző és Maderia" varrógépet CITY SEWING MACHÍtoESHOP 151 JAMES STREET, NORTH, HAMILTON, ONT. egyetlen magyar varrógépüzlet 16 13 13 Nyíregyházi Spartacus— Bp. Spartacus 0 :0„ Miskolci VSC—Borsodi Bá­nyász 2:0 (2:0). Kecskeméti Dózsa—Del) receni VSC 1 :1 (10). Ceglédi VSE—Bp. Előre 3:2 (2:0). Ganz-MÁVAG—Láng 1:0(1 :0 ). VM Egyetértés—Diósgyő- kitűnő formában lévő ma­ri VTK 1 :1 (1 :0). j gyár csapattal szemben. Dehn—-mj EAC—KISTEXT 2:0 (0:0). Szolnoki Építők 0 :0 MÁV—Szegedi Nyugati csoport 1. Sz.-fehérvár 10 24: 5 17 2. Szombath. 10 22: 5 17 3. BVSC 10 20,- 8 15 Budapesti VSC—Székes­fehérvári Vasas 1 :0 (0:0).' > Pénzügyőrök—Kőbányai Lombik 2:1 (1:1). Budafoki MTE Kinizsi— Vörös Csillag Traktorgyár 2:0 (2:0). Sooroni VSF—Szállítók 4:2 (3:1). Oroszlányi Bányász—Zala­­egerszeqi TE 2:0(1 :0). Erzsébeti VTK—Sztalinvá­­-osi Kohász 3:2 (2:0). Szombathelyi Ha.ladás— Budai Spartacus 1:0 (1 :0). Kaposvári Kinizsi—Moson­magyaróvári TE 2:0 (1 :0). HAMILTON LUMBER & SUPPLIES LTD. 667 PARKDALE AVE., NORTH. — TELEFON: LI. 9-1344. házat — garázst — játék-szobát (recreation room) akar epiteni, NAGYOBBITANI AKARJA HÁZÁT? ÉPÍTÉSI ANYAGRA VAN SZÜKSÉGE? AKKOR NE TÉTOVÁZZON, HANEM HÍVJA A FENTI SZÁMOT, AHOL DÍJMENTESEN és vásárlási kötelezettség nélkül állnak az ön rendelkezésére. INGYENES ÁRAJÁNLAT. Plywood — Redőzött fa — Lumber — Deszka — Insu­lation — Szigetelőanyag — Roofing — Tető — Moul­dings — Szegőlécek és 1000 és 1000 különféle építési anyagok és szerszámok. KÜLÖNLEGES KISZOLGÁLÁS A MAGYAR VEVŐINKNEK. INGYEN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS — KÉRJEN UJ ÁRJEGYZÉKET. HAMILTON LUMBER & SUPPLIES LTD.-------------------------------------# FLOYD PATTERSON ITT RAN, MEGJÖTTEK! Az 1962. évi OUsmobile és Chevrolet A G. M LEGNÉPSZERŰBB ÉS LEGGAZDASÁGOSABB AUTÓJA. VÁLASZTÉKUNK A LEGNAGYOBB. — ÁRAINK A LEGOLCSÓBBAK. QUEENSTON MOTORS,,,S7 LTD. Chevrolet, Corvair, Oldsntohiie főelárusitéja ahol a legképzettebb európai személyzet áll az Ön rendelkezésére a legolcsóbb áron 10 Queenston id., Hamilton, Ont. Ll. 9-4621 Nagy karácsonyi > társasutazás Magyarország­ra és Romá­niába. INDULÁS TORONTÓBÓL 1961. DECEMBER 20-ÁN. Bővebb felvilágosításért forduljanak LUKÁCS SÁNDOR közjegyzőhöz, a Lucas & King UTAZÁSI IRODA elnökéhez, cím 79 KING STREET, WEST, HAMILTON, ONTARIO . Ezen iroda képviseli a ví- ■ lág Összes repülőtársasá­gát, hajóstársaságát, vas­út- és autóbusz-járatokat és szállodákat. A jegyek csakis a hivatalosan meg­állapított árban árusittat­­nak. LUKÁCS köz­jegyző immár 34 éve szol­gálja a kanadai magyar­ságot teljes megelégedés­be, akihez bizalommal fordulhatnak minden uta­zási és ezzel kapcsolatos ügyben. A Lucas & King LTD. UTAZÁSI IRODA hivatalosan kinevezett képviselője az IBUSZ ma­­ayar CEDOK csehszlovák, CARPATI román és BAL­KÁN TOURIST bolgár ál­lami utazási irodáknak, mely irodákon keresztül a szükséges látogatási ví­zumokat a legrövidebb időn belül szerzi be. Floyd Patterson nehézsúlyú : világbajnok és Tom Me- j Neeley szerződést írtak alá, melyben garantálják megje- A zürichi Soort érdekes lenésüket a december 4-én statisztikát közölt: az eddig Torontóban a Maple Leaf lebonyolított Bajnokcsapatok Gardensben rendezendő EK-tornáig alapján, a részvé- ! ökölvívó mérkőzésen. Pat­téi és az eredmények fiqye terson világbajnoki címét lembe vételével összeállítót- fooia védelmezni a szoritó­­ta a résztvevő csapatok rang- ban McNeeley-el szemben 1 5 listáiét. Az élen az ötszörös menetes küzdelemben. Pat­­bainok, Real Madrid áll, terson az idén már másod­­arnely mind a hatszor részt szór áll ki viláobajnoki el­vett a küzdelemben, ennek mének megvédésére- Már­­keretében 39 mérkőzést ciusban Ingemar Johann­­iátszott, 27-szer győzött, öt: son-t ütötte ki. TORONTÓI SZÍNHÁZI HÍREK Szombaton este, október 28, utoljára játssza a Toron­tói Művész Színház a város­szerte nagy közönség és saj­tó sikert aratott ÉRETTSÉGI című színjátékot a bemutató előadás kitűnő szereposztá­sában. A számozott helyek $2.25, $1.75 és $1.25 árban az elő­vételi helyeken, valamint e'őadás előtt a színház pénz­táránál 191 Lippincott St., (WA. 1-8263) kaphatók. November 5-én, vasárnap este a tavalyi színházi évad legnagyobb művészi sikere, Molnár Ferenc.- OLYMPIA című világhíres vígjátéka ke­rül színre Marczy Liza, Lom­­bi Jenő, Hargitai Katalin, Mácsay Emmi, Kertész Sán­dor, Palotay István és Strauss Lajos főszereplésével. A szombati előadások mindig 8 órakor, a vasárna­pi előadások mindig 7 óra­kor kezdődnek. | Megkezdődtek a novem­beri bemutató oróbái. Szín­re foq kerülni Huszka Jenő csodálatosan szép melódiá'u operettje a LILI BÁRÓNŐ. cilstss menekülés Három merész keletnémet fiatalember a kommunista rendőrség fegyvertüze kö­zepette négytonnás teher­autójával áttörte a vörös bar­ikádokat és átmenekült Nyugat-Berlinbe. A nyuoatberlini rendőr­ség szerint a három bátor fiatalember 18—22 évek között volt ás teherautóju­kat saját gyártmányú pán-! te'epülést . célokkal vértezték. Könnyű ! szerrel döntötték le az aka­dályokat. A legerősebb szovjet rendszabályok dacára na ponta 60—80 személy me­nekül át Nyugat-Németor­szágba. LÁVA KITÖRÉS A TRISTAN SZIGETEKEN----------—wtagamj I . Az angol királyi hadi ten­gerészet egységei jelentik, hor-v lávaömlés pusztította 1 a szép Tristan szigeteken I fekvő Edinburgh nevű angol szén ha nehezen is, de le­győzte a Honvédet. Egyéb­ként a két csapat viaskodá­­sa hozta a forduló legna­gyobb küzdelmét. Az volt csak a feltűnő, hogy sok helyzetet hagytak kihaszná­latlanul a csatárok-Az MTK erősen megválto­zott összeállításban is jó csapatjátékra volt képes, legalábbis a mérkőzés nagy ■észében, főleg az első fél­­dőben. A Ferencváros szü­net utáni lelkes rohamai pe­dig a régi zöld-fehér csapa­­:ot idézték. A táblázat alsó felében anvázó együttesek közül a Salgótarján győzött a leg­­aiztosabban, de dicséretet érdemelnek a pécsiek, sőt, a avuló Újpest ellen vesztes <omlóiak is.

Next

/
Thumbnails
Contents