Kanadai Magyarság, 1961. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-21 / 3. szám

KANADAI MAGYARSÁG 3 XI. évfolyam, 3. srám, 1961 január 21, szombat Hogy lesz a bevándorlóból kanadai állampolgár? Az állampolgárság megszerzé­sének folyamata azon a napon veszi kezdetét, amikor a beván­dorló partra szál1!. Amennyiben a belépéskor lefolytatott hivata­los eljárás folyamán az illető megfelel a bevándorlókra érvé­nyes előfeltételeknek, engedélyt kap arra, hogy állandó kanadai lakos legyen. Ez röviden annyit jelent, hogy törvényesen lépett Kanada területére, vagyis hogy "'landed", "partraszállt" beván­dorló. Ez a kanadai állampol­gárság megszerzésének első lé­pése. . Ezután a végleges megszerzés márcsak idő kérdése. Az állam­­polgárságért folyamodónak part­raszállása után legalább öt évig Kanada területén kell állandó lakhellyel bírnia és .kérvényének ■beadását megelőzően egy évig állandóan az országban laknia. Az állampolgársági kérvényt azonban benyújthatja három hó­nappal öt évi ittlakásának lejár­ta előtt. Kivételt alkotnak ez alól, akik a 'kanadai hadseregben az ország területén kívül telje-; sítenek szolgálatot, továbbá va­lamely kanadai állampolgár 'kül­földi felesége és végül akinek ^ 1947, január 1 -ét megelőzően 20 éven át Kanada területén volt lakhelye. Az-állampolgársá­gért folyamodónak betöltött 21 évesnek 'kell lennie. Ez alól ki­vétel valamely kanadai állam­polgárnak az országiban való la­kó felesége. A beadvány a folyamodó lak­helye szerint illetékes járási Bí­róság jegyzőjénél nyújtandó be Ha azonban az illető Montreal­ban, Tonontoban, Hamúltonban, Londonban, Winnipegben, Ed­­montonban, vagy Vancouverben lakik, úgy beadványát az illető város külön Állampolgársági Bí­róságánál köteles beadni. Ha vi­szont a kérvényező több mint 50 mérföldre lakik a legközelebbi bíróságtól, úgy postán is elküld­heti az ottawai állampolgársági hivatal jegyzőjéhez (The Re­gistrar of Canadian Citizenship, Ottawa) címezve. Azután három hónapi időnek kell eltelnie- Ez arra szolgál, hogy 'lehetőséget adjon bárkinek, hogy a folyamo­dó állampolgárságának megadá­sa ellen felszólaljon. Azután a Bíróság jegyzője írásban kiérte­síti a folyamodót, mely napon és időben kel megjelennie a Bíróság előtt a vizsga letételére. A leg­több esetben a bíró a vizsgákat hivatali helyiségében tartja, bár lefolytathatók a Bíróság nyílt ülésén is. A bírónak meg kell győződnie arról, hogy a folya­modó feddhetetlen jellemű, hogy megfelelő angol vagy francia tudással rendelkezik, hogy isme­ri a kanadai állampolgársággal egybekötött jogokat és -köteles­ségeket, hogy meg van benne a jószándék hüségesküjének be­tartására és végül, hogy állan­dóan Kanadában kíván maradni. A vizsgaszabályok nem egysé­gesek országszerte, sőt. tulaj­donképpen nincsenek pontosan meghatározva. A bíró maga ál­lapítja meg a vizsga formáját és tartalmát. Ennek következtében természetszerűleg a vizsgázókat különböző módon vizsgáztatják a különböző bíróságokon. C. S­HÍREK NÖVEKSZIK A TITKOS PÁLINKA­FŐZŐK SZÁMA Az otthoni pénzügyőröknek igen nagy gondot jelent a So­mogy megyében lévő 54 ezer bortermelő és a 114 tanácsi, szövetkezeti, stb. szeszfőzde el­lenőrzése. A legnagyobb gondot azonban a titkos pálinkafőzők, a borrejtegetők és a zúgkocs­­márosok felkutatása okozza. Míg 1959-ben a megyében "csak" 91 titkos pálinkafőzőt lepleztek le a pénzügyőrök, idén november végéig máris 128-at és 700 liter pálinkát foglaltak le. • CHICAGO — A Chicago Egyetem a Bell telefontársa­ság mérnökeivel karöltve egy elektronikus műszer tökélete­sítésén dolgozik mely lehető­vé -teszi az alvó ember elek­tromos agyhullámainák fel­vételét és -az álom közbeni be­szélgetések elektromos hang­rezgéseinek hangként való visszaadását. • — BUDAPEST — A moszkvai dróton rángatott magyar kormány 15 millió dollár hitelt nyújtott a kubai kommunista kormánynak, hogy ezen Magyarországtól hírszolgálati berendezéseket tudjanak vásárolni. Az ezüstmiives holland házaspár Röviddel azután, hogy Kana­dában partraszállottak 1938- ban, Barth és Lucie Wttewaali farmot vásároltak a New Bruns­wick-) Sussex mellett és azt ha­zájuk után "Holland Farm" név­re keresztelték. Barth mező- és erdőgazdásági képesítésének megfelelően, farmjukon virág kertészetbe kezdtek. Az idő múltával a virágok szirmai ezüstből készültek, bi­béjük és porzóik pedig féldrága­kövekből. Vagyis a Wttewaali családból ezüstművesek lettek. Szakmájuk a kézi filigrán munka és evőeszközök készítése lett. Lucie, aki született bárónő, ré­gi hazájában rajzot, kovácsolt vasmunkát és szobrászatot -ta­nult. Miután felnőtt gyermekeik 1953 őszén elhagyták a farmot, a házaspár a New Brunswick-i Iparügyi Minisztérium által fenn­tartott kézműipari és fémmunka tanfolyamra -iratkozott be és azt sikeresen elvégezte. Hét hónappal később első íz­ben kapott munkájuk hivatalos elismerést. A Canadian National Exhibition-on (Kanadai Országos Kiállítás) egy általuk készített nyaklánc nyerte el az első díját- Ettől kezdve üzemük a sussexi holland farmon kereskedelmi alapon működik és árujukat a legkülönbözőbb helyeken és vi­dékeken állítják ki. Ha Lapunkkal meg van elé gedve, mondja el másoknak is! Ha panasza van, csak veiüni közölje! CANADA FONTOS KÖZLEMÉNY Ha nemrégen érkezett Kanadába, úgy még talán nin­csen tisztában az itteni üzleti szokásokkal. Mielőtt költséges árukat vásárolna, vagy szolgálatokat venne igénybe, előbb mindig tudakolja m^g, mire kötelezi magát. Sok új bevándorló súlyos díjakat fizetett olyan szol­gáltatásokért, melyeket a kormány hivatalos szervei vagy önkéntes szervezetek díjtalanul elvégeztek volna. Mások túlságosan magas kamat fizetésére vállalkoz­tak, vagy aláírtak olyan szerződéseket, amelyek alap­ján sakkal többet kell fizetniük, mint amennyire szá­mítottak. Okosan teszi, ha a szerződést — annak aláírása előtt — minden részletében megvizsgálja. Amennyiben bármely kétsége merülne fel, beszéljen egy megbíz­ható ügynökséggel, mint amilyen a Better Business Bureau. Ezek nyilvántartják azokat a cégeket, melyek félrevezető, vagy becstelen üzleti gyakorlat gyanúja alatt állanak, ügyvédi tanács is gyakran kívánatos. Ha úgy véli, hogy valamely tisztességtelen üzleti gya­korlat áldozata lett, lépjen érintkezésbe a legközelebbi bevándorlási hivatallal, vagy saját népi csoportjának vezetőjével. Ezek szívesen állnak rendelkezésére. KÜLDJÖN MAGYAR CÉGGEL! Gyors, pontos, megbízható kiszolgálás minden csomag, pénz és gyógyszerkül­dési ügyben, ki- és bevándorlási kér­désben, csoportos és egyéni utazások­kal kapcsolatosan forduljon legna­gyobb gyakorlattal rendelkező MA­GYAR céghez! FŐKÉPVISELETI BEFIZETŐHELY VÁMMENTES ÉLELMISZEREK, RUHÁZATI- ÉS IPARCIKKEK, ÉPÍTŐANYAGOK, JÁRMÜVEK, LAKÁS- ÉS HÁZVÉTELEK IN­TÉZÉSE. "ROMÁN VÁMMENTES CSOMAGOK". KÉRJE HIVATALOS KÉPES ÁRJEGYZÉKÜNKET. REPÜLŐ- ÉS HAJÓJEGYEK GYÓGYSZERKÜLDÉS KÖZJEGYZOSÉG ROyAL qeneRAl Agency 273 SPADINA AVE., TORONTO, ONT., CANADA. TEL.: EM. 4-9333 Kiárusítás! AZ UNIVERSAL BUTORHÁZAK kiárusítják az összes raktáron levő körülbelül » DOLLÁR ÉRTÉKŰ 1960-as évjáratú bútorokat, televíziókat, zenegépeket, rádiókat, lemezjátszókat és különböző lakberendezési cikkeket Hihetetlen olcsó árakon, előleg nélkül 36 hónapos hitelre is 6 havi hitelre kamatmentesen vásárolhat Eredeti magyarországi hanglemezek 99 centtől óriási választékban kaphatók (FELLEGI TERI, KARÁDI KATALIN, LANTOS OLIVÉR, SÁRDI JÁNOS, STB.) UNIVERSAL BUTORHÁZAK 471 Bloor St., W. FIÓKÜZLET 597 Bloer $t.,W. WA. 2-2252, WA. 4-1414 Siessen! Vásároljon, amíg a készlet tart! VANCÖUVERI kalauz VANCOUVERIEK! Ne fizessen lakbért idegennek Családi házak már $500 lefi­zetéstől. Telkek, üzletek, Coffe Shop-ok. LÁSZLÓ ENDRE államilag eng. ingatlanügynök Lakás telefon: AL. 5-8641 Iroda telefon : TR. 6-2111 BLOCK BROS. REALTY LTD. 4155 Fraser St., Vancouver 10 B. C. BIZTOSÍTÁSOK AUTÓ — ÉLET — TŰZ Baleset — Betegség Szavatosság Ingatlan-Mortgage TOTKA INSURANCE AGENCY 470 Spadina Ave., WA M684 UTAZÁSOK JEGYEK — ÚTLEVÉL — VIZŰM IKKA — PÉNZ — GYÓGYSZER Házasság — Válóper Közjegyzői munkák MAJOR TRAVEL SERVICE 470 Spadina Ave. (Collégénél) 52—13 ELLEN L. FAIRCLOUGH Állampolgársági és Bevándorlásügyi Miniszter i: Vancouver! Magyarok I Családi ház kis lefizetéssel, bérház, üzlet, telekvásárlás ügyében forduljon bizalommal PETER BAKONYI-hoz engedélyezett ingatlanügynök volt magyar ügyvéd Telefon: Lakás: RE. 8-9186.' Iroda: MU. 1-3281. BLACK, GAVIN * CO. LTD., 533 W. Pender, Vancouver 2, B. C. i Bejelentés — AZ INNSBRUCKI MAGYAR REÁLGIMNÁZIUM 'köszönettel nyugtázza a Hamiltoni Hungária Club által adományozott $100 átutalás vételét, amely összeget az egyedülálló tanulók tanulmá­nyi és ellátási költségeinek fede zésére használt fel. Romhányi Árpád, s. k. igazgató. • Mesterséges gége A montpellieri klinikán pelxi­­üvegböl mesterséges gégét állí­tottak elő. Segítségével már be­szélni is tud az operált beteg. A LEGJOBB SZÉN A Wue y coal' Kellemes meleggé teszi az otthonát és pénzt takarit meg. Telefonáljon azonnal. Szén, olaj, kazánok és kályhák. TM eliaS ROGERS COMPANY LIMITID 2221 Yonge Street 1-2221 ^lllllllllllllllllimillllllllilllllllllMlllllllltlIlllllllllllllllllllllllllillHlllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIMIIIllllllllllUtg § • SZÉP KERT MINDEN HÁZ LEGSZEBB DÍSZE I • KERTJÉT RENDBEHOZZA, MEGTERVEZI ÉS MEGÉPÍTI A | I ROBERT LANTZ FLORIST j Toronto legrégibb és legnagyobb magyar kertészete 1 VIRÁGOT, SZOBANÖVÉNYEKET 1 I RENDELJEN A LANTZ KERTÉSZETBŐL § 3000 BATHURST STREET, TORONTO, ONTARIO, CANADA | TELEFON: RU. 2-6696 ^titillilllllillllllllililililliiiiillllilllillliilliiiillllllillllllllllllllllillllllUiUtlllilllllUlllilllliilllllllllllilillliiiiiuim- ! KEDVES MAGYAR HONFITÁRSAINK! Tudatjuk, hogy az átalakított új Vendéglőnkben kiváló magyar zongorista BARDÓCI FERENC játéka mellett, a legjobb ma­gyar és külföldi italokat és ételeket szolgáljuk fel. Mindenkit szeretettel vár LACI BÁCSI Nyitva minden nap 12-től éjjel 12-ig. Lakodalmakra és összejövetelekre külön terem. L’ EUROPE RESTAURANT 469 BLOOR STREET, WEST, TORONTO • WA. 1-6269 I

Next

/
Thumbnails
Contents