Kanadai Magyarság, 1961. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1961-04-08 / 14. szám
KANADAI MAGYARSÁG 5 Lester B. Pearson nyilatkozata a honvédelem kérdéséről LESTER PEARSON Kanada kötelessége, hogy megvédje határait és résztvecjyen az Atlanti Szövetség közös védelmében. E kötelezettségek alól Kanada nem vonhatja ki magát, mert Kanada sem nem semleges, sem nem izolációs, de ne is legyen azzá. De Kanada azt sem várhatja el, vagy engedheti meg, hogy mások viseljék helyette a reá háruló terheket. Kötelezettségeink fennállnak és azoknak eleget kell tennünk. E kötelezettségek azonban módosulhatnak a veszély természete és az ellene alkalmazandó védekezés módszere szerint. ily módosítások javaslása, nem jelent sem semlegességet, sem pedig menekvést a kötelességek teljesítése alól. Fontos ezért, hogy a mai és njem a tíz év előtti szemszögből ítéljük meg a veszély lényegét •és a vele szemben alkalmazandó védekezést. Ma az atomfegyverek és a rakéták korában élünk. Szuronyok, vagy Bomarc-ok ily támadás esetén nem segítenek és tulajdonképpen ma még nincs is védekezés ellenük. Ne jelentse ez azonban, hogy semmit se tegyünk, vagy hogy tehetetlenül éljünk és várjuk az elkerülhetetlen véget. Atomháború esetében nincs győzelem. Ha a megtámadott -fél vissza tud ütni, úgy a támadó, mint a megtámadott elpusztul. Ezért győzelem, a régi értelmezésben, nem lehetséges- Az egyedüli biztos védekezés az atomtámadás ellen, a béke. Mit tegyünk? Semmit? Vagy fegyverkezzünk le egyoldalúan és bízzunk a békében? Mindez helytelen, sőt végzetes következményekkel járhat. Alapozzuk a békét és külpolitikánkat az erő politikájára addig, ameddig az emberiség ennél jobb és tartósabb alapot nem talál az együttműködésre- Ez azt jelenti, hogy legyen atomfegyverekkel felszerelt haderő, amely képes visszaütni atomtámadás esetén. Ez az úgynevezett atom elrettentő erő és célja előre meggátolni minden atomtámadást, mivel a támadónak tudnia kell, hogy egy támadás reá nézve is végzetes következményekkel jár. Kanada nem vesz részt az atomelrettentő erő fenntartásában. Ez az USA és Anglia kötelessége saját ellenőrzésük alatt. De Kanada részt vesz és részt is kell vennie ezen atomelrettentő erő védelmében. E ténykedésével azonban Kanada ne váljon atombirtokos hatalommá azáltal, hogy atomfegyvereket állít elő, vagy felhasználja azokat, akár amerikai ellenőrzés mellett is. Már az is eléggé félelmetes, hogy négy hatalom rendelkezik atomfegyverekkel, bá,r ez szükségszerű, ameddig a Szovjetuniónak is vannak atomfegyverei. Még félemetesebb volna azonban, ha 10, 20, vagy 30 nemzet rendelkezne atomfegyverekkel. És ha Kanada maga is belépne az atomklubba, nem tiltakozhatna az atomfegyverek birtoklásának kiterjesztése ellen. Egyébként is, ahhoz a védelmi politikához, amit nekünk folytatni kell, atomfegyverek nem szükségesek. A mi védelmi politikánk a következő legyen. A CF—100 mintájú repülőgépeket, melyek ma már elavultak és hatástalanok, vonjuk ki a légihaderőből, úgyszintén a két Bomarc-köteléket, amelyek tulajdonképpen az Fgyesült Államok védelmi szervezetének. részei és atomfegyvereket feltételeznek. Ezek helyett állítsunk fel kisebb számú, de legújabb típusú lökhajtásos repülő megfigyelő osztagokat, amelyek a legújabb, de nem atomfegyverekkel vannak felszerelve, hogy őrködjenek a légürben és kisebb ellenséges berepüléseket felszámoljanak. Ne áltassuk magunkat azonban abban a tévhitben, hogy felderítő gépekkel megvédhetjük hazánkat rakétákkal,' vagy legújabb típusú lökhajtásos re pülőgépekkel intézett tömeges légitámadás esetén. Szereljük fel szárazföldi hadseregünket a legkorszerűbb fegyverzettel, álljon ez a hadsereg részben az újonnan szervezett NATO, részben pedig nemzetközi szolgálat rendelkezésére. Ez utóbbi hadsereg legyen légi utón szállítható; legyen úgy kiképezve és felszerelve, hogy az bármikor a világ bármely pontján bevethető legyen, vagy felvehesse a harcot hazánk ellen, különösen északon intézett kisebb támadás ellen- Ez az új és nagy feladat volna a Királyi Kanadai Légierő részére. A tengeri haderő pedig továbbra is összpontosítsa erejét a tengeralattjárók elleni védekezésre. Ezek legyenek az alapelvei a kanadai védelmi politikának. Természetes, hogy ez szoros együttműködést kíván az Egyesült Államokkal és a NATO-va . Ezen elvek inkább kiegészítenék és nem gyengítenék Kanada védelmi politikáját, melynek célja, hogy fenntartsa és erősítse a békét, de ugyanakkor igazságot ás szabadságot biztosítana min den nemzetnek. COLUMBUS TRAVEL SERVICE 420 SPADINA AVE., TORONTO — TELEFON: EM. 2-3122 * Hajó- és repülőjegyek, távolsági busz jegyek, útlevelek, vízumok,§ USA vizűm, (válóperek MILYEN FELEMELŐ ÉRZÉS! ^ MIÉRT? MERT ÖN IS A / BANK OF NOVA SCOTIA \ ^segítségével gyarapította pénzét Mindent, amire vágyódik,% ^gyorsabban tud elérni —-, hiszen a BANK OF NOVA SCOTIÁ- | I NÁL fekvő pénze évi 2-%%-os kamatozás mellett gyorsan | * növekszik. Ha sikert akar elérni, nyittasson takarék- * \ számlát a BANK OF NOVA SCOT1ÁNÁL. A barátai máris / V odajárnak. V BRNK THE BANK OF NOVA SCOTIA S-2H rassaeisz rémi BURLINGTON JOHNNIE RAY THURS. FRI. I *«■ I APRIL i 6-7-8 v f e Reservations NE. 4-2371 g;---------------------------------o DANCING EVERY Jjj FRI. and SAT. f ’•—T—imar—- 'TOOOOOCP 3 MINDEN PÉNTEKEN ÉS SZOM BATON ESTE TÁNC HARC a rákbetegség ellen Adakozzunk még ma! Pénzadományokat küldjük az alábbi címre: CANADIAN CANCER SOCIETY 443 Mount Pleasant Road, Toronto MINDEN HANGSZER legfinomabb minőségben legolcsóbb áron, teljes jótállással. NAGY VÁLASZTÉK. KEDVEZŐ RÉSZLET FELTÉTELEK. TEHETSÉG VIZSGÁLAT ELSŐRANGÚ TANERŐK Közvetlen import a világ minden részéből. Uj európai kicsi pianinok, zongorák Reményi pnr ni ii in ii m u in ira) THE HOUSE OF MUSIC 5Ó1 Queen Street, West, Toronto, Ont. Tel.: EM. 3.1966 DR. Balkányi Mihály szülész, nőgyógyász-szakorvos szabadságáról visszatért és újból rendel telefon bejelentésre WA. 1-9632 és HU. 8-7841 202 ST. CLAIR AVE., WEST j TORONTO Dr. Farkashidyj József fül-orr-gége szakorvos rende-j lőjét március 1-én megnyi-i tóttá. 288 ST. CLAIR AVE, WESTj (Bejelentés telefonon) WA. 5-5884 XÁGyy ^A/£M ITT HIRDESSEN! XI- évfolyam, 14. szám, 1961 április 8, szombrf HIVATALOS KÖZPONTI BEFIZETŐHELY VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK SZABADVÁLASZTÁS, ÉPÍTŐANYAGOK GYARMATÁRUK, TEXTIL, GYÓGYSZEREK * világ minden Yászébe receptre ás recept nákül leggyorsabban ás legolcsóbban PÉNZÁTUTALÁS Magyarországra, Romániába ás ax összes európai államokba hivatalosan és legelőnyösebben KÜLDJÖN ÖN IS OTT, AHOL MINDEN MAGYAR KÜLD: AZ INTERNATIONAL AGENCY SERVICEN KERESZTÜL AHOL TOVÁBBRA IS MINDEN KÜLDEMÉNYÉRT TELJES GARANCIÁT KAP. ZJEGYZŐSÉG HITELESÍTÉSEK, FORDÍTÁSOK, ÚTLEVELEK, VÍZUMOK, VÁLÓPEREK ás INCOME TAX BEVALLÁSOK intézése HAJÓ-ésREPÜLŐJEGYEK részletre is Kérje képes árjegyzékünket KÖ A WINNIPEGI ANNA SPEERS, a John Diefenbaker miniszterelnök által nemrég kinevezett Kanadai Termelési Tanács (Canadian Productivity Council) egyetlen női tagja. Az új szervezet célja, hogy növelje a termelés hatékonyságát és hogy az üzleti élet, a munkásmozgalom és a kormány elgondolásainak és módszereinek a gazdasági élet különböző ágaiban való összehangolása által elősegítse ar közgazdaság talpraállítását. Miss Speers maga is tevékeny az üzleti életiben és régi, nyugatkanadai családi vállalatának vezetője. Élénken résztvett a közéletben is éspedig, mint a Háborús Ár-és Kereskedelmi Tanács (Wartime Prices and Trade Board) éíelmiszerosztályának volt tagja és később mint az egészség- és közjólétügyi minisztérium alkalmazottja (Canadian Scene) INTERNATIONAL AGENCY. S ERVICE 387 SPADINA AVE. • TORONTO 2B, CANADA TELEFON: WA. 2-1014 • WA. 2-1458 PAN AM AJÁNLATA: JET CUPPEREK Gyermekrablási dráma Ausztráliában TL EURÓPAI YARUjdA A Sydney-i bíróság előtt szenzációs bűnügyi tárgyalás folyik, mely megmozgatja egész Ausztrália közvéleményét. Egy összetört anya sírva tekint a tárgyaláson nyolc éves fiának elrablójára és gyilkosára. A tárgyaláson szembesítették a zokogó anyával a 34 éves Stephen Leslie Bradley gyermek rablót és gyilkost- A nyolcéves fiúcskát Graeme Thornénak hív ták. A gyilkos nem ismerte be bűnösségét. Egy rendőrtiszt elmondta a bí róság előtt, hogy éppen Mrs. Thorne lakásán tartózkodott, mikor telefonon egy férfihang közölte vele, hogy nem puszilták el gyermekét, ha 25-000 ausztráliai fontot fizet. Ez az összeg 56-000 dollárnak felel meg. A fiúcska holttestét Sydney külvárosában egy üres telken találták meg a múlt év augusztusában, hat hét múlva elrablása után. Elrablása akkor történt, mikor apja 100.000 ausztrál fon tot nyert a lottón. Lawrence O'Shea rendőrtiszt szintén előadja, hogy július 7- én Thorne asszony lakásán tartózkodott, mikor megszólalt a telefon. Felvette a kagylót s meghallgatta egy akcentussal beszélő férfihang szavait: "Fiúk itt van nálam. Fizessenek ma délután 5 óráig 25.000 fontot". Akik Kanadát képviselik külföldön és Pan Am ezenfelül díjmentesen adja a többletet, amit óriási tapasztalatai után tud nyújtani! New York-ból e nyáron 22 európai városba áll rendelkezésére kényelmes Jet Clipper* összeköttetés. A Pan Am economy-class Rainbow szolgálatával már $452-ért körutat tehet Írországba, beleértve a New Yorkba való útiköltséget. Kívánsága szerint az utat meg is szakíthatja, minden külön költség nélkül-New York-ból a Pan Am Jet Clipperen például megállás nélkül repülhet Londonba, pontosan 6V2 óra alatt. Európa más nagy városait már néhány óra alatt elérheti Londonból. Ha Pan Am-ot választja, úgy annak a repülőtársaságnak a gépén utazhat, amely díjmentesen nyújtja mindazt a többletet, amelyet sok-sok tapasztalata alapján tudott tökéletesíteni. Pan Am az egyetlen repülőtársaság, amelyik 30 millió utast szállított már tengerentúlra- Kellemes és kényelmes útja lesz a legtökéletesebben képzett pilóták által vezetett gépeken. A kanadai külügyminisztérium, amely 1909-ben lett felállítva a Laurier kormány alatt, azt a célt szolgálta, hogy elsősorban Kanadának az Angol Világbirodalom (ma a Brit Államközösség) többi kormányaival való kapcsolatait ápolja, továbbá, hogy összeköttetést tartson fenn más külföldi országokkal. Ma fontos szerepe van Kanada nemzetközi kapcsolatainak fenntartásában és kiépítésében. A külügyminisztérium ma 65 külföldi országban tart fenn külképviseleteket, ezenkívül van képviselője a NATO-ban és az Egyesült Nemzetekben. A külügyminisztériumi tisztviselők hivatalai a nagykövetségek, követségek, a főmegbizott hivatalok (az angol államközösség országaiban) főkonzulátusok és konzulátusok. A külügyminisztériumi tisztviselők feladata sokoldalú, de elsősorban arra szorítkozik, hogy a kanadai érdekeket képviseljék és védjék külföldön; továbbá, hogy kifejlesszék az ország külkereskedelmi kapcsolatait, hogy részt vegyenek nemzetközi szervezetekben és intézményekben, szerződéseket és más nemzetközi megállapodásokat kössenek és hogy összegyüjtsenek és elbíráljanak minden olyan értesülést, amelyek hatással lehetnek Kanada nemzetközi kapcsolataira-1909-ben történt felállításakor a külügyminiszter egy Államtitkár, Secretary of State irányítása alá került, aki mellett egy helyettes államtitkár működött- Ö volta külügyminiszter állandó helyettese. Időről-időre azonban a minisztériumot maga a miniszterelnök vezette, aki ilyen esetek ben a külügyi tárcát önmagának tartotta meg. 1946-ban nevezték' ki az első önálló kanadai külügyminisztert, Secretary of State for External Affairs-.t, Louis St. Laurent személyében. Amidőn St. Laurent két évve később miniszterelnök lett, Hon. Lester B. Pearson, aki húsz éves gyakorlattal rendelkezett a külügyminisztériumban, vette át a külügyi tárca vezetését. A szuezi válság békés megoldását eredményező kezdeményezéséért később megnyerte a Nobel-béke díjat. Diefenbaker konzervatív kormánya alatt először Sidney Smith lett a külügyminiszter, majd ennek korai halála után Hon. Howard Green vette át a külügyi tárca vezetését. Az évek során és különösen az elmúlt világháború után a kanadai külügyi szolgálat állandóan növekedett- Uj nagykövetségek nyíltak külföldi örszágokban, másutt konzulátusok emelkedtek nagykövetségi rangra. 1947 után főmegbizott-cserére került a sor Indiával és Pakisztánnal, később pedig az Államközösség más új tagjaival, Ceylonnal, Ghánával és Malájával. 1948 óta Kanadának állandó képviselete van New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezeténél ; egy másik az UNO európai szervezeténél Genfben, továbbá diplomáciai képviselőket tart a NATO tanácsánál, valamint az Európai Gazdasági Együttműködési Tanácsnál (European Economic Co-operation). Canadian Scene Hozassa ki rokonát, vagy barátját Kanadába. Érdeklődje meg az igen nagy kedvezményt, amelyet a Pan Am különösen az emigrációs utaknál nyújt, amely július 15-ig érvényes. * Trade-Mark, Reg. Hívja fel az Utazási ügynökségét, vagy hívja EMpire 8-2941 szán alatt a Jegy-Irodát: 91 Yonge Street, Toronto. A VILÁG LEGNAGYOBB TAPASZTALATTAL RENDELKEZŐ REPÜLŐTÁRSASÁGA Első az Atlanti Óceánon . . . Első a Csendes Óceánon Első Latin-Amerika területén . . • Első a Világ körül FR—120