Kanadai Magyarság, 1960. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-11 / 24. szám

X. évfolyam, 24. szám, 1960 június 11, szombat 4 KANADAI MAGYARSÁG A HAZAI LABDARUGÓBAJNOKSÁG 22. fordulójának eredményei Az erőviszonyok kiegyenlített, ségét híven bizonyítják a labda­rúgó NB I huszonkettedik for­dulójának eredményei. Döntet­len eredmények jellemezték a szombat-vasárnapi mérkőzése­iket. Csupán két csapat győzött, azok is nehezen —a Ferencváros és a Csepel. Érdekes, hogy az első hét helyezett (közül hat együttes döntetlent ért el, a vi­kent! És még hátra van egy Fe­rencváros—Újpesti Dózsa (talál­kozó is! A bajnoki cím nagy vá­rományosánál!«, a Dózsának, te­hát még nehéz ilesz az útja. A kiesés körül is teljes a bizonyta­lanság. A Csepel és a Dorog ugyan nagyot lépett előre, de a BVSC-n, a Pécsi Dózsán és a Szombathelyen kívül, még a2 SBTC is veszélyben van. Tömeggyilkossággal vádolják I az eltávolított Menderes-kormányt Törökországban ; 70 EGYETEMI HALLGATÓ HOLTTESTE A JÉGKOPORSÓBAN 5 A bíróság elé állított Adnan ügyminiszter volt, aki a gyilkos BVSC-MTK 2:2 (2:0) Szőnyi út, 14.000 néző. Sokáig úgy látszott, hogy a BVSC megnyeri a mérkőzést. Még 2 :0 után is egy ideig a va­sutasok játszottak jobban. Hátsó alakzataik jól romboltak s tá­­madósoruk sok mozgással, gya. (kori helyváltoztatásokkal, friss lerohanásokkial zavarta meg az MTK-védelmét. A 2 gólos veze­tés azonban nem bizonyult elég­nek a győzelemhez. Az MTK 0 :2 után is lelkesen játszott, szünet után csapatmunkája is folyama­tosabbá vált. A csatárok ebben a játékrészben már többet mo­zogtak, veszélyesebben támad­tak, elég sokat lőttek, hiszen a két gólon kívül kétszer a kapu­fát is eltalálták és Katona is vé­dett néhány merész lövést. A játék képe alapján a döntetlen valós eredménynek mondható. 1 • m ■4mmm i*» Mm Újpest-Tatabánya 2:2 (1:1) Dózsa-stadion, 25.000 néző. A mérkőzés nagy részében az U. Dózsa ötletesebben játszott, csatárai helycseréket végrehajt­va szinte állandóan rohamoz­tak, de lövésre főleg az I. fél­időben, nemigen vállalkoztak. A Tatabánya főleg a védekezés­re fordított nagy gondot. Lábost hátravonták fedezetnek és így három hátvéddel és három fede­zettel játszott a bányászcsapat. A taktika helyesnek bizonyult, mert mindig akadt védő, aki, ha az ügyesen cselező Dózsa. csatárok a kapu előterébe is kerültek, közbe tudott lépni. Ferencváros-Szeged 1:0 (1:0) Szeged, 30.000 néző. A mérkőzés nem hozta a várt jó játékot. A Ferencváros ezen a 'mérkőzésen sem tett tanúbi­zonyságot jelentősebb forma­emelkedésről, játéka azonban ezúttal biztonságosabb volt. Rá­kosi az első perctől kezdve hát­­favont szerepet, töltött be. A Szeged együttese lényegesen mérsékeltebb iramot diktált, mint utóbbi mérkőzésein, hát­só alakzatai jól látták el a védő­munkájukat, de a mérkőzést el­döntő gól előtt az egyébként szilárd védelem kihagyott. A Sze­ged támadósora sokszor közelí­tette meg a Ferencváros kapuját, de csak egy-két alkalommal tu­dott helyzetbe kerülni. A csatár­­játék mindkét csapatban erősen botladozott. A mérkőzést a hely­zetek alapján és a kapu előtti nagyobb határozottsága révén a zöld-fehérek ilyen arányban megérdemelten nyerték. Csepel—Pécs 2:1 (1:0) Csepel, 8000 néző. A nagy tét rányomta bélyegét a játékra. Mindkét csapat tag­jai rendkívül idegesek voltak, kapkodtak. A mérkőzés végig alacsony színvonalú volt, a já­tékosok részéről csak az igye­kezet, a lelkesedés dicsérhető. Sok technikai hibát követtek el, gyakoriak voltak a pontatlan átadások, az oldal- és hátrapasz­­szok. Bár a mérkőzés kimenetele úgyszólván az utolsó pillanatig bizonytalan volt, a csepeliek, főleg szünet utáni játékukkal megérdemelték az egygólos győ­zelmet. A labdarugó NB I állása 1. 2. 3. 4. 9. 10. 11. 12. 13. 14. Újpest 22 43:20 33 FTC 22 50:27 30 Vasas 22 38:26 27 MTK 22 40:28 25 Bp. Honvéd 22 46 :39 24 DVTK 22 32:27 23 Tatabánya 22 27:27 23 Szeged 22 25:32 20 Dorog 22 27:38 19 Csepel 22 21 :34 19 SBTC 22 25:28 18 Sz. Haladás 22 27:38 16 Pécs 22 28:49 16 BVSC 22 22:38 15 Szombathely-Bp. Honvéd 1:1 (1:0) Szombathely, 10.000 néző. Nemcsak nagy küzdelmet ho. zott a két együttes találkozója, hanem időnként színvonalas já­tékot is. Az I. félidőben a szél ellen játszó Bp. Honvéd sokkal többet támadott.. A tartalékos Honvéd-csatársor az I. félidőben igen sok gördülékeny, folyama­tos támadást vezetett, csak a lövések voltak pontatlanok. Szü­net után meglepetésre a szél el­len játszó hazai csapat támadott többet. A látottak alapján az eredmény valós. A NEMZETEK KUPÁJÁÉRT Csehszlovákia—Románia 3 :0 (3:0) Pozsony, május 29. Vasárnap 50.000 néző előtt Pozsonyban került sor a csehszlovák—román NK-visszavágóra. Ezzel a győze­lemmel a csehszlovák válogatott bekerült a Nemzetek Kupa elő­döntőjébe. I Diósgyőr—Vasas 1:1 (1:0) ’Fáy utca, 8000 néző. Közepes iramú, időnként ala­csony színvonalú mérkőzést ví­vott a két együttes. A vendégek várakozáson felül, a hazaiak várakozáson alul játszottak. A ■játék első részében a DVTK sok­kal ötletesebben, ésszerűbben •szőtte támadásait. A csúszós ta­lajon jobban feltalálták magukat ■a hazaiak és ebben az időszakban különösen a két támadósor kö­zött mutatkozott ség a Diósgyőr javára. A Vasas játéka ekkor meg sem közelítet te a Tatabánya ellen nyújtott já­tékot. Szünet után némileg meg­változott a játék képe. A Vasas széthúzta a mezőnyt, lényegesen többet támadott, ekkor azonban a Diósgyőr nagyszerűen védeke­zett. Végeredményben igazsá­gos döntetlen alakult ki. ELMARADT A SZOVJET—SPA­NYOL LABDARUGÓ MÉRKŐZÉS Mint i-smeretes május 29-re volt kitűzve a szovjet—spanyol válogatott mérkőzésnek a leját­szása Moszkvában. A spanyol válogatott már útra készen volt, amikor megérkezett a spanyol kormány letiltása, aki nem tartot­ta kívánatosnak, hogy a spanyol nagy különb- j,nemzeti válogatott a világzsar­nokságot képviselő Szovjetunió csapatával álljon ik‘i mérkőzésre Salgótarján—Dorog OK) Salgótarján, 4000 néző. Mindkét csapat játékosai át­­érezték a találkozó fontosságát és hatalmas küzdelmet vívtak. A mérkőzés 80 percén át a ha­zaiak támadtak. A jó formá­ban játszó tarján! fedezetektől támogatott csatárok azonban in­kább a belső játékot erőltették, s így nem tudtak megbirkózni a sokszor 8 emberrel is védekező dorogi védelmi rendszerrel. Ilku, aki ezúttal is válogatott formá­ban védett, Salgótarjánban, a biztos gólnak látszó lövések egész sorozatát tette ártalmat­lanná, az egy pont megszerzésé­nek fő részese volt. A hazai köz­vetlen védelemnek nem akadt túl sok dolga. A jobbára védő­feladatot vagy Tnezőnymunkát végző dorogi csatárokat köny. nyen választották el a labdától. Lapunk igaz barátja csak az lehet, aki pontosan előfizeti OLVASD I ES SZEREZZ ÚJABB BARÁTOKAT I Menderes volt török miniszterel­nök és sokan követői kö^ül most már biztosan halálos ítéletre szá­míthatnak, mióta az új török ka­tonai kormány a forradalmi egye­temi hallgatók tömegsírját meg­találta. Isztanbulban és Ankarában több mint 70 holttestet fedeztek fel, melyek közül némelyek jég­koporsókban vannak elrejtve. A Menderes volt miniszterel­nököt támogató Demokrata Párt 406 képviselője közül 403-at le­tartóztattak és Yassiada sziget fogházerődítményében tartják fogságban. A Menderes kormány ördögi sugalmazója Nemik Gedik bel. terrort elrendelte. A tömegsírok felfedezésének hírére a volt bel­ügyminiszter öngyilkos lett. Ge­dik adott parancsot a forradalmi egyetemi hallgatók lemészárlá­sára. Ertugrul Alatli ezredes, aki tagja a kormányzást irányító húsz-tagú katonai bizottságnak, azt mondja, hogy a demokrata párt 403 képviselője ellen vizs­gálatot indítottak, annak alapján majd bíróság elé állítják s akit bűnösnek találnak, arra "halál­­büntetés" vár. Menderes párthívei közül mint­egy 1.500 személyt, köztük öt tábornokot is, akik bűnösek az egyetemi hallgatók agyonlöveté­­sében — letartóztattak. Az eszelős Cyrus Eaton újra a szovjetben van Moszkvából közlik a multimil­liomos Cyrus Eaton azon kijelen­tését, hogy Eisenhower elnök magatartása a meghiúsult pári­zsi konferencián "abszolút rossz" volt. Ez a kanadai születésű eszelős clevelandi nagyiparos most a szovjet által megszállt kelet-eu­rópai csatlós államokban utazgat. Prágában meginterjúvolta őt a moszkvai Literary Gazette tudó­sítója, akinek a következőket mondta : "Bár Eisenhower pári­zsi magatartásáról a legjobbat szeretném mondani, mégis el kell ismernem, hogy abszolút rossz volt". Eaton saját tapasztalatai alap­ján megállapítja, hogy a Szov­jetunió és az egész kommunista tábor nem akar háborút s küzde­ni fog az ellen minden eszköz­zel. Egy "meglepetésszerü táma­dás" igen veszélyes volna. Eaton reméli, hogy a megértés a közel, gő elnökválasztás után megköny­­nyebbül az Egyesült Államok és a szovjet között. Meg van győ­ződve róla, hogy demokrata el­nök követi Eisenhowert s ezzel az amerikai politika barátságo­sabb arcot ölt a szovjet állás­ponttal szemben. SÚLYOS BÖRTÖNBÜNTETÉSEK A JORDÁN KOMMUNISTÁKRA Ammanból jelentik, hogy a jordán biztonsági törvényszék egytől tizennyolc évig terjedő fogházbüntetést szabott ki 21 jordániai kommunistára, akik aktiv részt vettek a kommunista párt működésében. Vegyes sporthírek A skót Labdarúgó Szövetséget értesítették, hogy a június 8-ára Törökországba tervezett Török­ország—Skócia mérkőzést sem Isztanbulban, sem Ankarában nem tudják megrendezni az or­szágban uralkodó feszült helyzet miatt. Lehetséges azonban, hogy a mérkőzésre mégis sor kerül Smirnában. KÉT A ATLÉTIKAI VILÁGCSÚCS NEMZETKÖZI LABDARUGÓ­­MÉRKŐZÉSEK Real Madrid—Borussia Dort­mund 3 :0 (0:0). • GRÁC KERÜLETI VÁLOGATOTT­­BLSZ VÁLOGATOTT 1:0 (1:0) • CDNA SZÓFIA—BP. HONVÉD 0:0 Szófia, május 25. Nagy érdek lődés előzte meg a Bp. Honvéd szófiai szereplését. A Levszki­­stadionban közel 30.000 néző előtt zajlott le a találkozó. A mérkőzést a bolgár Dinov vezet­te. Az első félidő érdekes, élve­zetes játékot hozott. Kezdetben mindkét csapat egyformán vette ki a részét'a támadásokból. A ha­zai csapat később fokozatosan átvette a játék irányítását, a Bp. Honvéd viszont nagyszerűen vé­dekezett. tufái versenyen Irina Prés a női ötpróbában 4902 ponttal világcsúcsot állított fel. A régi világcsúcsot is 4880 ponttal ő tartotta. Részeredményei: 200 m : 24,3, 80 m gát: 11,2, távol: 576, magas: 157, súly: 15 m. John Thomas amerikai atléta a magasugrásban 217.8 cm.re ja­vította meg a sajátmaga által tartott 217.1 cm-es magasugró világcsúcsot. • VÁLOGATOTT LABDARUGÓ-MÉRKŐZÉSEK Bulgária—Belgium 4:1 (0:1). Szófia. Jugoszlávia—Portugália 5:1 (2:1). Belgrád. A Nemzetek Ku­pájáért. Dánia—Norvégia 3:0 (2:0) Koppenhága. Santos ( Brazília )—Lengyel vá­logatott 5:2 (1 :0). Chorzów. • AUSZTRIA—SKÓCIA 4:1 (3:0) Az osztrákok nagyszerűen ját­szottak;, a skótok viszont egyálta­lán nem nyújtották azt, amire ké­pesek. A hazaiak dolgát meg­könnyítette az is, hogy a vendé­gek nem fogtak szorosan em­bert, s ezúttal nem használták ki testi erejüket sem. VERESÉG GYEPLABDÁBAN Cseh sz lóvákia—Ma gya ro rszá g 4:1 (3:1) • AZ OLIMPIAI LABDARUGÓ-TOR­NA CSOPORTBEOSZTÁSA: 1. csoport: Jugoszlávia, Bul­gária, Törökország, EAK. 2. csoport: Olaszország, Nagy­­britannia, Brazília, Tajvan. 3. csoport: Lengyelország, Dá­nia, Argentina, Tunisz. 4. csoport: Magyarország Franciaország, Peru, India. ÁLLÁSPONTUNK A jövőben fenti rovatfej alatt rendszeresen hozzászólunk, ki­fejtjük álláspontunkat a fontosabb eseményekkel kapcsolatban. Ezzel módot adunk az illetékeseknek, hogy a hozott törvényekkel kapcsolatban megismerjék Kanada legolvasottabb magyar lapjá­nak véleményét, amely végeredményben Kanada 120.000 ma­gyarjának is a véleménye. Hír formájában lapunk más helyén már közöljük az on­­tarioi kormány új rendelkezését, hogy megengedik a szeszes, italok reklámozását. Most ezzel kapcsolatos kommentárunk következik: A szeszesitalok forgalombahozataláról szóló törvény meg­felelő módosítása elkerülhetetlen volt — mondotta Frost, mert hiába volt a reklámnak ez a fajtája tilos Ontarioban, az összes környező kanadai tartományban s az USA államokban meg volt engedve a reklám, úgy, hogy mindössze az történt, hogy a szeszesitalokat gyártó cégek québeci, vagy New York-állam­­beli keltezéssel látták el a közzétett szövegeket, nem is beszél­ve arról, hogy például a buffaloi televízió és rádió állandóan reklámoz mindenféle szeszesitalt, beleértve természetesen a ka­nadai gyártmányokat is. Ontario kormánya most ahelyett, hogy költséges és kétséges eredményű bűnvádi eljárást indított volna azok ellen, akik a technika eszközeivel tulajdonképpen meg­kerülték az ontarioi törvényt, inkább tudomásul vette az elke­rülhetetlen helyzetet, s most megengedi azt a reklámot, amely a gyakorlatban már úgyis megvolt. így legalább a kanadai hirdetőipar fogja megkapni azt az igen jelentékeny hasznot, amelyet a visszás helyzet következtében eddig az amerikaiak kaptak. Amint az várható volt, a miniszterelnök bejelentése pro és kontra igen erélyes hozzászólást váltott ki az egész tarto­mányban. Azok a körök, amelyek elvileg antialkoholisták, tel­jes joggal úgy érzik, hogy ha a kormány szándéka az, hogy az italfogyasztás fokozására irányuló reklámnak ne legyen módjá­ban alkoholizmusra rábeszélni azokat, akiknek nincs elég erős akaratuk a hirdetés ezerféle lelki befolyásának ellenállni, akkor a külföldön folyó, de Ontarioba irányuló reklámot kellene meg­szüntetnie, nem pedig az itt bent folyó reklámot megengednie. Azok viszont, akik úgy vélik, hogy a szeszesital éppenolyan árucikk, mint bármi más, úgy érzik, hogy ha az alkoholfogyasz­tás önmagában nem tilos, úgy annak reklámozása sem lehet ti­los. A kettő között áll úgylátszik a kormány álláspontja, amely­nek lényege az, hogy a szeszesitalok reklámja ezenúl meg lesz engedve, de a hirdetéseken nem szabad gyöngyöző italt, habzó sört, üvegeket, mulatozó társaságot és hasonlókat ábrázolni, sem a közönséget az alkohol közvetlen élvezetére felszólítani. A magunk részéről sajnos azt kell mondanunk, hogy mind­két álláspont kizárólag üzleti érdekeket szolgál. A szabad rek. lámozás egyes lapoknak, s a hirdetési vállalatoknak és kapcso­latos iparágaknak jelent nyereséget, — a reklámozás eltiltása viszont amerikai konkurrenseiknek jelent óriási hasznot. Mi leg­feljebb csak az ellen tiltakozunk, hogy ezt a tisztán üzleti kér­­dést hipokrita módon erkölcsi, vagy egészségügyi kérdésként kezeljék. Mi azt hisszük, hogy az alkoholizmus életbevágó prob­léma, amelynek megoldása a kormány, az egyházak, s az egész­ségügyi intézmények egyik legfőbb feladata. Azt azonban nem hisszük, hogy bárkit is az tenne alkoholistává, hogy egyik szeszesital íze jobb a másikénál, — vagy az tartaná vissza az ívástól, hogy egy bizonyosfajta ital neki nem ízlik. Az alkohol­­fogyasztás lehet az egyik ember szemében bűn, a másik sze­mében ártatlan szórakozás: de az álszent szemforgatás minden ember szemében undorító. John Yaremko miniszter uj megbízatása j EXPORT RENDES e's SZOPÓKAS CIGARETTA Macdonald gyártmány KANADAI GYÁRIPAROS 1858 ÓTA EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN! 1 Hon. John Yaremko közlekedésügyi miniszter John Yaremko, Ontario közle­kedési minisztere új megbízást kapott a kormánytól, amikor a lemondott dr. Mackinnon Phillip Tartományi titkári tisztségére is kinevezték. Ebben a minőségé­ben Yaremko miniszter fogja ve­zetni az ontarioi állampolgársági ügyosztályt is. John Yaremko miniszter 1918 augusztusában született az onta­rioi Wellandon, mint szüleinek második gyermeke. Tizenegy testvére volt. Szülei 1912-ben Ukrajnából vándoroltak be Kana­dába. Iskoláit Hamiítonban a Central Collegiate Institute-ban, a toron toi egyetemen és Osgoode Hali-ban végezte, az utolsó esz. tendöben heti hat éjszakát dolgo­zott, hogy tanulási költségeit elő­teremtse. Mint ügyvédet kinevezték a A KANADAI MAGYARSÁG MÁS, MINT A TÖBBI: bátor hangjával, öntudatos magyarságával az emigráció legtisztább szócsöve! Nem pártoké, ha­nem az egyetemes magyarságé. A Kanadai Magyarság az igaz magyarok lapja I bírósághoz, majd 1944-ben a fegyveres erőknél szolgált. Már 1933-ban Királynői Tanácsos lett. Az Ontario parlamentbe először az 1951. évi általános választá­sokon került be progresszív kon­zervatív párti programmal. A torontói Bellwoods kerületben választották meg az ontarioi kommunista párt vezetőjével szemben. Azóta kilenc éve tagja a parlametnek. Az 1955. és 1959. évi általános választásokon újra elnyerte régi mandátumát. 1958. áprilisában tárcanélküli minisz­ternek nevezték ki, majd ugyan­ez év decemberében közleke­désügyi miniszter lett. Yaremko 41 éves s a második legfiata­labb tagja a kormánynak s egyi­ke a két többtárcás miniszternek. Yaremko mindig nagy érdeklő­déssel viseltetett az állampolgár­­sági és bevándorlási ügyek iránt s érdeklődési körét kiterjesztette a kanadai újbevándorlók prób­áméira is. Szerkesztőségünk Ontario tar. tömény nagyszámú magyarságá­nak örömét tolmácsolja e kineve­zés felett. Az állampolgársági és bevándorlási ügyeket jó kezekre bízták, hiszen Yaremko miniszter nár a szülői házban megismerke­dett az újkanadások problémái­val. déki csapataink közül egynek sem sikerült győznie! A DVTK ugyan majdnem meglepetést szolgáltatott, hiszen sokáig ve­zetett a Vasas ellen ,s a főváro­siak végül csak 11-esből egyen­lítettek. Értékes pontot szerzett Újpesten a Tatabányai Bányász is. Az Újpesti Dózsa vasárnapi pontvesztése után a Ferencváros hátránya három pontra csők­

Next

/
Thumbnails
Contents