Kanadai Magyarság, 1960. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-21 / 21. szám

KANADAI MAGYARSÁG 5 X. évfolyam, 21. szám, 1960 május 21, szombat MIÉRT VAN SZÜKSÉG AZ AMERIKÁI FELDERÍTŐ: REPÜLÉSRE 1 KULPOLIIKAI HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Az amerikai légi felderítőszolgálat nap mint nap, rendsze­resen folytat fel nem fegyverzett repülőgépek segítségével be­repüléseket a Vasfüggöny mögött. Ezek a gépek igen nagy ma­gasságban — 15—20.000 méter magasan — állandóan kereszte­zik a szovjet területét, s fotografikus adatokat gyűjtenek az ott folyó háborús készülődésekről, rakétakilövő támaszpontokról és más, katonailag fontos adatokról. Ugyanilyen feladattal haladnak pilótanélküli rakéták is a hadiszempontból jelentékeny pontok fe­lett, s valószinűleg a föld körül keringő különféle űrhajóknak is az az egyik főfeladata, hogy,állandó jelzésekkel értesítsék a felderítő szolgálatot az ellenség táborában folyó készülődésekről. A mai hadfelszerelés idején, amikor bármelyik fél gombnyo­másra atom'bombátszállító rakétákat képes a másik országra ki­lőni, s a rakétát, ha egyszer útnak indult, csaknem lehetetlen útjá­­bói eltéríteni, — ez az állandó felderítés a honvédelem egyik sarkpontja. De nemcsak közvetlen militáris készenlétet eredményez az állandó 'berepülés az ellenség légiterébe nagymagasságban, ha­nem azt a tudatot is ébrentartja a szovjet stratégákban, hogy az USA hadereje minden mozgásról azonnal értesül, hogy tehát meg­lepetésszerű támadás ki van zárva, s hogy ezért bármilyen fegy­veres akció automatikusan és azonnal maga után vonná az ameri­kai ellentámadást. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a szovjet politikusai is tudatában vannak annak, hogy hirtelen rajtaütést, s ezt követő győzelmet soha nem remélhetnek, s hogy ezért a nagyhatalmak fegyveres egyensúlya az egyetlen igazi eszköze a kelletlen béke fenntartásának. Mondanunk sem kell, hogy pontosan ugyanilyen természetű tevékenység folyik a szovjet részéről is. Nemzetközi konferenciá­kon, politikai beszédek során ebből nem csinálnak titkot. Annyira nem, hogy amidőn szembenálló országok államférfiai találkoz­nak, megbeszéléseiket azzal szokták kezdeni, hogy terhelő adato­kat olvasnak rá az ellenfél kormányára. Olyankor nem beszélnek ar. ról, hogy adataikat honnan szerezték, mert hiszen a rendszeresen folyó kölcsönös felderítő tevékenység köztudomású tény. ’Az a döntő kérdés, hogy általános, vagy részleges leszerelést hogyan lehetne végrehajtani (ha a szovjet ezt őszintén akarná) elsősor­ban azon fordul meg, hogy a leszerelésre tett ígéreteket hogyan lehet a másik fél részéről ellenőrizni. Az USA már hét esztendeje állandóan javasolja az "open sky" (szabad berepülés) rendszere szerinti ellenőrzést, amelynek értelmében a hivatott katonai szak­értőknek joguk volna fegyvertelen felderítést végezni egymás te­rülete felett, hogy a kötendő egyezmények végrehajtását kölcsö­nösen ellenőrizzék. (Egyedül a szovjet negatív magatartásán bukott meg és bukik újra meg ez a terv. A kommunisták nem hajlandók megengedni, hogy az ellenfél ellenőrizze őket. Miután azonban az ellenőrzésre mégis szükség: van, mert anélkül már régen kitört volna a háború, ezért a felderítő repülések megállás nélkül folynak, akár tetézik a szovjetnék, akár nem. Megakadályozni az ilyen tevékenységet alig lehet, bár elképzelhető, hogy milyen erőfeszítések történnek mindkét oldalon. Az elmúlt május elsején kivételesen sikerült egy szovjet raké­tának elérni és repülésképtelenné tenni egy ilyen amerikai felde­rítőt, amelynek pilótája ejtőernyő segítségével földet ért. Miután az életbenmaradáshoz legszükségesebb tárgyak, térképek és fel­vételek az egyébként fegyvertelen pilótánál voltak, a szovjet nagy hangon kémkedésről, banditizmusról és hasonló "bűnökről" be­szél, Hruscsov gyerekes pátosszal jelentette be Moszkvában az esetet, magyarázatot és hasonlókat kért, s nyilván azt várta, hogy Washington tagadni fogja a berepülést, ami után aztán majd ügyes propagandafogással "bizonyítékokat" fog benyújtani annak -az igazolására, hogy az amerikaiak kémkednek és támadásra ké­szülnek. Az USA kormánya azonban meglepő bölcsességgel vá­laszolt. Kijelenette, hogy a felderítő repülőknek nem volt ugyan »kormányutasítása a felvételek elkészítésére, azonban maga a bere­pülés rutinszerű, köztudomású tevékenység, amelyre, csakúgy mint számos más, állandóan folyó felderítő tevékenységre az ad okot, hogy a szovjet nem hajlandó nemzetközi ellenőrzést engedni. Hruscsov tehát ahelyett, hogy "leleplezte" volna Amerika "kémtevékenységét" s ezzel nemzetközi békebontóként pellengé­­rezte volna ki az USA-t a semleges országok előtt, tulajdonképpen töredelmes vallomást tett a szovjet haderő nevetséges gyengeségé­ről, amely holdrakétát képes kilőni, szabadságért harcoló gyerme­keket képes tankokkal legázolni, milliókat képes szibériai táborok­ban tartani, — de arra nem képes, hogy a szovjet katonai intéz­ményeket rendszeresen fotografáló ellenséges repülést megaka­dályozza, legfeljebb hét év alatt egyszer, sok-sokezer berepülés közül. Miután az ilyen kölcsönös felderítések létezése nem titok, kérdés, mi célfa volt annak, hogy Hruscsov pont most, a négyha­talmi konferencia előestéjén ilyen jelleget akarjon adni az inci­densnek. Ellentétben azokkal, akik a szovjet diplomácia ravaszságára és Hruscsoyék politikai éleslátására esküsznek, s akik ezért úgy képzelik, hogy Hruscsov a semleges népek hallgatólagos támoga­tását fogja majd magával hozni a konferenciára azzal, hogy az '"amerikai kémtevékenységet" leleplezte, — mi azt hisszük, hogy az egész moszkvai műfelháborodás csupán gyerekes handabanda. Hruscsov műveltsége csupán a hatodik elemista szellemi iskolázott­ságáig terjed. Hatodik elemista korunkban mi is szenzációt láttunk minden rutinszerű kis incidensben. Nikita most boldog, — kapott egy cukrot, — beszélhet a gonosz amerikai kémekről, — úgy hi­szi, hogy azzal, hogy egy szerencsétlen amerikai pilóta — egy a sok közül—ejtőernyős kényszerleszállást végzett —, most a gyermekgyilkos, atomrakétával zsaroló szovjet egyszerre jó fiúvá lépett elő. De ezt a naiv mesét nem hiszi el egyetlen felnőtt em­ber sem a semleges országokban, még kevésbé a Vasfüggöny mögött. Lehet, hogy még Mr. Cyrus Eaton sem hiszi el, — vagy ha igen, ő az egyetlen. A VILÁG KÖRÜL • Hatalmas kémhálózat Nyugat-Németországban A nyugat-német állambizton­sági szervek a német keresztény­­demokrata párt alsó vezetésébe is beépült rendkívül széles ará­nyú kommunista kémhálózatot derítettek fel. Legnagyobbrészt olyan sze­mélyekről van szó, akik Kelet- Németországból jöttek át Nyu. gat-Németországba minden bi­zonnyal már kommunista meg­bízással. • TÜNTETÉSEK DÉL-KOREÁBAN A LIBERÁLIS PÁRT VEZETŐI ELLEN Seoul központjában mintegy 100 személy tüntetést rendezett, melynek során követelték a ko­rábban többségben lévő Liberá­lis Párt vezetőinek birtokában lévő ingatlanok elkobzását. • LEZÁRT ORSZÁGUTAK AZ IR KÖZTÁRSASÁG HATÁRÁN Az Ir köztársaság határai men­tén lezárták az országutakat, mert a rendőrség egy gyilkosság utáni .nyomozás közben -titkos fegyverraktárt fedezett fel. • 106.928 UJKANADÁS ÉRKEZETT AZ ELMÚLT ÉVBEN KANADÁBA! A bevándorlási korlátozások következményeként 1959-ben mindössze 106.928 személy ta­lált otthont Kanadában. Legtöbb bevándorló az Egye­sült Királyság területéről érke­zett, mintegy 27 ezer személy. Második helyen állnak az ola­szok, akiknek száma közel 26 ezer volt. Harmadik helyet a né­metek foglalják el, akiknek szá­ma több mint 10 ezer. Hollan­­d iából' 5.000, Portugáliából 4.400, Lengyelországból (?) 3.733, Jugoszláviából 2.304, Kí­nából 2.561 és a világ különbö­ző részeiből 2.685 zsidó érke­zett Kanadába. A kimutatás szerint a magát magyarnak valló személyek száma 1.044 volt. Annak ellené­re, hogy Ausztriában még min­dig közel 15 ezer magyar vár a kivándorlásra, a kanadai kor­mány az elmúlt évben csak pár száz személynek adta meg a be­vándorlási engedélyt. • TŰZVÉSZ PUSZTÍTOTT LENGYELORSZÁGBAN Pulway nevű lengyel város­ban, mely 90 mérföldnyire délre fekszik Varsótól, óriási tűzvész pusztított. A nagy szélviharban 141 épület vált a lángok marta-' lékáyá, • SZÁZ MILLIÓ DOLLÁROS KÖLCSÖN IZRAELNEK Dávid Ben-Gurion Izrael mi­niszterelnöke tárgyalásokat foly­tatott Eugene Black.kal a Világ­bank igazgatójával, száz millió dolláros kölcsön folyósításáról. A kölcsönből a tengeri kikötő­ket és a. Holt-tenger-i vegyimű­veket 'bővítenék^ LETARTÓZTATTÁK A DÉL-KOREAI TESTŐR PARANCSNOKOT Seouiból jelentik, hogy Kwak Yong Joo-t, aki a lemondott Synhman Rhee elnök testőrsé­gének parancsnoka volt, tetartóz, tatták. A vád szerint ő volt a diktátor hajlamú Rhee legfőbb tanácsadója. A nagy politikai válságot át­élt Dél-Koreában mindenütt ké­mek működnek azzal a feladat­tal, hogy keltsék életre a meg­szűnt Munka (Kommunista) Pár­tok működését az ország vala­mennyi városában. A kémhálózat 16 kommunista tagját letartóz­tatták. A Vöröskereszt úttörő munkája távoli vidékeken Az egészségügyi és szociális szolgálat nem könnyű feladat olyan országban, mint Kanada, amelynek területe több mint há­­om és fél millió négyzetmérföld és lakóinak száma alig haladja meg a 17 milliót, vagyis ahol a népsűrűség négyzetmérfölden­­kint mintegy öt lélek. Kanada nem egy távolabbfekvő részén, mint a messze északon, Ujfund­­landban és British Columbia ki­terjedt partjain a lakosság csak szórványosnak nevezhető. Hogy a lakosság e vállalkozó.szellemű, törekvő és energikus része, mely az ország, ezen távolfekvő vidé­kein telepedett meg, ne lássa kárát úttörő munkájának, a Kana. dai Vörös Kereszt 1920 óta kép­zett orvosi és ápolónői szolgála­tot vezetett be részére. Az Atlan­ti Óceántól a Csendes Óceánig, a Vörös Kereszt Határikórházai és Ápolónői Kirendeltségei hálóz­zák be az országot. E munka Saskatchewanban, Al­bertéban és Manitobában indult el és onnan fokozatosan terjedt tovább a többi tartományokra. Ma ott találjuk a Vörös Kereszt e kirendeltségeit a legelhagya­­tottabb, gyakran különös nevet viselő helyein. Ilyenek például a B. C.-i Kyuquot, az ontarioi Ma­­techewan, a québeci Gross Isle, a saskatchewani Green Lake, a new brunswicki Tabusintac és Advocate Harbour Nova Scotiá­­ban. 1950-ben 87 vöröskeresztes kórház és ápolónői kirendeltség volt Kanadában. Ma csupán 46 van. A csökkenés oka a Vörös Kereszt változott politikája és a , federális és tartományi kórházi biztosítás bevezetése. Az új rend­szerben a kanadai Vörös Kereszt csak az esetben látja el valamely helység közegészségügyi szolgá­latát, ha arra föltétlenül szükség van. A legtöbb esetben a tarto­mányi kormányok, a helyhatóság és a Vörös Kereszt együttesen vi­selik az építkezés és a felszerelés költségeit, míg a Vörös Kereszt szolgáltatja a kórházak és ápoló­női kirendeltségek személyzetét. E rendszert addig tartják fönn ebben a formában, amíg a hely­hatóság maga is el tudja látni az intézmény fönntartását. Akkor a Vörös Kereszt átadja helyét és érdeklődését azon helyek felé fordítja, amelyeknek még nin­csen egészségügyi szolgálata. E rendszer sikerének egy érdekes és különleges formájával talál­koztunk két évvel ezelőtt Ujfund­­landban. A Vörös Kereszt Carbo­­■ear-ban nyitotta meg 1-ső kórhá­zát a tartományban. Egy év múl­va a helyhatóság elhatározta, hogy maga is fönn tudja tartani a kórházat, amelyet a Vörös Ke­reszt át is adott. Azóta számos más helyiség követte e példát és kórházait ugyanúgy vezeti, mint ahogy a Vörös Kereszt tette. Az utóbbi években a Vörös Kereszt, a szállítási lehetőségek és eszközök gyors fejlődésére va­ló tekintettel inkább az ápolónői kirendeltségek felállítását támo­gatja. Ezen állomásokat rendesen a vasutaktól és utaktól távol eső olyan pontokan állítja föl, ahon­nan több irányban is elláthatja szolgálatát. A vöröskeresztes ápolónői kirendeltségek kis há­romszobás faházak, amelyek egy háló, egy nappali és'egy kis ke­zelő szobából állnak. A szolgálat­­tevő ápolónő rendesen egyedül lakik ott, bár néha házvezetőnőt visz magával. Az ápolónő a nap és éjjel bármely órájában köteles kezelést adni. Ha valaki kórházi ápolásra szorul, úgy góndosko dik róla, hogy a legközelebbi vá. rosba vagy faluba szállítsák, ahol van kórház. Napi munkájához tartozik, hogy az alá ja tartozó sokszor többszáz mérföldre ter­jedő területet szükség esetén be­járja és erre gyors közlekedési eszközök állnak rendelkezésére. Egy beteg vagy balesettől sérült meglátogatására néha autón, máskor csónakon, lóháton, sí­ken, kutyaszánon, repülőgépen va9Y gyalog kell mennie. A vöröskeresztes kirendeltség ápolónőjének munkája változó. A betegek és sérültek kezelésén kívül rendelőt tart fönn a váran­dós anyák és csecsemők számára. Tanítómunkát is végez a csecse­mő és gyermektápjálás és gon­dozás, valamint az elsősegély, tisztaság és házi ápolás terén. Megvizsgálja az iskolásgyerme­keket, védőoltásokat ad és a fiatalokat jótanácsokkal látja el az egészséges életre nézve. Ő a vidék egészségének őre és lakói­nak barátja. Sokszáz történetet ismerünk e lelkes és lelkiismeretes ápolónők hősi tetteiről, akik megszemélye­sítői a hivatásukkal járó önfel­áldozásnak és kitartásnak. De jellemző megszemélyesítői a Vö­rös Keresztnek is, amely szolgá­latával mindig ott található, ahol és amikor szükség van rá, bármi­lyen nehezek legyenek is a körül­mények működéséhez. De a "Snowshoe Service" "Hócipő­szolgálat" ápolónői, ahogy a ha. társzolgálat ápolónőit sokszor nevezik, egyedülálló csoportot alkotnak magán a Vörös Keresz­ten belül is. A kanadai Vörös Kereszt az egyetlen a jVilágon, amelynek ilyen különleges szol­gálata van. (Canadian Scene) Hírek, események, furcsaságok A NAGYVILÁGBÓL! fia Lapunkkal meg van elé­gedve, mondja el másoknak isi fia panasza van, csak velünk közölje! Nem ázik el a teniszpálya Harminc méter hosszú, 12 mé. tér széles polietilénfóliák gyár­tását kezdték meg Amerikában. A természetes és fekete szín­ben készített 0.15 milliméter vastag fóliák alkalmasak tenisz­pályák, úszómedencék, silók, sportpálya lelátók beborítására. Ugyanígy autókat, szabadban működő gépeket is megóvhat­nak alkalmazásukkal az esőtől, hótól, • • Közzéteszik Madame de Stael levelezését Mademe de Stael halála után 150 évvel a párizsi Gallimard ki­adja a francia romantikus iskola egyik megteremtőjének szerel­mes leveleit. Anna de Stael, a pá­rizsi svéd követ felesége hosz­­zas levelezést folytatott első nagy szerelmével, Louis de Nar­­bonne.nal, XVI. Lajos király had­ügyminiszterével. A. hadügymi­niszter később Svájcba került, s ekkor Mme de Stael von Ribbing gróf iránt kezdett érdeklődni, aki állítólag részt vett III. Gusz­táv svéd király meggyilkolásá­ban. A Narbonne-nal folytatott levelezés kalandos utakon New York város levéltárába került, majd később az ifjabb Dumas birtokába jutott, aki a leveleket azzal a kikötéssel hagyta a pá­rizsi Nemzeti Könyvtárra, hogy 1960 előtt nem tehetik közzé. • A kannibálok megették a rendőrt Port-Moresby-ből, Uj Guineá­ból jelentették, hogy Purari tér­ségében Pápuaföldön a Mutuari 'falu ellen támadást intéztek s ennek során feldarabolták és 'megették a helybeli rendőrt. Ez a kannibalizmus első jelen­tése az elmúlt 30 év óta. vámmentes küldemények, sza­badválasztás, épületanyagok, textil-, gyarmatáruk, élelmiszer csomagok és sok más árucikk. Kérje a díjtalan, 1960-ra szóló, hi-Intézetünk által a világ összes j gyógyszerei küldhetők Magyar-! országra, receptre és recept nél- j kül. Áraink a legolcsóbbak és aj I K K A Központi megrendelőhely. - vatalos képes árjegyzéket. Gyógyszerek gyógyszer a leggyorsabban jut a címzettekhez, a mindekori ma­gyarországi rendeletek figyelembe vételével. A rendeléseket azonnal továbbítjuk és utólag számlázzuk. PENZATUTALAS KÖZJEGYZŐIÉ® hivatalosan, a legelőnyösebben. Fordítások, hitelesítések, útleve­lek (kanadai hontalan útlevelek) és vizumok intézése. HAJO ÉS REPÜLŐJEGYEK részletre is. Forduljon mindenkor bizalommal az északamerikai kontinens legnagyobb hivatalos intézetéhez, ahol minden küldeményért teljes garanciát kap. INTERNATIONAL AGE N CY SER 'VICE 387 SPADINA AVE. • TORONTO 2B, CANADA Magyarul levelezünk. TELEFON: WA. 2-1014 • WA. 2-1458- I " . Amerikaiak és vidékiek írjanak. ti OK D NICK BODNÁR FUEL OIL AND OIL BURNER SERVICE CO. Biztosított és garantált automatikus fütőolajszálütás. A furnace kitisztítása porszívógéppel minden évben díjmentes. Egyetlen magyar fűtőolaj Company egész Toronto területén. Felvilágosításért hívja a tulajdonost BODNÁR MIKLÓST 153 HARRISON STREET, TORONTO 3 24 órás Service szolgálat. TORONTO — LE. 6-9848 Vorosilov visszavonult a szovjet elnökségből A 79 éves Vorosilov megron­gált egészségi állapotára hivat­kozva visszavonult a Szovjetunió elnöki tisztségéből és helyébe a sürüszemöldökü 51 éves ukránt, Leonid I. Brezhnevet nevezték ki. A politikai süllyesztőből hívták vissza. A kazakhstani "szűz terü­letek" vezetője volt. Brezhnev 1953-ban lett kegy­­vesztett, néhány hét múlva Sztá­lin halála után. Addig a Kommu­nista Párt központi bizottságá­nak titkára volt. Váratlanul vesz­tette el állását és minden pozició­­ját a pártban. De Kazakhstan ki­fejlesztésében rendkívül fontos szerepet játszott s mikor Nikita ■ Hruscsov teljesen magához ra-. gadta a hatalmat, újra visszahív-' ta őt az elnökségbe és a párt; központi bizottságába. Klementi Vorosilov marshall,, aki most átadta helyét Brezhnev­­nek, egyike az eredeti oroszor­szági 'bolseviki vezéreknek.; 1903-ban lépett először össze­köttetésbe a Bolsevikekkel, 1907Jben már találkozott Sztálin­nál s a cári uralom alatt többször börtönbe vetették, majd szám­űzték. M o n t re a I i MAGYARSÁG Montreali kiadóhivatalunk előfizető és hirdető irodája, 4586 Coloniale Avenue. Tel.: VI. 9-1038. Vezetője: Bánáthy Antal GyigyszervAsirlis, valamint Ö-haiiba való küldi* bizalmi dolog, ezért for­duljon bizalommal az ARÉNA GYÓGYSZERTÁRHOZ MONTREALBAN. Nőm ajinl árengedményt, tét szigorúén tartja ez Árjegyzék! Arakat, de széz­­tzizalékban garantálja a gyógyszer mennyiségét és minősegét AZ ARENA GYÓGYSZERTÁRBAN minden bel- és külföldi, valamint svájci gyógyszer kapható. Telefonhívásra minden gyógyszert és piperecikket Montreal egész területére díjmentesen házhoz szélűt. MAGYARORSZAGRA KÜLDENDŐ csomagokért és annak gyorsaságáért teljes gerendát vállal. VIDÉKÉN LAKÓK KÜLDJÉK EL receptjüket levélben, azokat soronkivül, gyorsan ét pontosan elintézzük ét'minden levélre válaszolunk. AZ ARENA GYÓGYSZERTAR egyben sérvkötik, gyégyfüzik ét egyéb gyó­gyászati segédeszközök szaküzlete. Próbaterem és éltandé okleveles ápolónő éli vevőink rendelkezésére. HÍVJON MAGYARUL ES ÜGYELJEN A CÍMRE. 85 MOUNT ROYAL AVE., WEST, MONTREAL TELEFON: VI. 4-1134 Tudja már, hol vásárolhat leg­olcsóbban Montrealban leg. jobb minőségű bútort, rádiót, televíziót és minden háztar­tásban szükséges felszerelést? Moya Firma DONAU TAYLOR női és férfi divat-szalon Hozott anyagból is. A legfino­mabb kézi munka. Importált kardigánok és bailonkabátok. 24 PRINCE ARTHUR, WEST Tel.: VI. 9-4042 3762A ST. LAWRENCE BLVD. TELEFON: VI. 5-0317 Ahol a tulajdonos M. SZIGETVÁRI minden igényt kielégítve áll a vevők rendelkezésére. Minden magyar hon­fitársunknak kedvező fizetési feltétetek mellett részletfizetést nyújtunk. Nagy hanglemez kiárusítás, 25 ezer dollár értékben, 40—70%-kal olcsóbban. ITT HIRDESSEN! HÁZASSÁG Vallás és korkülönbség nélkül könnyen megtalálhatják élettár­sukat azon hölgyek és urak, akik "Baráti Körünkbe" bekapcsolód­nak. Leveleket Mr. Anthony, 4586 Coloniale Ave. Montreal, Que. kérünk. Felvilágosítás tele. fonon köznap este 7—9 óráig, VI. 9-1038. Csak válaszbélyeggel ellátott levelekre válaszolunk.

Next

/
Thumbnails
Contents